Vágólapra másolva!
Egy keddi hír szerint az Arsenal érdeklődik a PSV Eindhoven középpályása, Dzsudzsák Balázs iránt, a játékos menedzsere, Vörösbaranyi József azonban nem tudta megerősíteni, hogy a londoni sztárcsapat le akarja igazolni a magyar válogatott futballistát.

A szenzációszámba menő hír kedd este több holland honlapon is megjelent, igaz, a legtöbb cikk a Sporthíradó értesülésére hivatkozott. A magyar sportoldal szerint Dzsudzsák menedzsere, Vörösbaranyi József elismerte, hogy az Arsenal szerződtetni akarja a 22 éves balszélsőt. "Felesleges találgatni, ugyanakkor valóban, több kérője is van Balázsnak, egyikük éppen az Arsenal" - idézték a menedzsert, Vörösbaranyi azonban az [origo] érdeklődésére azt mondta, sajnálja, hogy ilyen "szerencsétlenül" jelent meg a nyilatkozata, mert ő nem így fogalmazott.

"Annyit mondtam, hogy én is hallottam Angliából származó pletykákat az Arsenal érdeklődéséről, de ezeket sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom" - állította a menedzser. Amikor megkérdeztük tőle, hogy pontosan milyen forrásból szerezte az értesüléseit, Vörösbaranyi azt mondta: "Tulajdonképpen ugyanannyi információm van, mint ami az újságokban megjelent, legfeljebb annyi a különbség, hogy kapcsolatban vagyok más menedzserekkel is, és közöttünk is van egy híráramlás. Ugyanakkor semmilyen konkrétumról nem tudok beszámolni."

Ha az Arsenal valóban szeretné leigazolni Dzsudzsákot, akkor először a PSV-vel kéne felvennie a kapcsolatot, ahová 2012-ig szerződés köti a játékost. A holland klub ezután kérhetné fel a futballista ügyeivel foglalkozó menedzserirodát, hogy képviselje Dzsudzsák érdekeit a tárgyalásokon, erre azonban mindeddig nem került sor. A PSV sajtóosztályán kérdésünkre azt mondták, nem tudnak az Arsenal érdeklődéséről.

Vörösbaranyi fontosnak tartotta hangsúlyozni, sem ők, sem a PSV nem tervezte, hogy Dzsudzsák csapatot vált ebben a szezonban. "Balázs nagyon jól érzi magát a PSV-nél, ezt udvariaskodás nélkül mondhatom. Szenzációsan játszott a hétvégén az Ajax ellen, ezt szeretné minél többször megismételni, és persze nagyon készül szeptemberi vb-selejtezőkre, amelyek rendkívül fontos állomásai lehetnek a pályafutásának. Szerencsére nagyon jól látja, hogy mi a feladata."