Vágólapra másolva!
Komoly részt hasíthat ki a magyar sportközvetítésekből a Digi TV nevű szolgáltató, amely saját sportcsatorna indítását tervezi július 1-től. A tervek szerint itt lehet majd látni a futball Bajnokok Ligája, illetve a német Bundesliga legtöbb mérkőzését, és amennyiben a Magyar Labdarúgó Szövetség rábólint, a Soproni Liga összecsapásait is. Megegyezés napokon belül várható, az viszont kérdés, hány háztartásba juthat el az adás, szűk három hét alatt felépülhet-e az új sportcsatorna műsorstruktúrája és lesz-e a hozzá megfelelő stáb.

Alaposan megnőhet a hazai NB I. értéke, amennyiben a Magyar Labdarúgó Szövetség a közvetítési jogokért folyó harcban a Digi TV javára dönt, a Sport TV pedig nem él opciós jogával. Információnk szerint a még nem is sugárzó DigiSport évi 700 millió forintot adna a Soproni Liga összecsapásainak jogáért, ez pont hétszer annyi, mint amennyit idén a sportcsatorna fizetett.

Bár korábban több médiumban is kész tényként közölték, hogy az MLSZ megállapodott a Digi TV-vel a magyar futballbajnokság mérkőzéseinek közvetítési jogáról, az erről szóló szerződést egyelőre nem írták alá a felek. "Hivatalosan azt tudom mondani, hogy vannak még függő ügyek, de bármikor eldőlhet a Soproni Liga televíziós közvetítésének kérdése" - közölte az [origo]-val Serényi Péter, az MLSZ sajtófőnöke.

Serényi elmondta, már csupán a Digi TV és a Sport TV van versenyben. "Előbbi ajánlatára az égvilágon mindenki rábólintott, az NB I-es kluboktól az MLSZ-elnökségig. Most már a szerződéstervezet áttekintése zajlik, a végleges verziót küldjük el a Sport TV-nek. Tavaly 100 milliót fizettek a magyar bajnoki jogokért, a Digi TV ajánlata ennek a hétszerese egy évre. Ha ezt tartja a Sport TV, övé a jog."

Az már korábban eldőlt, hogy közszolgálati televízióként - hasonlóan a legutóbbi szezonhoz évi 90 millió forintért - a Duna TV péntek esténként továbbra is közvetíthet NB I-es meccseket.

Kézilabdát és vízilabdát is szeretne a Digi TV

A Digi TV részéről Kristóf Pétert kérdeztük az ügy fejleményeiről.

"Olyan árukat szereztünk meg, amelyek eladják önmagukat. Arra kell vigyázni, hogy ne rontsuk el ezek csomagolását" - nyilatkozta Kristóf. "Amit már elmondhatok: a Digi Sporton lesz a Bajnokok Ligája és az Európa-liga legtöbb mérkőzése, itt láthatják a Bundesligát, emellett megtettük ajánlatunkat a magyar futballbajnokság mellett a kézilabda- és a vízilabda-bajnokságra is."

Hogy kik lesznek a csatorna munkatársai, arról Kristóf nem árult el bővebbet. "Neveket nem mondhatok, csupán általánosságokat. Szakmailag felkészült, ismert kollégák jelennek majd meg a képernyőn, lehet, lesz egy-két meglepő tévés személyiség is, akik nem a sport világából váltak ismertté. Plusz tehetséges fiatalok, így jöhet létre az általunk elképzelt egészséges mix."


Az [origo] információja szerint Kristóf Péter mellett a csatornát erősíti majd Juni György, a Telesport egykori főszerkesztője és Borsány András is - utóbbi a Magyar Televízió, a Duna TV és Story TV mellett dolgozott a Sport1 ügyvezetőjeként is.

A DigiSport csatorna július 1-től a Digi TV hálózatában lesz látható, és a magyar bajnokság vagy a Bundesliga kezdetén indul be teljes nagyüzemben a csatorna. Kristóf elmondta, zajlanak a tárgyalások más szolgáltatókkal, várhatóan ők is felveszik a sportcsatornát a kínálatukba.

Ez a tévénézők szempontjából fontos is lenne, jelen állás szerint ugyanis a legtöbben lemaradnának a csatorna által közvetített meccsekről. A Digi TV-nek jelenleg mindössze 168 ezer kábeltévés (a teljes piac 2,2 millió háztartás) és 419 ezer "tányéros tévés" ügyfele van. A terv az, hogy év végéig ezek a számok 170, illetve 450 ezerre menjenek fel.

Patthelyzetben a Sport TV, reménykedik az RTL

A Sport TV részéről Kiskasza Kinga PR-menedzser megerősítette, a Magyar Labdarúgó Szövetségtől egyelőre nem érkezett meg a Digi TV szerződéstervezete, így egyelőre nem tudnak érdemben reagálni a leendő konkurens sportcsatorna ajánlatára.

Az RTL Klubnál hivatalosan nem nyilatkoztak a sportközvetítésekről, Rényi Ádám kommunikációs igazgató udvariasan visszautasította a lehetőséget. A csatornához közel álló forrásunk alapján úgy tudjuk, az RTL Klub még reménykedik abban, hogy nem történt meg az MLSZ és a Digi TV között a szerződés aláírása, azaz a kereskedelmi csatornának van esélye.

Úgy tudjuk, az RTL Klub gondolkodott azon, hogy esetleg más sportágak felé is nyisson, de érdemi lépés nem történt az ügyben.

Romániában botrányt keltett a monopolhelyzet

A Digi TV térhódítása nem lenne egyedülálló Magyarországon, a csatorna mögött álló üzleti válallkozás Romániában már komoly sikereket könyvelhet el. A megnyert pályázat azonban édeskevésnek bizonyult, hiszen országos lefedettség híján kevés nézőhöz jutottak el a közvetítések, erre itthon is nehéz lesz megoldást találni.

A román labdarúgó-bajnokság élvonalbeli mérkőzéseinek közvetítési jogát tavaly áprilisban szerezte meg a leggazdagabb erdélyi magyarként számon tartott Teszári Zoltán, miután a liciten az Antena 1 televízió és a nagyváradi üzletember tulajdonában lévő RCS&RDS kábelszolgáltató társaság ajánlotta a legtöbbet.

A két fél által ajánlott 85 millió euró az áfával együtt 102 milliós végösszeget ad ki, ami azt jelenti, hogy a három idényre fordulónként egymillió eurót fizettek ki a jogokért, bízva a romániai labdarúgás népszerűségének és reklámértékének további folyamatos növekedésében.

A helyzet szinte analóg volt a mostani magyar állapottal, hiszen az RCS&RDS a román Telesport csatorna ellenében szerezte meg a jogokat, s annak hiába volt elővételi joga, nem tudta megadni a Teszári által ajánlott összeget. Július végére kisebb lázadás tört ki a monopolhelyzet miatt, miután a jogokat birtokló RCS&RDS nem egyezett meg a többi kábelszolgáltatóval. Romániai lapok szerint például a helyi UPC-től több mint húszmillió eurót kért a sportcsatornáért - előfizetőnként 1,5 eurót havonta.

Az ország lakosságának 65 százaléka - számítások szerint mintegy 3,4 millió háztartás - nem láthatta a Liga 1 küzdelmeit, kivéve azt az egy bajnokit fordulónként, amelyet az Antena 1 közvetített. (Az Antena 1 összességében jól is járt ezzel, hiszen első körben választhatott a forduló mérkőzéseiből, így márciusban például legyőzte nézettségben az addig piacvezető Pro TV-t.)

A nagy felháborodás következtében a jogok várhatóan visszakerülnek a ligához, amely új tendert hirdet ki, miközben a nemzeti versenyhivatal vizsgálatot indított, hogy a tavalyi pályázatok elbírálásánál minden a legnagyobb rendben zajlott-e.

Román lapvélemények szerint megromlott a kapcsolat az Antena 1 televízió, illetve RCS&RDS kábelszolgáltató társaság között, így utóbbi ki szeretne szállni az üzletből. De a lapok azt is hozzátették, a kihátrálás mögött az is állhat, hogy az RCS-RDS három évre, összesen 9 millió euróért megszerezte a spanyol Primera División közvetítési jogait.

TV2: csak Bajnokok Ligája, Hajdú B. maradhat

"A TV2 egyelőre csak a Bajnokok Ligája-portfólióban gondolkodik, de nem zárjuk ki annak lehetőségét, hogy idővel nyissunk más sportágak felé" - nyilatkozta Magyar Rita, a TV2 szóvivője. "A sportszerkesztőség vezetője Sztancsik Tamás lesz, a Tények című hírműsorban lesznek fociblokkok, de külön sporthírműsort egyelőre nem tervezünk".

Miután a tévécsatorna megszerezte az internetes és mobiljogokat is, várhatóan ezen a téren is nyitni kíván, tehát a TV2 honlapján valamilyen formában minden mérkőzés nyomon követhető lesz.

Hogy az augusztus 18-i, első BL-játéknapon ki közvetíti a mérkőzést, illetve ki lesz a stúdióban a műsorvezető, Magyar Rita nem árulta el. "Az biztos, hogy a legjobbakat szeretnénk megszerezni" - nyilatkozta sejtelmesen.

Forrás: MTI

Hajdú B. István (j.) és a BL együtt jár

Információnk szerint a csatorna már megkereste Hajdú B. Istvánt, aki az utóbbi években a Bajnokok Ligája-mérkőzések helyszíni kommentátora volt, s a népszerű sportriporter nem zárkózott el a megegyezés elől.

Az MTV gazdasági helyzete és a magas licitár miatt nem tett ajánlatot a 2009/2010-es BL közvetítési jogaira, de a Viasat3-nál is úgy ítélték meg, a licit meghaladta a racionalitás határait.

Hol, mit láthatunk a 2009-2010-es idényben?

Sportklub- foci: belga bajnokság, osztrák bajnokság, orosz bajnokság, argentin bajnokság, brazil bajnokság, Libertadores-kupa, olasz kupa (Coppa Italia), FA-kupa
- férfikosárlabda-Euroliga
- IndyCar
- amerikai egyetemi kosárbajnokság (NCAA)
RTL Klub- Forma-1
- profi boksz
Sport TV- foci: Primera División, Serie A, portugál bajnokság, francia bajnokság, skót bajnokság, holland bajnokság, angol másodosztály, német kupa, angol Ligakupa, spanyol Király-kupa-döntő és Szuperkupa-döntő
- NFL
- a magyar hokiválogatott mérkőzései, hokivébék, NHL
- atlétikai Golden League
- Wimbledon, ATP Masters-tornák
- a magyar kosárválogatottak összes mérkőzése
tv2- foci: Bajnokok Ligája
Digi TV- foci: Bundesliga, Bajnokok Ligája, Európa-liga
Viasat3- kézilabda Bajnokok Ligája
Magyar Televízió- foci: világbajnokság, Konföderációs Kupa, U20-as vb
- téli olimpia
- Moto GP
- úszó- és vízilabda-vb, úszó-Eb
- kajak-kenu-Eb és vb
- atlétikai vb
Eurosport- Premier League
- AusOpen, Roland Garros, US Open
- Tour de France, Vuelta, Giro d'Italia
- Le Mans-i 24 órás autóverseny, Superbike