Vágólapra másolva!

Nem focizhat 69-es mezben az aktmodell férje

Sok olyan probléma akad napjaink labdarúgásában, amit 20 évvel ezelőtt alighanem nem is értettek volna - az egyik ilyen az állandó mezszámok körüli mizéria. Nemrégiben két futballistának is gondja támadt ezzel: a Bundesliga nem engedélyezte a Karlsruhe horvát védőjének, Dino Drpicnek, hogy a 69-es számot válassza, míg Tőzsér Dánielt a 88-as szám állítólagos jelentéstartalma miatt kritizálták.

Bezzeg az 1990-es évek közepéig ilyen problémák nem fordulhattak elő a sportágban: a futballisták a nagy világversenyek kivételével minden mérkőzésen egytől 11-ig terjedő számozással a hátukon szerepeltek.

A világ- és az Európa-bajnokságokon annyi volt a különbség, hogy játékosok mezszáma 22-ig terjedt, lévén egy válogatott ennyi futballistát nevezhetett a tornára. Persze már akkor is akadtak, akik eltértek a normáktól: az argentinok például 1978-ban és 1982-ben sem a megszokott módon "számozták be" játékosaikat, hanem az abc-sorrendnek megfelelően, így aztán az egyes számmal nem kapus, hanem a középpályás Osvaldo Ardiles szerepelt, Ubaldo Fillol pedig hetes mezszámmal állt a hálók előtt. Igaz, az 1982-es tornán már az argentinok sem ragaszkodtak makacsul ehhez az elvhez, hiszen Maradona kedvéért kivételt tettek: Diego megkapta a tradicionálisan a játékmesternek járó tízes mezt.

Az angol szövetség aztán 1993-ban kiengedte a szellemet a palackból: innentől kezdve a Premier League-ben állandó mezszámmal szerepeltek a focisták, azaz már nem volt törvényszerű, hogy a kezdő tizenegyen csak az egytől 11-ig terjedő mezszámokat láthassák a drukkerek. Ez aztán annyira bejött, hogy szép lassan minden országban átvették, és manapság már nem találunk olyan bajnokságot, ahol ne ez lenne a helyzet. Eleinte azért az volt a jellemző, hogy az alapemberek, a rendszeresen pályára lépő futballisták a tradicionális számozást kapták, de ahogy egyre inkább elterjedtté vált a bő játékoskeret, majd a rotációs szisztéma, úgy vált egyre változatosabbá a pályán szereplő labdarúgók számozása.

Mindez persze kisebb problémákat is okozhatott, hiszen ha egy játékos már megszokott egy számot, korántsem volt biztos, hogy átigazolása esetén ugyanazt megkapja új csapatánál is - márpedig, mint tudjuk, a futballisták is lehetnek nagyon babonásak.

Így járt például a chilei Ivan Zamorano, amikor 1997-ben az Internazionaléhoz szerződött: a dél-amerikai futballista addig, mint általában a középcsatárok, a kilences mezt viselte, azonban az Internél ez a szám a brazil Ronaldóé volt. A Bam-Bam becenévre hallgató Zamorano azonban megtalálta a megoldást: övé lett a 18-as mez, egy kis trükkel: az 1-es és a 8-as közé egy + jelet tettek, hiszen, mint tudjuk, egy meg nyolc az pontosan kilenc.

Hasonlóan járt el a Villarreal argentin védője, Juan Pablo Sorín is, amikor is a megszokott hármas mezszáma foglalt volt a Sárga Tengeralattjárónál: az övé a 12-es lett, a két szám között egy + jellel.

Másként oldotta meg a dolgot a skót Hibernian támadója, Derek Riordan. A csatár először 2001 és 2006 között futballozott az edinburgh-i gárdában, és az utolsó években a tízes mezszámot viselte. Remek szereplésének köszönhetően lecsapott rá a Celtic, azonban a glasgow-i kitérő nem jött be, így a jelenlegi szezon előtt visszatért a Hibshez.

Igen ám, de a megszokott tízes számú mez azóta Colin Nish-en feszült, Riordan pedig nem akarta tőle elvenni ezt a számot - ugyanakkor a bűvös tízestől sem akart elszakadni. Így lett az övé az 1-es szám, egy kis trükkel. A hátán ugyanis ez olvasható: 01, ami visszafelé nézve máris kiadja a kívánt számot.

Skóciában maradva, az Aberdeen tragikus sorsú marokkói csatárának, Hiszam Zerualinak sem volt szokványos a mezszáma. A támadó, aki 2004-ben a FAR Rabat futballistájaként, 27 esztendősen autóbalesetben hunyt el, az aberdeeni drukkerektől a Zero becenevet kapta, és sikerült elintéznie, hogy a skót szövetség engedélyezze a számára a nullás mezszámot.

Másoknak viszont a nagy számok nyerték el a tetszésüket. Amikor a portugál kapus, Vítor Baia visszatért a Portóhoz az FC Barcelonától, akkor az egyes szám már foglalt volt a klubnál. A hálóőrnek azonban remek ötlet jutott az eszébe: mi lenne, ha a 99-es számot viselné, elvégre 1999-ben igazolt haza? Az illetékesek rábólintottak a dologra, és Vítor Baia innentől kezdve egészen a karrierje végéig ezzel a számmal védett a Portóban - ezt olvashattuk a hátán a 2004-es BL-döntőben is. Ennél magasabb mezszámot azóta sem viseltek az európai kupaporondon.

Mexikóban viszont igen. A közép-amerikai ország válogatott csatára, Adolfo Bautista valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva ragaszkodott ahhoz, hogy az egyes számmal a mezén futballozzon, azonban amikor a Guadalajarához szerződött, akkor mást választott: a 100-ast. A mexikói ligától megkapta rá az engedélyt, azonban a kontinentális szövetségtől, a CONCACAF-tól nem, így csak a hazai pontvadászatban futballozhatott 100-as mezszámmal: a nemzetközi kupameccseken az egyes szerepelt a mezén.


Nives Celzijus, mint énekesnő

A Bundesliga viszont nem engedélyezte a Karslruhe új horvát igazolásának, Dino Drpicnek, hogy a 69-es mezszámot válassza - hogy miért, azt az olvasók fantáziájára bízzuk. A hivatalos indoklás mindenesetre az volt, hogy a liga az egyszerűség kedvéért azt ajánlja a kluboknak, hogy sorban haladjanak a számozással. Más kérdés, hogy a szintén karslruhe-i Andreas Görlitz viselheti a 77-es számú mezt, amivel a punkzenekarának, a Room 77-nek a nevére utal, arról nem is beszélve, hogy pár évvel ezelőtt Bixente Lizarazu számára megengedték, hogy 69-es mezben futballozzon a Bayern Münchenben. De hát az ő előélete más volt, mint Drpicé, akiről az év elején meglehetősen sokat cikkeztek az aktmodellként és énekesnőként is sikeres felesége, Nives Celzijus miatt...

Bezzeg az olasz ligának nem voltak ilyen problémái a magas számokkal, így aztán az AC Milannál a nyári igazolások egy része egyszerűen oldotta meg a mezszám kiválasztását: a születési évüknek megfelelő számmal a hátukon játszanak. Andrij Sevcsenkóé lett a 76-os, Ronaldinhóé a 80-as, Mathieu Flaminié pedig a 84-es.

www.infosport-focivilag.hu