Vágólapra másolva!
A Valencia hazai közönség előtt két góllal jobbnak bizonyult a Sevillánál a spanyol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójának vasárnapi játéknapján. Az ideges hangulatú meccsen összesen 15 alkalommal mutatta fel a sárga lapot González Vázquez játékvezető és Adrianót, valamint Manolo Jiménez edzőt kiállította a Sevillából.

A Sevilla korán vezetést szerzett Escudé fejesével, a Valencia pedig nehezen vette fel a meccs ritmusát, de a 44. percben Adriano megkapta második sárga lapját, így emberelőnybe került a hazai csapat. Még az első félidő hosszabbításában összejött az egyenlítés a Valenciának, Escudé buktatta Matát, Villa pedig értékesítette a büntetőt.

A második félidőben izgalmakban és indulatokban sem volt hiány, a bíró szórta a lapokat, elküldte a kispadról a Sevilla trénerét, és egy újabb tizenegyest ítélt a Valenciának, amit Mata küldött a helyére. A hosszabbításban még Pablo Hernandez is mattolta Palopot, a győzelemmel a Valencia őrzi a negyedik helyet.

A BL-ből kiesett Villarreal csak egy pontot szerzett a Valladolid vendégeként, Manuel Pellegrini csapata így hatodik, és három pontra van lemaradva a Valenciától. Vadócz Kriszián végig a pályán volt az Osasunában, amely az utolsó percben bukta el az Almería elleni találkozót.

Primera División, 31. forduló:
Valencia - Sevilla 3-1 (1-1)
gól:
D. Villa (45+2., 11-esből), Mata (83., 11-esből), P. Hernandez (94.), illetve Escudé (9.)
kiállítva: Adriano Correira (44., Sevilla)

Almería - Osasuna 2-1 (0-0)
gól:
Negredo (71., 89.), illetve Pandiani (84.)

Espanyol - Racing Santander 1-0 (0-0)
gól:
Iván Alonso (57.)

Valladolid - Villarreal 0-0
kiállítva: Inaki Bea (62., Valladolid)

Betis - Sporting Gijón 2-0 (1-0)
gól:
Emana (7., 71.)
kiállítva: Arzu (79., Betis), illetve Cuellar (76., Gijón)

Az állás:
1. Barcelona 31 88-24 78
2. Real Madrid 31 70-31 72
3. Sevilla 31 44-30 57
4. Valencia 31 58-44 52
5. Atlético Madrid 31 63-48 49
6. Villarreal 31 45-42 49
7. Málaga 31 48-48 47
8. Deportivo Coruna 31 40-42 46
9. Valladolid 31 42-49 40
10. Betis 31 46-49 37
11. Almería 31 38-49 37
12. Santander 31 38-39 36
13. Mallorca 31 37-49 36
14. Osasuna 31 35-38 35
15. Getafe 31 40-47 34
16. Athletic Bilbao 31 40-52 34
17. Sporting Gijon 31 38-66 33
18. Recreativo Huelva 31 27-44 30
19. Espanyol 31 29-46 29
20. Numancia 31 33-62 28