Vágólapra másolva!
A nyár elején nagyon sokan biztosra vették, hogy a rossz anyagi helyzetbe került Valencia kiárusítást tart majd, hiszen olyan, a nemzetközi játékospiacon keresett futballistái vannak, mint David Villa, David Silva vagy Juan Mata. A Turia-partiaknak azonban eddig mindannyiukat sikerült megtartaniuk, a klub csupán Raúl Albiolt adta el a Real Madridnak.

Francia lapértesülések szerint a napokban újabb játékos távozhat a Luis Casanova-stadionból, igaz, egy olyan futballistáról van szó, aki kétségtelen tehetsége ellenére nem számított alapembernek. A bal oldali középpályás Vicente elsősorban sérülékenysége miatt szorult ki a kezdő tizenegyből, később pedig Juan Mata olyan jól játszott a posztján, hogy Vicentének csak a kispad jutott.

A középpályás játéktudása mindezek ellenére kiemelkedőnek számít, és a hírek szerint a több játéklehetőség miatt szívesen váltana klubot - a Paris Saint-Germain pedig bejelentkezett érte. A párizsi gárda azért keres a bal oldalra középpályást, mert az ezen a poszton alapembernek számító Jérome Rothen alighanem távozik, miután nem tudta elfogadtatni magát a PSG közönségével, és Angliából van ajánlata.

További átigazolási hírek:

A Liverpool állítólag bejelentkezett a Hull City középhátvédjéért, Michael Turnerért. A Wigan Athletic középpályását, Lee Cattermole-t a Sunderland vinné. Az Aston Villa megszerezte a Newcastle United jobbhátvédjét, Habib Beyét. A Stuttgart román csatárát, Ciprian Maricát a Hannover szemelte ki. Az FC Barcelona brazil középhátvédje, Henrique kölcsönbe a Real Zaragozába kerülhet.