Vágólapra másolva!
Látványos és izgalmas mérkőzésen ütötte el a továbbjutástól a Liverpoolt a Chelsea a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének kedd esti visszavágóján, így az elődöntőben a Bayern Münchent simán kiejtő FC Barcelonával találkozik.

A londoni Kékek az első 45 percben két gólt is kaptak a legendásan jól küzdő Vörösöktől, ám a félidőben Guus Hiddink edző gárdája új erőre kapott, és a második játékrészben kiharcolta a továbbjutást érő 4-4-es döntetlent.

"A szünetben nagyon dühös voltam, de a játékosok sem voltak elragadtatva a saját teljesítményüktől" - mondta a Chelsea holland mestere. "Nem úgy kezdtük a mérkőzést, ahogyan azt elterveztük, rengeteg párharcot veszítettünk és túl sok helyet hagytunk az ellenfélnek. Drámai volt, ahogyan percről percre változtak az esélyeink."

Rafael Benítez, a Liverpool spanyol trénere szerint emelt fővel búcsúztak a BL-től. "A kétgólos különbség valóban nem változott, kiestünk, de büszke vagyok a játékosaimra, mert megmutatták, hogy mennyire erős ez a csapat. A szurkolóink elégedettek lehetnek, mert szerintem egy ilyen meccsen nem szégyen kikapni" - fogalmazott.

A fantasztikus angol negyeddöntővel egy időben, kedd este bejutott az elődöntőbe a múlt héten a Bayern Münchent 4-0-ra kiütő spanyol Barcelona is, amely a németországi visszavágón 1-1-es döntetlent ért el.

A gól nélküli első félidő után a második játékrész elején Franck Ribéry találata adott némi reményt a németeknek, ám Seydou Keita a 73. percben egyenlített, s góljával kialakította az összesítésben 5-1-es katalán sikert.

Forrás: AFP

Kattintson a képgalériáért

"Taktikai szempontból nagyon jól játszottunk" - mondta Tito Vilanova, aki az eltiltott vezetőedző, Josep Guardiola helyett irányította a Barcelonát ezen az összecsapáson. "Tudtuk, hogy Ribéry és Toni veszélyesek lehetnek, ha a középpályán labdát veszítünk, ezért végig erre koncentráltunk."

A lefújást követően a hazai szurkolók kifütyülték Jürgen Klinsmannt, a Bayern vezetőedzőjét, aki utóbb elárulta, hogy titkon reménykedett a csodában. "Természetesen volt egy egész pici esélyünk a továbbjutásra, ám erről beszélni sem mertünk. Összességében elégedett vagyok a játékunkkal, egy olyan Barcelona ejtett ki minket, amely magasabb szintet képvisel, és valószínűleg jelenleg a legjobb klubcsapat a világon" - mondta Klinsmann.

A tavaly döntős Chelsea a 2004/2005-ös sorozatban a legjobb tizenhat között búcsúztatta a Barcelonát, egy évvel később azonban a spanyolok bizonyultak jobbnak, akkor szintén a nyolcaddöntőben találkozott a két gárda. Elődöntős összecsapásaikat április 28-án és május 6-án rendezik.

Bár a Bajnokok Ligájától búcsúzott, így is 50 millió eurós bevétellel zárja a nemzetközi idényt a Bayern München. Az európai szövetség (UEFA) prémiuma 13,1 millió eurót tesz ki, ehhez jön a piaci részesedésből befolyó 20 millió. Az UEFA-pénzeken felül 10 millió származik az Allianz Arenában rendezett öt BL-meccs jegybevételeiből, a fennmaradó összeggel pedig a bajorok támogatói díjazzák a sikereket.