Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) hamarosan dönt arról, hogy betiltatja-e a dél-afrikai Konföderációs Kupán a szurkolók által használt, vuvuzela nevű műanyag hangszert, amelynek hangja világszerte őrületbe kergeti a tévénézőket.

A vuvuzelát a stadionok bejáratánál ingyen osztogatják, a szurkolók pedig minden mérkőzés alatt folyamatosan fújják, aminek következtében számos panasz érkezett már az európai televíziós csatornáktól. A közvetítő társaságok tudósítói alig hallják a saját hangjukat a méhrajszerű zúgásban, amely a tévénézők számára is roppant idegesítő.

Az ügyben már Joseph Blatter FIFA-elnök is megszólalt: "Ez egy helyi jelenség, és nem tudom, hogyan lehetne megszüntetni. Nem Nyugat-Európában vagyunk, itt zaj, energia, ritmus, zene, tánc és dob kíséri a játékot. Ez Afrika. Alkalmazkodnunk kell egy kicsit. Ezzel együtt megtárgyaljuk a dolgot a szervezőkkel." Nicholas Maingot FIFA-szóvivő később hozzátette, hogy az egyeztetésekre csakis a Konföderációs Kupa után kerülhet sor, azaz a tornán valószínűleg végig hallhatók lesznek majd a dudák.
Forrás: AFP

A spanyol válogatott középpályása, Xabi Alonso is csatlakozott az ellenzők táborához: "Be kéne tiltani ezeket a hangszereket, mert nehéz kommunikálni és összpontosítani miattuk a pályán. Elterelik a figyelmet, és egyáltalán nem teremtenek jobb légkört a stadionban."

Amit a vuvuzeláról tudni kell:


Jerome Valcke FIFA-főtitkár tavaly úgy nyilatkozott a vuvuzeláról, hogy csak akkor száműzik azt, ha fegyverként használják a szurkolók.