Vágólapra másolva!
A nemzetközi átigazolási szezon augusztus 31-én zárul, s a szeptemberi vb-selejtezőkre készülő magyar labdarúgó-válogatott több tagja is lázas csapatkeresésben van. A legjobban a két jobbhátvédet, Szélesi Zoltánt és Bodnár Lászlót sürgeti az idő, a francia Strasbourgot és az osztrák Salzburgot elhagyó duónak ugyanis egyáltalán nincs klubja, pedig ingyen bárki leigazolhatná őket. Juhász Roland az Anderlechtből, Szalai Ádám a harmadik ligás Real Madrid Castillából, Rudolf Gergely pedig a magyar bajnok Debrecenből lépne tovább egy erősebb csapathoz, ám jelen állás szerint mindannyian maradnak a mostani klubjuknál.

Míg néhány éve viszonylag könnyen külföldi szerződéshez juthatott az a labdarúgó, aki tagja volt a nemzeti tizenegynek, idén úgy tűnik, mintha semmi előnye nem származna a válogatottságból a magyar játékosoknak.

Szélesi Zoltán 22-szeres magyar válogatott, nincs klubja, így egy eurót sem kellene fizetni érte, mégis egy angol első és másodosztályú klubtól is kosarat kapott. Bodnár Lászlót a Salzburgnál lejárt szerződése után szintén ingyen vihetné bárki, a nemzeti csapatban már 39-szer szerepelt védőnek mégsem ajánlott eddig szerződést sem a Celtic, sem a West Ham, sem az Austria Wien. Mivel vészesen közeledik az átigazolási időszak vége, valószínűbbnek tűnik, hogy a Dinamo Kijevet, a Rodát és a Salzburgot is megjárt játékos végül visszatér Debrecenbe.

Igaz, ha Bodnár a magyar bajnokot választja, legalább ott lehet a BL-ben vagy az Európa Ligában - csakúgy, mint a debreceni Rudolf Gergely, akinek hiába voltak jó meccsei a válogatottban, mégsem tudott újból külföldre szerződni.

Juhász Rolandnak óriási a renoméja idehaza és Belgiumban, a legjobb magyar védőnek tartják, ám majd' félszázszoros válogatottsága ellenére sem tudta még valóra váltani álmát, ami mindössze annyi lenne, hogy Angliában vagy Németországban szerepeljen. Szalai Ádám még csak egyszeres válogatott, de ez sem segítette hozzá ahhoz, hogy feljebb lépjen a harmadosztályú Real Madrid Castillából.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
2009-ben sok fricskát kaptak a klubváltásra áhitozó válogatott játékosok



Szélesi nem kellett az angoloknak

Az újpesti nevelésű Szélesi Zoltán 2007-től két éven át erősítette a francia Strasbourgot, ám mivel a klub idén nem tudta kiharcolni a feljutást, a 27 éves játékos a távozás mellett döntött. A védőnek azzal is problémája volt Franciaországban, hogy Gilbert Gress vezetőedző, miután a játékos visszatért a válogatottól, több esetben is kihagyta a csapatból. Két idény alatt így is 40-szer lépett pályára a klubban, a válogatottban pedig 22-szer szerepelt már, s lejárt szerződése miatt ingyen igazolható, eddig mégsem sikerült új csapatot találnia.

Tesztelte ugyan az angol másodosztályú Plymouth és az élvonalba frissen feljutott Wolverhampton is, ám végül egyik klub sem kínált számára szerződést, pedig edzőmeccseken is bizonyíthatta tudását. "Kicsit visszaveszünk az angol vonalból, a továbbiakban nem erőltetjük" - nyilatkozta az [origo]-nak Szélesi sikertelen próbajátékairól Vörösbaranyi István játékosmenedzser. Kérdésünkre, hogy vajon miért nem felelt meg Angliában - az életkora alapján - ereje teljében lévő magyar válogatott labdarúgó, arra Vörösbaranyi így reagált: "Elégedettek voltak vele, minden rendben volt, az edzőmeccseken is jól játszott, mégsem ajánlottak neki szerződést. Hogy mi lehet az oka? Egyszerűen az, hogy nem tartották jobbnak, mint a már meglévő játékosokat." A menedzser hozzátette, hogy jelenleg is több csapat érdeklődik a jobb oldali védő iránt, és nagyon csalódott lenne, ha nem találnának számára új klubot, ám optimista, mert "még nagyon sok az idő augusztus végéig".

Bodnár Nyíregyházán várja az álomszerződést

A 30 esztendős Bodnár László azért nem hosszabbított az osztrák bajnok Salzburggal, mert korábbi fizetésének csak a 40 százalékát kapta volna a jövőben. A védő már több mint fél éve keresi új csapatát, és az [origo]-nak többször is azt nyilatkozta, hogy bőven érez még magában annyit, hogy egy BL-résztvevő nagycsapathoz igazoljon, és jó esélye van arra, hogy leigazolja a Celtic. Ehhez képest a korábbi debreceni kedvencnek augusztus elején sincs még aláírt szerződése, a Nyíregyházával készül a szeptemberi vb-selejtezőkre, sőt a magyar csapatban - mivel a versenykiírás ezt három alkalommal lehetővé teszi - pályára is léphetett a Ligakupában.

Forrás: MTI
Bodnár számára fontos a válogatott, ezért, csak hogy legyen klubja, megfontolja a hazatérést is

A 39-szeres válogatott Bodnár korábban azt mondta, hogy Magyarországra nem szeretne még hazajönni, a minap pedig a szon.hu-nak angliai vágyairól is mesélt. "Remek edzéseket vezényel Szentes Lázár, de természetesen még jobban érezném magam, ha már kiderülne, hogy hol folytatom. Több kérő is bejelentkezett, de konkrét megállapodásról még nem tudok beszámolni. Legszívesebben az angol élvonalban folytatnám, de mindenképpen egy jó csapatban, mert még érzek magamban erőt. Remélem, mihamarabb rendeződik sorsom, mert közelednek a válogatott mérkőzések, amelyek számomra is nagyon fontosak." A védő arról is beszélt, hogy ha pár héten belül nem talál magának csapatot, akkor itthon marad, és jó eséllyel korábbi csapatában, a Debrecenben folytatja.

Juhász és Bodor eddig képtelen volt továbblépni

Az egyik legpiacképesebb magyar játékosnak tartott Juhász Rolandnak más jellegű problémája van: a belga ezüstérmes Anderlechttől szeretne egy jobb csapathoz igazolni. Korábban ötmillió fontos Aston Villa-ajánlattal volt tele a sajtó - majd azzal, hogy "Juhász mégsem kell a birminghamieknek".

A Villán kívül aztán még tucatnyi topligás klubbal összeboronálták a 44-szeres válogatott belső védőt: szó volt az Arsenal, a Tottenham, a Bolton, a Hull, sőt az Inter és a Juventus érdeklődéséről is. Mégis, a 26 éves játékos kedd este Anderlecht-mezben lépett pályára a török Sivasspor elleni BL-selejtezős visszavágón. Az, hogy Juhász játszott a Bajnokok Ligájában, nemigen javítja klubváltási esélyeit, hiszen így az idei BL-szezonban más klubot már nem erősíthet.

Forrás: AFP
Juhász szeretné nívósabbra cserélni az Anderlecht mezét

"Egyelőre semmilyen friss hír nincsen Roland esetleges klubváltásáról" - árulta el az [origo]-nak Vladan Filipovic, a futballista menedzsere. "Kicsit magas az ára, s az idei nyáron eddig látott futballpiaci mozgások miatt is nehéz megjósolni, hogy mi fog történni augusztus végéig. Bízom benne, hogy lesz klubváltás, de ha nem, az sem a világvége."

Érdemes röviden felidézni egy negyedik védő, a 19-szeres válogatott Bodor Boldizsár rövid történetét is. A Szélesihez hasonlóan 27 éves hátvéd szerződése lejárt a Rodánál, és szabadügynökként próbált magának új, jobb csapatot keresni, ám próbálkozásait nem koronázta siker (állítólag spanyol és francia csapatok figyelték), és pár hét után inkább elfogadta a Roda új ajánlatát. Szakmailag ugyan nem lépett előre, ám mégsem lehetett elégedetlen, ugyanis anyagilag előnyösebb szerződést kapott régi-új klubjától.

Mit gondol, az öt válogatott játékos közül kinek sikerül megkötnie álmai szerződését még a mostani átigazolási szezonban?

Szélesire mégis lecsapnak Angliában

207801outform.html400350


Bodnár 31-én éjfélkor Celtic-szerződést kap

207802outform.html400350


Juhászt elviszi egy topligás élcsapat

207803outform.html400350


Szalai a Deporé vagy a Dortmundé lesz

207804outform.html400350


Rudolfot leigazolja a francia bajnok Bordeaux

207805outform.html400350


Bodnár Nyíregyházára, Szélesi Újpestre megy, a többiek sehová

207806outform.html400350


Szalait állítólag 16 csapat vitte volna a kis Realtól



Szalai mindenképp szeretne továbblépni, és kipróbálni magát a spanyol harmadik vonalnál magasabb osztályban. Egy ideig komolynak tűnt az 1997-es BL-győztes Dortmund érdeklődése, és a válogatott korelnöke, Dárdai Pál is mindent megtett azért, hogy meggyőzze a Hertha vezetőit, érdemes leigazolni a magas (1,93 m), ugyanakkor technikás és gólérzékeny játékost. Mivel Szalainak élő szerződése van a Reallal, hiába vinné sok csapat, ha a klub csak kétmillió euróért hajlandó megválni tőle.

"A Real Madrid kapott Ádámért egy kétmillió eurós ajánlatot - a csapatnevet sajnos nem árulhatom el -, és épp emiatt minden más kérőt elzavarnak. Négy hete semmi hírt nem kaptunk az ajánlatról, éppen ezért a minap e-mailt írtam a Real sportigazgatójának, Miguel Pardezának, hogy tájékoztasson a fejleményekről. A madridiak segítsége nélkül nehéz új csapatot találni, éppen ezért szeretném, ha az állítólagos ajánlatot valamilyen módon lezártnak tekinthetnénk, abszurd ugyanis, hogy sem a játékossal, sem a menedzserével nem egyeztetnek ez ügyben."

Forrás: www.realmadrid.com
Szalai magasabb szintre vágyik

Laczkó hozzátette: noha Szalai egy sérüléshullám esetén akár Cristiano Ronaldo oldalán is játszhatna, erről azért inkább csak álmodozni lehet, a csatár pedig nem szeretne maradni a harmadosztályban. Mivel a szerződése 2010-ben lejár, a Madrid már csak fél évig kaphat érte pénzt. Utána ingyen igazolható lesz, ám menedzsere szerint jobb lenne, ha még most, augusztusban csapatot válthatna. Spanyol sajtóhírek szerint a második vonalban szereplő Real Sociedad és a Cartagena is vinné a játékost, az első vonalból pedig a patinás Deportivo érdeklődik iránta, de a fentiek alapján nagyon is kérdéses, hogy augusztus 31-ig van-e bármi esélye a klubcserére.

Priskin gólgazdag játéka jó ajánlólevél

Priskin Tamás a Premiershipben is szerepelt már a Watforddal, és szeretne ismét odakerülni. 2006-ban egy szezon erejéig játszhatott a legmagasabb osztályban, ám klubja kiesett, idén pedig közel sem került a feljutáshoz, 13. lett a 24 csapatos Championshipben. Priskinre azonban nem lehetett panasz, főleg az edzőváltás után: Breddan Rodgers irányítása óta megtáltosodott, és végül 36 meccsen 12 gólt szerzett, ebből kilencet az utolsó 16 mérkőzésen.

Edzője azt mondta róla, hogy megüti a Premier League szintjét, s ezzel összecsengett az az áprilisi hír, mely szerint három élvonalbeli csapat (a Fulham, a Hull és a Middlesbrough - utóbbi azóta kiesett) is érdeklődött iránta. Azóta csend honolt a játékos esetleges klubváltása körül, majd nemrég Roy Keane, az Ipswich edzője vetett szemet a 23 éves magyarra: előbb 750 ezer, majd 1,2 millió fontos ajánlatott tett az egykori angol bajnokcsapat, ám a Watford visszautasította, mondván: másfélmillió alatt nem adja gólvágóját.

Az Ipswichcsel egyébként csak egy baj van, hogy szintén a másodosztályban szerepel, így nem jelentene túl nagy előrelépést Priskin számára.

Forrás: AFP
Priskin egy osztályra van az álomtól, a Premiershiptől

Vörösbaranyi József, Priskin menedzsere az [origo]-nak nem kívánt nyilatkozni az Ipswich-vonalról, mindössze annyit mondott, hogy "túl korai lenne még bármit megerősíteni", hozzátéve, hogy több lehetősége is van a csatárnak. Az angol sajtóban is idézték a játékosügynököt, ahol már bőbeszédűbb volt: "nem hozhatom nyilvánosságra az árat, de megerősíthetem, hogy az Ipswich egy nagyon komoly ajánlatot tett Priskin Tamásért. A klub válaszára várunk, ám úgy vélem, az egyezség hamarosan megköttetik." A szerdai - cikkünk megjelenése utáni - hírek már arról szóltak, hogy az Ipswich 1,7 millió fontért leigazolta a magyar csatárt.

Rudolfot sokan figyelik, de nem viszik

A Soproni Liga legfelkapottabbnak tartott játékosa a Koeman-felfedezett Rudolf Gergely. A Debrecen csatára állítólag nagy kedvence a játékos-megfigyelőknek, ám hiába a 10-szeres válogatottság és a magyar bajnoki cím, eleddig őt sem sikerült eladni külföldre, pedig légiósként a szövetségi kapitány szerint is többet fejlődhetne Rudolf.

Forrás: MTI
Rudolf Debrecenben sem érzi magát rosszul

A 24 esztendős játékos 2002 és 2007 között a francia Nancyben szerepelt, s ahogy közeledik a hónap utolsó napja, úgy csökkennek a Loki-csatár esélyei is. Pedig áprilisban, a cikkünkben már emlegetett Roy Keane személyesen is megtekintette Rudolf játékát, ami olyannyira nem tetszett neki, hogy még a lefújás előtt lelépett a Honvéd-Debrecen magyar bajnokiról, amelyről aztán igen kemény kritikát is megfogalmazott.

Rudolf ügynöke, Vladan Filipovic mindenesetre még optimista: "A Debrecen kupaszereplése miatt továbbra is láthatják őt az európai csapatok megfigyelői, és vannak érdeklődések iránta. Az ő sorsa is augusztus végén fog véglegesen eldőlni."

Bodnár László (2009. február 25., [origo]): "Nagyon hízelgő a Celtic érdeklődése, nem lehet rossz ott futballozni, de vannak más érdeklődők is, három-négy olyan klub, amelyik a Bajnokok Ligájában érdekelt."

Szélesi Zoltán (2009. június 30., ujpestfc.hu): "Jelenleg többen is érdeklődnek irántam, hívtak Magyarországról is több klubtól, így az Újpesttől is, sőt akad egy holland csapat, amelyhez már tíz nappal ezelőtt elszerződhettem volna, de én kivárom a legjobb ajánlatot. Nem szeretnék most hazajönni."

Rudolf Gergely (2009. június 5., Nemzeti Sport): "Tudtommal érdeklődött felőlem a Tottenham, a menedzserek jöttek-mentek a válogatott és a Loki mérkőzésein, azaz semmi sem zárható ki, viszont tiszta lelkiismerettel mondhatom: nem dőlök a kardomba, ha az ősszel is a DVSC-ben futballozom."

Juhász Roland (2009. március 11., [origo]): "Inkább német- vagy angolpárti vagyok, mert az ottani bajnokság fekszik a legjobban a játékstílusomnak. De a maradást sem zárom ki, a szerződésem 2011-ig szól, s jól érzem magam itt."

Szalai Ádám (2009. január 29., [origo]): "Még másfél évig érvényes a szerződésem, s mivel engem nem keresett a Hoffenheim, de más csapat sem, ezért nem tudom, hogy miképp reagálnék egy ajánlatra. Ha megkeresnének és összeülnénk, akkor jobban lenne rálátásom a lehetőségekre, ám közben éppenséggel a Madriddal is szerződést hosszabbíthatok."