Vágólapra másolva!
Kedden rövid látogatást tett Magyarországon Carsten Jancker, a Bayern Münchennel Bajnokok Ligáját nyert, korábbi német válogatott labdarúgó. A 35 éves támadót szívesen szerződtetné az Újpest.

A lila-fehérek tájékoztatása szerint Jancker már nagy vonalakban tárgyalt is a klub vezetőivel lehetséges átigazolásáról.

Jancker - aki 2002-ben világbajnoki ezüstérmet nyert a német válogatottal - jelenleg a Mattersburg labdarúgója.

A 193 centis, bajor tanknak becézett játékos 1998 és 2002 között 33-szor szerepelt a német válogatottban, és 10 gólt szerzett.

Jancker 1996-ban KEK-döntős volt a Rapid Wiennel, majd hat szezont játszott a Bayern Müchenben, amellyel négyszer nyert bajnokságot, 2001-ben pedig BL-t.

Müncheni évei (1996-2002) alatt 143 meccsen 48 gólt szerzett, kevésbé volt sikeres az olasz Udinesében, ahol 36 találkozón mindössze kétszer volt eredményes. 2004-ben a Kaiserslautern szerződtette (30 meccs/5 gól), majd egy rövid sanghaji kaland (7/0) után 2007-től a Mattersburgban szerepelt, többek között a 12-szeres magyar válogatott Csizmadia Csaba csapattársaként.

Ausztriában ismét jobban ment neki a góllövés, 81 mérkőzésen 24-szer talált az ellenfelek kapujába. A pénteken a 35. születésnapját ünneplő Janckerrel a nyáron gyenge fizikai kondíciója miatt nem hosszabbított a Mattersburg.