Vágólapra másolva!
Kevés játékos mondhatja el magáról, hogy előbb mutatkozott be hazája nagyválogatottjában, mint bajnoki mérkőzésen a klubjában, azonban a Liverpool argentin középpályása, Javier Mascherano közéjük tartozik. Nem ez az egyetlen rekord, amit tart, hiszen 1928 óta rajta kívül csak a magyar Novák Dezső tudott kétszer is olimpiai címet nyerni labdarúgásban.

A San Lorenzo kifejezésről a futballszurkolóknak világszerte az erre a névre hallgató argentin klub jut az eszükbe, amely az öt legnagyobb fővárosi egyesület közé tartozik. Az országban azonban ilyen névvel két város is található, amelyek közül a jelentősebbnek a Santa Fé tartományban lévő San Lorenzo számít.

A településnek történelmi jelentősége is van, hiszen 1813-ban itt csaptak össze a felkelők és a royalisták az argentin függetlenségi háborúban - a szurkolók azonban valószínűleg onnan jegyezték meg a várost, hogy itt született a válogatott középpályás, Mascherano.

Javier 1984. június 4-én látta meg a napvilágot, azonban gyermekkora nagy részét már Buenos Airesben töltötte, és futballozni is ott kezdett el - mégpedig a River Plate-nél. A korosztályos csapatokban nyújtott teljesítményére a válogatottnál is felfigyeltek, így Mascherano 2001-ben tagja volt az U17-es Copa Américán szerepelt argentin együttesnek, amely ezüstérmes lett a kontinensviadalon, s kiharcolta a világbajnoki részvételt.

Forrás: AFP

A Trinidad és Tobagóban rendezett tornán az argentin gárdában olyan csapattársai voltak, mint Pablo Zabaleta, Maxi López vagy éppen Carlos Tévez. Utóbbi focistával később még nagyon sokat játszhatott együtt...

Az argentinok végül negyedikek lettek a világbajnokságon, Mascherano azonban remek teljesítményt nyújtott, és ezt később is folytatta: 2003-ban az U20-as kontinensbajnokságon már ő volt az albiceleste csapatkapitánya, aminek köszönhetően meg is kapta a Jefecito, azaz a Kis Főnök becenevet.