Vágólapra másolva!
Bejelentkezett David Silváért, a Valencia támadójáért az Atlético Madrid. A nyári átigazolási időszakban feltűnően passzív fővárosiakat a Bajnokok Ligája-főtábla közelsége sarkallja erősítésre.

Az Atlético Madrid meglepően keveset költött a nyáron új játékosok megszerzésére ahhoz képest, hogy kvalifikálta magát a Bajnokok Ligája selejtezőjére - arról nem is beszélve, hogy a klubra korábban nem nagyon volt jellemző a spórolás. Igaz, az egyesületnél ezúttal elsősorban arra koncentráltak, hogy megtartsák a két legértékesebb futballistát, Sergio Agüerót és Diego Forlánt, akiket több sztárklub is csábított. Az argentin és az uruguayi támadó is marad az Atléticóban, mindketten gólt is szereztek a BL playoff-körében a Panathinaikosz elleni találkozón. Az Atlético az első meccsen idegenben győzött 3-2-re, így minden esélye megvan arra, hogy bejusson a csoportkörbe - akkor pedig már hajlandó lenne költekezni a vezetőség.

A madridi napilap, az AS információi szerint ugyanis az Atlético bejelentkezett a Valencia válogatottjáért, David Silváért. A középpályán és a csatársorban is bevethető játékost a nyáron vitte volna a Real Madrid, a Barcelona és a Liverpool is, de egyelőre maradt, mint ahogyan a Valencia többi klasszisa is. Az anyagi gondokkal küzdő klubnál azonban a hírek szerint egy sztártól hajlandóak lennének megválni, és mivel az Atlético közel 25 millió eurót is kifizetne Silváért, így nincs kizárva, hogy a Turia-partiak belemennek az üzletbe.

További átigazolási hírek:
A Wigan Athletic hárommillió fontot fizetne a Crystal Palace csatáráért, Victor Mosesért.

A Newcastle United argentin védőjét, Fabricio Coloccinit az Espanyol szeretné megszerezni.

Az Olympique Marseille csatára, Mamadou Niang 2014-ig meghosszabbította szerződését.

A Juventus érdeklődik a Borussia Dortmund szerb védője, Neven Szubotics iránt.

Az AC Milan jobbhátvédjét, Massimo Oddót a Fiorentina szemelte ki.

www.global-soccer.eu