Vágólapra másolva!
Hétfőn megműtötték Torghelle Sándort, a német másodosztályú FC Augsburg és a magyar labdarúgó-válogatott csatárát, aki csapata pénteki bajnoki mérkőzésén szenvedett súlyos térdsérülést.

A magyar szövetség honlapja a klub internetes oldalára hivatkozva azt írja: a játékost a Hessingpark klinikán operálták meg, a beavatkozást egy német specialista vezette.

A műtét az orvosok szerint sikeres volt, a támadó néhány napos pihenés után elkezdheti a rehabilitációs munkát. Felépülésének várható időpontjáról egyelőre nem nyilatkoztak a szakemberek.

Torghelle ebben az idényben már biztosan nem léphet pályára.

"Szerencsére minden rendben ment" - nyilatkozta az mlsz.hu-nak Torghelle. "Ha nem lesz semmi komplikáció, szerdán haza is mehetek, de a következő három hetet még sajnos ágyban kell töltenem. Ez után következhetnek a kezelések, és ha minden jól megy, hat-nyolc hét múlva kezdhetek el futni. Elég fárasztó ez az egész és igen messze még a teljes gyógyulás, de persze nagyon remélem, hogy a lehető leghamarabb újra az Augsburg és persze a válogatott rendelkezésére állhatok."

A magyar válogatott legközelebb szeptemberben játszik tétmérkőzést, a portugálok és a svédek elleni világbajnoki selejtezőt. Torghelle három góljával eddig a nemzeti tizenegy legeredményesebb játékosa a vb-selejtezőkön.