Vágólapra másolva!
A Haladás a papírformát felborítva harmadik lett a Soproni Liga 2008-2009-es idényében, így a tavaly még az NB II-ben szereplő csapat kipróbálhatja magát az UEFA-kupát felváltó Európa-ligában, ahol a csütörtöki első fordulóban a kazah Irtis Pavlodar csapata lesz az ellenfél. A szombathelyi futballklub vezetőedzője, Csertői Aurél - akit az elmúlt bajnoki évad legjobb szakvezetőjének választott az MLSZ - a magyar edzőket képzettebbeknek tartja a külföldieknél, és örül, hogy Győrből érdeklődtek iránta.

- Önt is meglepte, hogy a Haladás újoncként harmadik lett a bajnokságban?
- A szezon elején az volt a célunk, hogy stabil csapattal a középmezőnyben végezzünk, így elmondhatjuk, hogy túlteljesítettük az előzetes elvárásokat. Olyannyira, hogy ilyen jól még sohasem szerepelt a Haladás, az idei harmadik hely minden idők legjobb helyezése. Felülmúlni nagyon nehéz lesz, ehhez igazodva jövőre az lesz a célunk, hogy ott legyünk a középmezőny elején, de ami nagyon fontos, hogy hosszú ideig az NB I-ben szerepeljünk.

- Ezek szerint az egy évvel ezelőttihez képest nem javultak a lehetőségek?
- Ugyanolyan az anyagi helyzetünk, ezen a téren nem változott semmi. Elment viszont két meghatározó játékos, Sipos Norbert és Vörös Péter, őket mindenképp pótolni kell.

- A szombathelyi klub két korábbi kiválósága, Halmosi Péter és Király Gábor többször úgy nyilatkozott, hogy szívesen visszatérne, a 70-szeres válogatott kapus ráadásul legnagyobb álmának nevezte, hogy európai kupaporondra kijutott Haladásban védjen. Mikor jönnek?
- Még légiósként építik a karrierjüket, és szerintem később gondolták a visszatérést. Mi nem kerestük őket, de szerintem nem is kellene őket keresni, hiszen Szombathelyen otthon vannak, nyugodtan jelentkezhetnek. Ezzel együtt úgy vélem, az ilyen nyilatkozat csak egy gesztus a részükről, hogy jelezzék, mennyire szeretik a csapatot és hogy mennyire lokálpatrióták.

- Ha jelentkeznének, meg tudnák őket fizetni?
- Szerintem nem.

- Ki volt az a játékosok közül, aki a legtöbbet hozzátette a bronzéremhez?
- Akik lehetőséget kaptak, mindannyian próbáltak élni vele, ám minden területen volt egy-egy meghatározó játékos, a kapuban Rózsa Dániel, a középpályán Molnár Balázs, a csatársorban Kenesei Krisztián, de a többiek is sokat hozzátettek a sikerhez.

- Fiatal, ambiciózus magyar edzőként mit gondol arról, ami mostanság napi téma több magyar csapatnál is - külföldi edzővel jobb eredményt lehet elérni?
- Nem emlékszem arra, hogy külföldi edző valaha nagyot alkotott volna Magyarországon. Hogy ki a rossz edző vagy jó edző, azt nem a nemzetisége határozza meg, hanem az eredményei. A lehetőségek - például a játékoskeret miatt - behatároltak, ezzel együtt úgy gondolom, a magyar edzők nem rosszabbak, mint a külföldiek, sőt, szerintem képzettebbek, és jobban ismerik a helyi viszonyokat.

- Meglepte a fehérvári Lothar Matthäus-sztori?
- Teljesen hidegen hagy a téma.

- Keresett edzőnek számít, nyáron állítólag a Győrnél is szóba került a neve. Nyitott lenne új ajánlatokra?
- Szerződés köt a Haladáshoz, de nyitott lennék rá, hiszen győri vagyok, és megtisztelő, hogy szóba került a nevem. De jelenleg Szombathelyen vagyok, így sajnos nem téma, hogy hív-e a Győr vagy sem.

- Csütörtökön jön az Irtisz Pavlodar, amely jelenleg mindössze 11. helyen áll a 14. csapatos kazah bajnokságban, a legutóbbi négy meccsén kikapott, ráadásul csak egy gólt tudott lőni ezeken. Ilyen gyenge lenne az Európa-liga-rivális?
- Nem gyenge, orosz edzője és külföldi játékosai vannak, a gazdasági háttere is rendezett. Vélhetően a kupára koncentráltak, ezért nem nyertek az utóbbi időben. Úgy gondolom, nagyon kemény ellenfélről van szó.

A kazahok semmit nem tudnak a Haladásról

Az ellenfél ügyvezetője, Alekszandr Goncsarenko a következőket nyilatkozta várakozásairól: "Semmit nem tudunk ellenfelünkről, így nagyon érdekes meccs elé nézünk. Ötven százalék esélyt adok a továbbjutásra, hiszen az előző szezonban mindkét klub harmadik lett hazája bajnokságban."

A csapat története során ötször nyert bajnokságot és egyszer kupát. A Haladás sikeres első kör esetén - a Bajnokok Ligájában szereplő Debrecenhez hasonlóan - svéd együttessel találkozna a második fordulóban, méghozzá az ötszörös bajnok Elfsborggal, amely a második helyen zárta a 2008-as nemzeti bajnokságot. A csütörtökön 19 órakor kezdődő összecsapás visszavágóját egy hét múlva rendezik Kazahsztánban Az UEFA-kupát felváltó Európa-ligában a bajnoki ezüstérmes Újpest a második, a kupagyőztes Budapest Honvéd pedig a harmadik fordulóban kapcsolódik be. (MTI)


- Ha nem kért és nem látott - róluk dvd-t, honnan tudja, hogy erős csapat?


- Azt mondta a sorsolás után, egyáltalán nem örül a kazahoknak, a lehető legrosszabb ellenfelet kapták. Nem gondolja, hogy ezzel előre felmentést adott a csapatnak egy esetleges gyengébb szereplésre?
- Én csak egy tényt mondtam, a kazah csapat ugyanis erősebb, mint a többi - mondjuk a luxemburgi - klub. Egyáltalán nem akarok felmenteni senkit semmilyen felelősség alól, viszont nagyon szeretnénk továbbjutni.

Forrás: MTI

A gólérzékeny Kenesei Krisztiánra kulcsszerep vár az Európa-ligában is

- Meddig juthat a csapat az Európa-ligában?
- Tavaly még az NB II-ben szerepelt a Haladás, idén pedig már az egyik európai sorozatban szerepel, úgyhogy nagyokat ugrottunk, de a külföldi csapatokkal lejátszott edzőmérkőzések dacára sem tudom pontosan felmérni, hogy mi várható. Én is nagyon kíváncsi vagyok, hogy mire lesz képes a csapat a kupamérkőzésen. Fontos, hogy gólt rúgjunk, viszont ne kapjunk, de ha mégsem ez történik majd az első meccsen, akkor még idegenben is lehet nyerni.