Vágólapra másolva!
Herczeg András vezetőedző többször is elérzékenyül, a játékosoknak tetszik a felhajtás, de azért a földön maradnak. Leandro már arról álmodozik, hogy becsúszik Messinek, a Levszki-edző szerint az egész világ góllövő csatárt keres. Kedden két kapura lövés is elég volt a Debrecennek a Bajnokok Ligájához.

Herczeg András szemmel láthatóan megilletődötten foglalta el a helyét a rá váró újságírók előtt, miután a Debrecen a Puskás-stadionban másodszor is legyőzte a Levszki Szófiát, és ezzel bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe. A mindig visszafogott vezetőedző előbb a sajtótájékoztatón válaszolt a kérdésekre, majd külön-külön is mindenkinek készséggel állt a rendelkezésére, már bontották mögöttünk a BL-matricás paravánt, és a villanyokat is kezdték ránk oltani, amikor még mindig beszélgettünk.

- Mit érzett, amikor kedden megérkeztek a stadionba?
- Azt, hogy ez most valami más, hogy ezúttal nemcsak egy város, hanem egy egész ország mögénk állt. Meghatódottságot és szeretetet éreztem, és most is nehezem találom a szavakat. Hallottuk a híreket, hogy elfogyott minden jegy, de még mindig sorok állnak a pénztárak előtt, hogy klubhovatartozástól függetlenül, a legnagyobb riválisaink szurkolói is jelezték, hogy velünk vannak. Hihetetlen érzés, hogy az egész ország összefogott miattunk, több olyan pillanat is volt, amikor elérzékenyültem. Köszönöm a médiának is a felhajtást, sohasem éltünk még át ilyesmit.

- A játékosok hogyan kezelték mindezt?
- Bevallom, én is kíváncsi voltam rá, hogy reagálnak rá. Úgy láttam, tetszett nekik.

- Ezek szerint nem tette őket görcsösebbé a tét?
- Egy kicsit jobban meg voltak fogva, mint az első mérkőzésen, de hogy ez a nyomás miatt volt, vagy tudat alatt inkább az előnyt őrizték, azt majd ki kell elemeznünk.

- Az edzők világszerte arra szoktak panaszkodni, hogy megvannak ugyan a helyzeteik, de a játékosok nem rúgják be őket. A Lokira most éppen az ellenkezője volt igaz, hiszen mindössze kétszer lőtt kapura, és mindkettőből gól lett.
- A Levszki jó csapat, ezt bizonyította is ezen a mérkőzésen. Az első félidőben ránk kényszerítette akaratát, mi jóval kevesebbet nyújtottunk, mint Szófiában, de azt is mondhatnám, racionálisabban futballoztunk, annyit adtunk ki magunkból, amennyi kellett. Nem mertük felvállalni az előrejátékot, nem zárkóztunk fel a támadásokhoz, így a labdát birtokló játékosnak eleve kevesebb választási, passzolási lehetősége volt. Két gyönyörű gólt rúgtunk, a szerencse mellénk állt, talán a végjátékban lehettünk volna kicsit pontosabbak.

Fotó: Pincési László [origo]

- Önt mindenki nyugodt embernek ismeri, és most sem látszott úgy a meccs előtt, hogy különösebben feszült volna. Valóban nem volt az?
- Dehogynem. Az utóbbi napokban még próbáltam valahogy elterelni a gondolataimat, de nem nagyon sikerült, mindig újra és újra visszatértek a mérkőzéshez, és ezzel párhuzamosan egyre nőtt bennem a feszültség is.

- Mit mondott a szünetben a játékosoknak?
- Segítőimmel felhívtuk a figyelmet a hibákra, védekezésben váltottunk, és próbáltam sulykolni a fiúkba, hogy úgy kell játszaniuk a második félidőben, mintha 0-0 lenne az eredmény, de nyerni akarnánk.

- És a meccs után mi hangzott el az öltözőben?
- A játékosok csatakiáltása miatt semmi. Talán hazafelé a buszon tudunk pár szót váltani egymással.

- Mikor hitte el, hogy megvan a nagy siker?
- Valójában csak a lefújás pillanatában. Nem tagadom, akkor már régóta nagyon néztem az órát, hogy futnak-e egyáltalán a percek. Egy idő után percenként többször is ellenőriztem.

- Mit vár a csütörtöki sorsolástól?
- Miután nem rajtunk múlik, ki lesz ellenfelünk, felesleges lenne találgatni. Európai hírű csapatok, világklasszis futballisták várnak ránk, nagy élmény lesz, az biztos.

- Nyilván mindegyik ellenfél nagyon erős lesz, de szeretne-e megütközi egy igazi sztárcsapattal, vagy azért inkább relatíve gyengébb csapatokat választana?
- Nehéz kérdés, hiszen sztárcsapatok ellen benne van a pakliban egy olyan súlyosabb vereség is, hogy az embert esetleg kicikizik miatta. Én azonban úgy gondolom, már az hatalmas dolog, hogy magyar csapatként sikerült eljutnunk idáig. Bárki lesz az ellenfél, az a legfontosabb, hogy becsülettel felkészüljünk és tudásunk legjavát adjuk a meccsen.

Fotó: Ránki Dániel [origo]

- Mégis, ha csütörtökön kisorsolják a Loki mellé a Barcelonát vagy a Manchester Unitedot, akkor felszisszen majd, vagy örülni fog a talán soha vissza nem térő lehetőségnek.
- A Manchesterrel már játszottunk BL-meccset (2005-ben összesítésben 6-0-val ment tovább a MU - a szerk.), és óriási élmény volt testközelben találkozni Fergusonnal és azokkal a klasszis játékosokkal. Biztos más topcsapatok ellen is hasonló élmények várnak ránk, megpróbáljuk kiélvezni a BL minden pillanatát . Na jó, ha muszáj lenne ellenfelet választanom, akkor a Barcelonát kérném, a mérkőzés valóban egy életre szóló emlék lenne mindannyiunk számára.

- Megfricskázni a BL-címvédőt viszont igazi világraszóló esemény volna...
- Hát, az már nem is az álmok és a vágyak kategóriájába tartozik, hanem még talán azon is túl van.

- Pedig az ilyen bombagólok, amilyenből hármat is szerzett a csapat a Levszki ellen, akár a legnagyobbak ellen is beakadhatnak. Mitől ilyen eredményes távolról a Loki?
- Szerencsére benne van a játékosokban ez a kvalitás. Mind a két mostani találatunk fantasztikus volt, Varga Józsi tett bele egy kis falsot, látszott, hogy teljesen tudatosan nyeste be a labdát, Rudolf Gergely lövése pedig hatalmas erővel csapódott be a léc alá.

- Terveznek-e még valamilyen erősítést a csoportmeccsekig?
- Az átigazolási időszak augusztus 31-én, jövő hétfőn lejár, addig nem valószínű, hogy új játékos érkezne a csapathoz.

Fotó: Ránki Dániel [origo]

- Úgy tudjuk, hétfőn már szólt a játékosoknak, hogy kapcsolják ki a telefonjukat. Most, hogy bejutottak a BL-be, bizonyára még nagyobb lesz a felhajtás a csoportmeccsek körül. Gondolkozott már azon, hogy fogja majd kezelni ezt helyzetet? Egyáltalán szükség lesz erre?
- Sose lehet tudni. Az az igazság, hogy tényleg nagyon sokan keresték a srácokat a média részéről, illetve a meccsjegyek ügyében is, de azért nem parancsszóra ment ez a dolog. Csupán megkértem őket, hogy kapcsolják ki a telefonokat, hogy tudjanak a mérkőzéssel foglalkozni, mert azért az fontos, hogy az ilyen találkozókra megfelelően ráhangolódjanak. Szerencsére ez egy értelmes, érett gondolkodású, intelligens társaság, eddig is a földön maradtak, nagyon bízom benne, hogy ezután is így lesz.