Vágólapra másolva!
A SkySports értesülései szerint a Watford magyar támadója, Priskin Tamás a szintén másodosztályú Ipswich Townban folytatja pályafutását. Roy Keane vezetőedző csapata a közelmúltban előbb 750 ezer, majd 1,2 millió fontot kínált a 23 éves magyar csatárért, ám a Watford visszautasította mindkét ajánlatot. Csütörtökön végül megegyezett a két klub, és az egykori bajnokcsapat 1,7 millió fontot (540 millió forint) fizet Priskin Tamásért, akinek hároméves szerződést ajánlottak.

Roy Keane, a Manchester United egykori ír legendája, az Ipswich Town vezetőedzője már hetek óta ajánlatokkal bombázza a pénzügyi nehézségekkel küszködő Watfordot, hogy engedje el a 23 éves magyar csatárt. Először 750 ezer fontot kínált Priskinért az Ipswich, majd az összeget a Watford Parma elleni, szombati barátságos meccse után 1,2 millióra emelte, ám még ez is kevésnek bizonyult.

A héten folytatódtak a tárgyalások, és a Watford Observer úgy tudja, a két Championship-csapat végül csütörtökre megegyezett az 1,7 millió fontos vételárról. A Watford további pénzt kaphat még a csatárért abban az esetben, ha az Ipswich továbbértékesíti őt egy Premier League-csapathoz. Mivel Priskin szerződése jövőre lejárt volna, így ez volt az utolsó lehetősége együttesének, hogy pénzt kapjon érte.

A 19-szeres válogatott csatárnak már csak az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálaton kell átesnie, s ha minden jól alakul, akkor vasárnap már új csapata mezében kezdheti meg az új szezont a másodosztályban: a Town az első fordulóban a Coventry vendégeként lép pályára.

A játékos ügynöke, Vörösbaranyi József szerda délután az [origo] érdeklődésére nem erősítette meg, igaz, nem is cáfolta az átigazolás tényét.

Priskint 2006-ban a Győrtől igazolta le a Watford körülbelül egymillió fontért. Első angliai évében a Premiershipben szerepelt, és 21 meccsén mindössze három gólt szerzett, az előző idénye azonban - a Championshipben - jól sikerült, 36 meccsen 12 gólt ért el, ebből kilencet az utolsó 16 mérkőzésen. Betalált a Tottenham elleni Ligakupa-, illetve a Chelsea elleni FA-kupa-meccsen is.

A Watford a 2008-2009-es szezont a 13. helyen zárta a 24 csapatos Championshipben, míg az Ipswich 9. lett, így Priskin klubváltása előrelépésnek számít. Főképp annak tükrében, hogy a Watford rossz gazdasági helyzetben van, az Ipswichet pedig esélyesnek tartják a feljutás kivívására. Roy Keane együttese irigylésre méltó múlttal rendelkezik: 1962-ben angol bajnok volt, 81-ben és 82-ben ezüstérmes, 78-ban FA-kupa-győztes. 1981-ben az UEFA-kupát is elhódította az 1878-ban alapított klub, amely a 30 ezres Portman Roadon látja vendégül ellenfeleit. A csapat legutóbb a 2001-2002-es szezonban szerepelt a Premier League-ben.

Az eddigi legdrágább magyar igazolások:
Huszti Szabolcs - 3 millió euró (887 millió forint), Hannover (német)-Zenit (orosz)
Halmosi Péter - 2,5 millió euró (584,2 millió), Plymouth-Hull City
Gera Zoltán - 1,5 millió font (566,8 millió), Ferencváros-WBA
Priskin Tamás - 1,7 millió font (540,6 millió), Watford-Ipswich Town
Détári Lajos - 18 millió márka (522 millió), Frankfurt-Olympiakosz
Dzsudzsák Balázs - 2 millió euró (509 millió), Debrecen-PSV Eindhoven