Vágólapra másolva!
José Mourinho első olaszországi idényében megnyerte a bajnoki címet, a nyáron azonban jelentősen átalakult az Internazionale kerete. A sokak számára váratlan Zlatan Ibrahimovic-Samuel Eto'o csere alighanem azt jelenti, hogy változik majd a csapat játéka is, és a portugál edző azon dolgozik, hogy az eredmények még jobbak legyenek.

- A várakozásainak megfelelően alakult az átigazolási szezon?
- Az biztos, hogy az új szezonban egy másfajta Intert lehet majd látni, mert más típusú focistáink vannak. Egy kiegyensúlyozottabb csapatot szerettem volna, és azt hiszem, a mostani gárda erősebb, mint az egy évvel ezelőtti. Másként fogunk játszani, és az biztos, hogy egy kis időre lesz szükség, amíg minden tökéletesen összeáll, hiába van nagyon közel a bajnoki rajt. De az ilyen helyzet csak még több munkára sarkall, és ahogy elnézem, a játékosokat is.

- Az Ibrahimovic-Eto'o csere mennyire érte váratlanul?
- Nem számítottam erre, ezért is nyilatkoztam úgy korábban, hogy szerintem Ibra marad. De 50 millió euró plusz Eto'o remek üzlet a klub számára. Ha edzőként nézem a dolgot, természetesen nem örülök annak, hogy elveszítettük Ibrahimovicot, de gazdasági szempontból ez fantasztikus húzás volt. Csak egy buta edző mondaná, hogy nem sajnálja a házi gólkirálya távozását, de ugyanezt a jelzőt tudnám használni arra a trénerre, aki nem örül Eto'o érkezésének. Amikor a Chelsea-nél voltam, le akartam igazolni Eto'ót, de a Barcelona akkor nem engedte. Most a katalánokat kell megkérdezni arról, hogy miért döntöttek úgy, hogy nem tartanak rá igényt.

- Összehasonlítható egyáltalán a két játékos?
- Két teljesen különböző típusú focistáról van szó. Ibrahimovic akkor a legjobb, ha nála van a labda, míg Eto'o sokkal inkább kihasználja az üres területeket. Azonban ő sem egy olyan csatár, aki "csak" gólokat szerez, kiemelkedő a játéktudása, ráadásul hozzászokott a letámadásos taktikához, amit én is szeretnék alkalmazni - főleg, hogy igazoltunk egy olyan védőt, mint Lúcio.

- Beszélt Ibrahimoviccsal a távozása előtt?
- Elmondtam neki, hogy ha esetleg megnyeri a Barcelonával a Bajnokok Ligáját, akkor semmi különlegeset nem hajtott végre, hiszen a katalánok az elmúlt három évben kétszer is elhódították a trófeát. Én jobban szeretek különleges dolgokat végrehajtani, mint átlagosakat. Ibrának megvolt az álma, és el akart menni. Azt mondta, hogy hiányolni fog, és én ugyanezt válaszoltam neki. Egy olyan csapathoz igazolt, ahol négy évig dolgoztam, a Barca fantasztikus klub, és Zlatan jól fogja érezni magát.

- A sajtóban azt lehetett olvasni, hogy nem Lúcio volt az első számú kiszemeltje a védelembe.
- Nem jelent nagy drámát a számomra, hogy nem sikerült leigazolni Decót és Ricardo Carvalhót. Nem hibáztatom a klubot: körülbelül 20 milliós eltérés volt a mi álláspontunk és a Chelsea-é között, szóval inkább másfelé keresgéltünk. Tudtam, hogy a Bayern Münchennek négy középhátvédje van, de nem gondoltam, hogy lemondanak Lúcióról. Amikor a sportigazgató, Marco Branca jelezte, hogy fennáll ez a lehetőség, rögtön rávágtam, hogy fantasztikus lenne.

- Maicont is csábították máshová...
- Véleményem szerint, ha egy klubnak komolyak az ambíciói, akkor nem veszíthet el egy olyan futballistát, mint Maicon. Jelenleg ő a legjobb jobbhátvéd.

- Mi a helyzet Mario Balotellivel?
- Belőle fantasztikus futballista válhat, de jelenleg még nem az. Meg kell tanulnia, hogy szerényebb legyen, és egyben nyitottabb velem, illetve a csapattársaival szemben. Néha úgy érzem, hogy egyedül vagyok az érte folytatott küzdelemben.

Milyen lesz Mourinho új Intere?

A portugál edző tavalyi érkezését követően hónapokig a korábban a Chelsea-nél is alkalmazott 4-3-3-as felállást szerette volna alkalmazni, de miután ez nem nagyon jött be, visszaváltott az Intertől korábban megszokott 4-4-2-re. Alighanem az új idényben is ez lesz a csapat alapjátéka, de a stílus valószínűleg mégis változik, hiszen a támadójáték korábban elsősorban Zlalan Ibrahimovicra épült.

Most más típusú csatárai vannak az Internek: Diego Milito és Samuel Eto'o is olyan támadók, akiknek szükségük van a megfelelő kiszolgálásra, ezért Mourinho a középpályán a rombusz-alakzatot alkalmazná, vagyis a csatárok mögött egy kreatív futballista, amolyan játékmester szerepelhet. Erre a posztra a jelenlegi keretből a szerb Dejan Sztankovics a legalkalmasabb, de nem véletlenül hozták kapcsolatba a gárdát többek között Alekszandr Hlebbel, Antonio Cassanóval vagy Wesley Sneijderrel - egy kreatív középpályás még elférne a csapatban. Emellett Mourinho még mindig nem tett le a 4-3-3-as taktikáról sem, a nyáron több előkészületi mérkőzésen elővette ezt a felállást, és könnyen lehet, hogy ad még egy lehetőséget a tavaly nyáron igazolt két szélsőnek, Mancininek, illetve Ricardo Quaresmának is.

Forrás: www.inter.it

www.global-soccer.eu