Vágólapra másolva!
Az elmúlt idényben elért mesterhármas megismétlése gyakorlatilag lehetetlen a most induló szezonban a Barcelona számára - állítja Josep Guardiola, a katalán alakulat vezetőedzője.

A tréner a spanyol Szuperkupa vasárnapi visszavágója előtt egy nappal nyilatkozott többek között arról, hogy a bajnokság, a spanyol Király-kupa és a Bajnokok Ligája ismételt megnyerését szinte kivitelezhetetlennek tartja.

Ugyanakkor a 2009/2010-es idényt máris egy trófea begyűjtésével indíthatja a Barcelona, mivel a Szuperkupában az első mérkőzésen 2-1-re nyert az Athletic Bilbao ellen, azaz a hazai visszavágón jó esélyekkel léphet pályára.

Guardiola ennek szellemében be is jelentette, hogy csapata támadni fog vasárnap este, már csak azért is, mert mint mondta: "Egy cím begyűjtésével kezdeni az idényt nagyon pozitív."

Jövő pénteken pedig már egy újabb megmérettetés vár a Barcelonára, Monacóban, az európai Szuperkupa-mérkőzésen az UEFA-kupa-győztes ukrán Sahtar Donyeck ellen arathatja következő diadalát.