Vágólapra másolva!
A Ferencváros csapata nyerte a második alkalommal kiírt Puskás-Suzuki Kupa nemzetközi utánpótlás-labdarúgótornát, miután a vasárnapi, székesfehérvári fináléban 2-1-re legyőzte a Budapest Honvédot.

A felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA) által rendezett viadal döntőjében az FTC U17-es együttese hátrányból állt fel, s három perccel a rendes játékidő vége előtt, 11-esből szerzett góllal tudott nyerni az egész tornán remeklő, s korábban a Panathinaikoszt és a Real Madridot is legyőző Honvéd ellen.

A bronzérmet a Real fiataljai szerezték meg, akik a szlovák Slovan Bratislava legjobbjait győzték le a harmadik helyért rendezett mérkőzésen 3-2-re.

A PFLA új épületegyüttesének szerdai ünnepélyes felszentelésével kezdődött tornán a házigazdákkal együtt hat csapat szerepelt. Az ötödik helyet a Panathinaikosz szerezte meg a hazaiak legyőzésével.

A vasárnapi díjátadáson az érmeket Puskás Ferenc özvegye, illetve Buzánszky Jenő, az Aranycsapat tagja, Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Orbán Viktor, az akadémia alapítója akasztotta a játékosok nyakába.

Forrás: MTI

Orbán Viktor és Nyilasi Tibor öregfiúk-csapata megvédte címét

Vasárnap öregfiúk-tornát is rendeztek az esemény keretében, ezen a Puskás Ferenc Akadémia, többek között Orbán Viktor, Vincze István és Nyilasi Tibor góljaival legyőzte a Suzuki és az újságírók csapatát is, s megvédte címét.