Vágólapra másolva!
Már a legjobb nyolc közé jutásért is igazi csillaghullásra kerül sor a Bajnokok Ligájában, hiszen a nyolcaddöntőben több olyan párviadalt is rendeznek, amelyek akár döntőnek is beillenének. Kedden például az Internazionale és a Manchester United csap össze, az olasz és az angol éllovas csatájának külön pikantériát ad José Mourinho és Sir Alex Ferguson találkozása.

Az előző kiírásban a legjobb négy közé három angol csapat is beverekedte magát, idén azonban a Premier League képviselői már a nyolcaddöntőben is nagyon kemény ellenfeleket kaptak.

A négy, még versenyben lévő angol együttes közül ugyanis háromnak is olasz ellenfele lesz, a negyedik, a Liverpool FC pedig a Real Madriddal találkozik majd szerdán.

Az angol-olasz párviadalok közül egyértelműen az Internazionale és a Manchester United összecsapása emelkedik ki: egyrészt a címvédő játszik azzal a gárdával, amelynek elnöke édesapja példáját követve immár évek óta a BL-diadalról álmodik, másrészt pedig két óriási edzőegyéniség találkozik.

A manchesteriek szakvezetőjének, Sir Alex Fergusonnak nincsenek túl jó emlékei José Mourinhóról, hiszen eddigi 12 párviadaluk közül csupán egyet tudott megnyerni: a portugál szakember már az FC Porto edzőjeként is megtréfálta Fergusont, majd később a Chelsea kispadján is folytatta sorozatát.

Mourinho most az Internazionale mestereként készítheti fel csapatát a MU ellen, amelyik erősen tartalékos védelemmel kénytelen pályára lépni a Giuseppe Meazza-stadionban: a szerb Nemanja Vidic eltiltás, Wes Brown és Gary Neville pedig sérülés miatt nem játszhat, de erősen kétséges Jonny Evans játéka is.

Az angol források egy része Darren Fletcher, vagy éppen Michael Carrick védelembe állítását latolgatja, de Fergusont ismerve valószínűbb, hogy a fiatal brazil Fábio da Silva kap lehetőségét. Persze Mourinhónak is akadnak problémái a védelemben, elvégre Walter Samuel és Cristian Chivu sem teljesen egészséges, de utóbbi várhatóan vállalni tudja a játékot.

Tíz évvel ezelőtt már találkozott a két csapat az egyenes kieséses szakaszban, akkor a MU 3-1-es összesítéssel ment tovább, és később meg is nyerte a BL-t. Az akkor pályára lépők közül az egyik oldalon Gary Neville, Ryan Giggs és Paul Scholes, a másikon Javier Zanetti maradt meg hírmondónak. A manchesterieknek nem lehetnek jó emlékeik legutóbbi két milánói kirándulásukról, 2005-ben a nyolcaddöntő második felvonásán 1-0-ra, 2007-ben az elődöntő visszavágóján 3-0-ra kaptak ki a Milantól.

Nem ez lesz az egyetlen angol-olasz párviadal, amit kedden rendeznek, hiszen ekkor kerül sor az Arsenal és az AS Roma összecsapására is. A 90 perc érdekessége többek között az a tény, hogy jelenleg egyik gárda sem áll BL-indulást jelentő helyen hazája bajnokságában, márpedig a legrangosabb európai kupasorozatból való kimaradást egyik klub sem engedheti meg magának.

Nehéz lenne eldönteni, hogy melyik gárda a találkozó esélyese: a rómaiak a legutóbbi két kiírásban egyaránt angol csapat ellen estek ki (mindkétszer a Manchester United búcsúztatta őket), viszont a jelenlegi kiírásban a csoportkörben megelőzték a Chelsea-t. Az Arsenal a legutóbbi három bajnokiján egyaránt gól nélküli döntetlent játszott, és nem számíthat téli igazolására, Andrej Arsavinra, aki korábban a Zenit Szankt-Petyerszburg színeiben már szerepelt a sorozatban.

Az Arsenal legutóbbi hat olaszok elleni párharcából ötöt megnyert, de Wenger dolgát nehezíti, hogy Emmanuel Adebayor, Eduardo da Silva, Cesc Fabregas, és Theo Walcott sérülés miatt nem áll rendelkezésére. A Románál a legnagyobb kérdés, hogy játszhat-e Francesco Totti, aki rúgást kapott a Siena elleni bajnokin, de Juan, Vucinic és Aquilani sem teljesen egészséges.

Forrás: AFP

Totti a diadalittas hadvezér pózában - a Roma eszének játéka egyelőre kérdéses az Arsenal ellen

A sorozat egyik legnagyobb favoritjának tartott FC Barcelona is kedden lép pályára, mégpedig Lyonban. A katalánok kisebb hullámvölgyben vannak, ha annak lehet nevezni, hogy hét végén hosszú idő után megint kikaptak a bajnokságban, ráadásul sérülés miatt nem számíthatnak Andrés Iniestára, illetve a volt lyoni Eric Abidalra - nincs kizárva, hogy Josep Guardiola Carles Puyolt szerepelteti majd a védelem bal oldalán. A Barca azonban még így is sokkal esélyesebbnek számít, és óriási szenzáció lenne, ha a lyoniak le tudnák győzni Lionel Messiéket.

Egyébként nem csak angol, hanem spanyol csapatból is még négy van versenyben. Az Atético Madrid ellenfele az FC Porto lesz, és a találkozó pikantériáját az adja, hogy a madridi együttesben három volt portói labdarúgó is szerepelhet: Maniche, Paulo Assuncao és Gurkasz Szeitaridisz.

A keddi program:
Atlético Madrid (spanyol) - Porto (portugál) 20.45
Olympique Lyon (francia) - Barcelona (spanyol) 20.45
Arsenal (angol) - AS Roma (olasz) 20.45
Internazionale (olasz) - Manchester United (angol) 20.45