Vágólapra másolva!
A Budapest Honvéd hazai környezetben 1-1-es döntetlent játszott a török Fenerbahce együttesével, így miután az első mérkőzésen 5-1-es vereséget szenvedett, 6-2-es összesítéssel búcsúzott a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének 3. fordulójában. A meccsen gyorsan vezetést szerzett a Fener, amely a 31. perctől, Fabio Bilica kiállítása miatt tíz emberrel játszott. A második félidőben renegeteg ziccert rontott a Honvéd, amely Fritz Attila révén egyenlíteni azért tudott, de a győzelmet is simán megszerezhette volna jobb helyzetkihasználással.

Európa Liga, selejtező, 3. forduló, visszavágó:
Budapest Honvéd - Fenerbahce 1-1 (0-1)
Bozsik-stadion, zárt kapuk mögött
v.: Allaerts (belga)
Honvéd: Németh G. - Takács Á. (Fritz, 82.), Debreceni, Botis, Pastva - Benjamin, Horváth A. - Fazakas (Zsolnai, 46.), Macko, Hajdú N. - Abraham.
Fenerbahce: Volkan Demirel - Gökcek Vederson (Deniz, 70.), Fabio Bilica, Bilgin, André Santos (Ugur Boral, 81.) - Selcuk Sahin, Alex, Cristian, Turaci - Deivid (Bekir, 76.), Güiza.
gól: Fritz (86.), illetve André Santos (9.)
piros lap: Bilica (31.)
továbbjutott: a Fenerbahce, 6-2-es összesítéssel

A tavalyi, Sturm Graz elleni lelátói rendbontás miatt (az osztrák drukkerek és a biztonságiak estek egymásnak) a Honvéd zárt kapuk mögött és minimális továbbjutási reményekkel fogadta a Fenerbahcét, amely odahaza 5-1-re verte a Magyar Kupa győztesét. Christoph Daum ugyan úgy nyilatkozott, a visszavágót is megfelelő komolysággal kezelik, mégis otthon hagyta több kulcsjátékosát, így például Semih Sentürköt vagy Kazim Kazimot.

A törökök kényelmes labdajáratássál kezdték a meccset, a Honvéd pedig a kontrákra várt, a 7. percben meg is volt az első lehetősége a hazaiaknak, Fazakas indítása Macko elé pottyant, a szlovák légiós azonban éles szögből ellőtte a labdát a bal sarok mellett. Két perc múlva a passzolgatásból villámgyorsan sebességet váltott a Fener, és egyből gólt szerzett, Alex felívelését Deivid fejelte André Santos elé, aki ballal, futtából kilőtte a bal alsót 12 méterről (0-1).

Rögtön a gól után jöhetett volna Honvéd válasza, ám Macko 25 méteres balos bombája a lécen csattant. A Fener még kényelmesebbre vette a figurát a vezető gól után, a Honvéd pedig nem találta a rést a török védelmen, egészen a 31. percig, amikor Abraham ugrott volna ki a félpályánál, Fabio Bilica azonban buktta, amiért villant a piros lap a vendégvédőnek.

Emberhátrányban is helyzetig jutott a török csapat, Güiza kapott remek labdát, amit elvitt kapus mellett, de kisodródott, és mire lövéshez jutott, már nem volt esélye a kapuba találni.

A fordulás után a csereként beállt Zsolnai beadását Abraham fejelte centikkel fölé, a túloldalon pedig Güiza foghatta a fejét veszélyes lövése után. A Fenert talán meglepte, de a Honvéd rendületlenül ment előre, és sorra dolgozta ki a ziccereket, előbb Zsolnai püfölte a labdát ballal az oldalhálóba, majd Abraham elfutása után Hajdúnak sikerült valahogy az ötösről az üres kapu fölé emelni. Hátul sem volt minden rendben, Pastva ugyanis simán odaadta a labdát Güizának, de az első meccsen triplázó, Eb-győztes spanyolnak megint nem sikerült betalálnia, ezúttal a kapufa akadályozta meg benne.

Forrás: MTI

Güiza az első meccsen triplázott, ezúttal csak kapufáig jutott

Egyre közelebb járt a gólhoz a Honvéd, Zsolnai kemény löketét kitolta Volkan, Hajdú pedig mellévágta a kipattanót, aztán Abraham rontott kétszer is, mindkétszer ordító ziccerben. Fura volt látni, hogy a Honvéd úgy dolgozta ki a nagyobbnál nagyobb ziccereket, mint az első meccsen a Fener, persze ebben az is közrejátszott, hogy a továbbjutás ekkor már eldőlt, és nem elhanyagolható küölönbség, hogy a törökök az odavágón minden hibát megbüntettek, míg a kispestiek ezúttal bőkezűen pazarolták el helyzeteiket.

Güiza szokásos próbálkozását Németh lábbal védte, a másik kapunál Abraham totojázott addig, amíg Turaci utolérte, és bár a bíró úgy látta, hogy a védő a labdát rúgta el, nem vagyunk biztosak benne, hogy az isztambuli hangulatban fordított esetben nem ítélt volna büntetőt. A 86. percben végre megszerezte jól megérdemelt gólját a Honvéd, egy jobboldali beadás után a csereként beállt Fritz volt szemfüles, és védőjét megelőzve vállal sodorta a labdát a kapuba (1-1).

Forrás: MTI

Szomorú látványt nyújtott a kihalt Bozsik-stadion

A végén a győzelem is összejöhetett volna, de az aktuális ajtó-ablak helyzetnél Zsolnai törte el a labdát, így végül maradt az 1-1, ami, akármilyen furcsa is ilyet leírni, a Fenerbahce számára hízelgő. A török csapat 6-2-es összesítéssel jutott tovább, a Honvéd pedig bánhatja, hogy játékosai rendre rossz megoldást választottak ziccerben, mert emberhátrányban futballozva többgólos győzelmet arathatott volna.