Vágólapra másolva!
Hiába vezetett az Everton 2-0-ra és 3-1-re az Aston Villa otthonában, a hazaiak végül kicsikarták a döntetlent, amivel egyik gárda sem került közelebb a BL-t érő negyedik helyhez az angol labdarúgó Premier League-ben. Gera Zoltán Fulhamje 3-1-re diadalmaskodott a Manchester City otthonában. A Hamburg a 92. percben kapott góllal szenvedett vereséget Stuttgartban, s ezzel visszacsúszott a harmadik helyre a Bayern München mögé a Bundesligában. A Vadócz Krisztiánt foglalkoztató Osasuna 2-1-re nyert a vendég Athletic Bilbao ellen, míg a címvédő Real Madrid 2-0-ra verte a Valladolidot a spanyol bajnokságban.

Az ötödik helyezett Aston Villa fogadta a hatodik Evertont a Villa Parkban, mindkét gárda Európa-ligát érő helyen állt, de titkon még a BL-t érő negyedik pozícióban reménykedtek, amelytől kilenc, illetve tíz pontra voltak.

A birminghamiek kilenc meccses nyeretlenségi szériával érkeztek a meccsre, ami nem indult túl jól a számukra, Phil Neville lövését még fölétolta Friedel, de a 19. percben Baines balról adta be a labdát, amit Fellaini három lépésről belsőzött a kapuba.

Négy perccel később Cahill löketét Friedel tolta szögletre, a korner után pedig az ausztrál légiós ugrott a legmagasabbra, és bár elsőre a lécre fejelt, a kipattanót bestukkolta. Kétgólos hátrányban sem omlott össze a Villa, aminek a jutalma a szépítés lett, Milner tekert középre jobbról, Barry csak belekapott a labdába, ami ide-oda pattogott, végül Carew vágta a kapuba négy méterről.

A remek iramú meccsen a második félidőben is gyorsan egymásnak estek a csapatok, Phil Neville passza után Osman átlépte a labdát, Pienaar lefordult két védő között, aztán 22 méterről pazar gólt akasztott a kapu bal oldalába.


Postafordultával jött a válasz, Milner szabadrúgásból csavart látványosan a bal sarokba. Sőt, tizenegy perccel a második hazai gólt után megkapta az egyenlítési lehetőséget a Villa: Lescott rúgta fejbe Petrovot a 16-oson belül, a büntetőt pedig Barry értékesítette, a léc alá bikázta a labdát.

A hajrában aztán a hazaiak álltak közelebb a győztes gólhoz, Delfouneso lövését azonban Howard védte, Young fölé emelt, Milner pedig fejjel tévesztett célt.

Gera Zoltán csapata, a Fulham 3-1-re nyert a Manchester City otthonában. A magyar játékos a 86. percben lépett pályára a kétgólos Clinton Dempsey helyett.


Premier League, 32. forduló:

Aston Villa - Everton 3-3 (1-2)
gól:
Carew (33.), Milner (55.), G. Barry (66. - 11-esből), illetve Fellaini (19.), Cahill (23.), Pienaar (53.)

Manchester City - Fulham 1-3 (1-0)
gól: Ireland (28.), illetve Dempsey (50., 83.), Etuhu (59.)

Az állás:
1. Manchester United 31 54-21 71 pont
2. FC Liverpool 32 59-21 70
3. Chelsea 32 55-20 67
4. Arsenal 32 54-28 61
5. Aston Villa 32 48-42 53
6. Everton 32 47-34 52
7. West Ham United 32 37-36 44
8. Fulham 32 33-28 43
9. Tottenham Hotspur 32 38-36 41
10. Wigan Athletic 32 31-36 41
11. Manchester City 32 47-42 38
12. Bolton Wanderers 32 39-49 37
13. Stoke City 32 32-48 36
14. Portsmouth 31 34-48 34
15. Hull City 32 36-55 34
16. Blackburn Rovers 32 35-54 34
17. Sunderland 32 30-43 32
18. Newcastle United 32 37-52 30
19. Middlesbrough 32 25-47 30
20. West Bromwich Albion 32 28-59 25

* * *

Walcott sokáig Ágyús maradna

Még hosszú ideig az Arsenalban szeretne futballozni Theo Walcott. A 20 éves angol válogatott játékos szerződése a jövő év közepéig szól, de ügynökei máris dolgoznak azon, hogy az együttműködést meghosszabbítsák.

"Sok tehetséges labdarúgója van az Arsenalnak, Robin Van Persie vagy Eduardo például időnként varázslatos dolgokat csinál a labdával. Ez egy nagyszerű csapat" - indokolta ragaszkodását Walcott a Daily Mail című lapnak nyilatkozva.

A támadó középpályás 17 évesen került a londoni klubba, amelyben jó kapcsolatot ápol Arsene Wenger vezetőedzővel. "Sok futballista vált igazán jelentős játékossá az ő irányításával. Én is hasonló utat szeretnék bejárni" - tette hozzá.

A 85. és a 91. percben szerzett Floro Flores-góllal győzött az Udinese a sereghajtó Reggina otthonában az olasz labdarúgó-bajnokság 31. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

Serie A, 31. forduló:
Reggina - Udinese 0-2 (0-0)
gól: Floro Flores (85., 91.)

Az állás:
1. Internazionale 31 57-23 73 pont
2. Juventus 31 56-29 63
3. AC Milan 31 54-28 61
4. Genoa 31 43-29 57
5. Fiorentina 31 43-31 55
6. AS Roma 31 48-46 49
7. Palermo 31 42-40 46
8. Cagliari 31 36-31 45
9. SS Lazio 31 43-45 44
10. Atalanta 31 36-35 41
11. Sampdoria 31 36-39 40
12. SSC Napoli 31 35-35 39
13. Udinese 31 40-42 39
14. Siena 31 29-33 37
15. Catania 31 31-37 37
16. Chievo 31 28-40 31
17. Torino 31 28-47 27
18. Bologna 31 33-53 26
19. Lecce 31 27-53 24
20. Reggina 31 22-51 20

* * *

Ancelotti továbbra is a Milannal tervez

Carlo Ancelotti, az AC Milan vezetőedzője cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint megállapodott volna a Chelsea-vel, hogy a következő idénytől átveszi a londoni együttes irányítását.

"Kizárom annak a lehetőségét, hogy a Chelsea-hez megyek" - idézte a 49 éves trénert az ANSA olasz hírügynökség. "És azt is, hogy a Manchester Unitedhez" - tette hozzá.

A sajtóban a múlt héten jelentek meg írások arról, hogy a szakembert a Chelsea csábítja az angol csapatot ideiglenesen az idény végéig irányító holland Guus Hiddink helyére. Ancelottit a Real Madriddal is hírbe hozták, Florentino Perez ugyanis újbóli elnökké választására az olasz mestert ígéri vezetőedzőnek.

A tréner azonban szombaton, a Chievo felett aratott 1-0-s győzelmet követően ismét leszögezte, hogy ki akarja tölteni a jövőre lejáró szerződését. Ennek feltétele ugyanakkor, hogy alakulatával az első három között végezzen a most zajló bajnokságban, rosszabb eredményt ugyanis a klubvezetés nem tolerálna. A Milan pillanatnyilag a harmadik helyen áll az Internazionale és a Juventus mögött.

* * *

Dunga bízik Adriano visszatérésében

Dunga, a brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya bízik abban, hogy a Serie A-ban listavezető Inter támadója, Adriano megoldja személyes problémáit, és hamarosan visszatér a pályára.

"Most az a fontos, hogy felülkerekedjen a gondjain, és ismét boldog legyen. Csak ha ez megtörténik, akkor lehet képes ismét futballozni" - idézte a szakvezetőt a brazil szövetség honlapja.

Adrianónak a válogatott április elsejei, Peru ellen hazai pályán vívott vb-selejtezője után, amelyen nem kapott játéklehetőséget, nyoma veszett, s a legvadabb feltételezések láttak napvilágot eltűnése vélt okairól. Így például az a változat is felbukkant, hogy emberrablók fogságába esett, egy másik szerint maga került szembe a törvény őreivel, de a helyi médiában balesetét, sőt halálhírét is keltették.

A 27 éves támadó aztán csütörtökön jelentkezett, közölte, hogy édesanyjánál van a családjával, és egyelőre nem tér vissza klubcsapatához, az Internazionaléhoz. Brazil lapértesülések szerint azért került lelki válságba, mert szakított vele barátnője.

Megszólalt Ronaldo, a Corinthians világbajnok támadója is, aki jelezte, hogy megpróbál segíteni Adrianónak. "Ezt azonban egymás között bonyolítjuk le, csak ő és én" - szögezte le az exinteres brazil.

Lazio-diadal a római derbinhttp://www.origo.hu/sport/focivilag/20090411-topligak-premier-league-bundesliga-serie-a-primera-division.html?pIdx=2