Vágólapra másolva!
A sztárok az elmúlt héten is megmutatták, hogy miképp kell nagy gólt lőni: míg a római Francesco Totti Kolozsváron, addig a Milan-középpályás Ronaldinho a Portsmouth otthonában csavart a felső sarokba szabadrúgásból. Ám hogy szép gólok nemcsak a Bajnokok Ligájában vagy az UEFA-kupában születhetnek, arra Deme Imre a legjobb példa: a Ferencváros középpályása a Honvéd elleni magyar Ligakupa-meccsen lőtt óriási bombagólt. Hogy az említett trióból vagy a top10-es listánkról valaki más szerezte-e a hét legszebb találatát, arról ezúttal is olvasóink döntenek. Tekintse meg gólszépségversenyünk kínálatát, majd szavazzon!

A Kolozsvár parádés római diadallal kezdte története első Bajnokok Ligája-menetelését, s az álomnak épp az olasz csapat ellen lett vége. A CFR Cluj kapusa, Eduard Stancioiu - már 1-0-s vendégvezetésnél - nagyon elszántan készült Francesco Totti szabadrúgása előtt, ám nem járt sikerrel, a Farkasok vezére a bal felsőbe tekerte a labdát. A vége 1-3 lett oda, és így hiába szerzett négy pontot a román együttes az A csoportban, végül még az UEFA-kupát érő harmadik helyről is lemaradt.

192801outform.html400350


A Barcelona a Sportingot nagyon elverte a BL-ben, mindhiába lőtt két gólt is a portugál csapat, a katalánok 5-2-re diadalmaskodtak. Az alábbi szurkolói videón remekül látszik, milyen tökéletes volt Miguel Veloso szabadrúgásgólja, amivel egy őrült három percet indított el Lisszabonban. A középkezdés után Liedson újabb gólt szerzett a Sportingnak, majd pár másodperccel később a másik oldalon Marco Caneira ügyetlen öngóljával 4-2 lett az eredmény. A Barca a biztonság kedvéért a végén még lőtt egy gólt 11-esből is.

192802outform.html400350


Ha már zöld-fehér gólszerzőknél jártunk, gyorsan beillesztettük gólszépségversenyünkbe Deme Imre bombagólját is. A gyér érdeklődés előtt megrendezett Fradi-Honvéd Ligakupa-meccsen a hazaiak középpályása 23 méterről lőtt pazarul a kapu bal oldalába, a meccs vége 2-2 lett.

192803outform.html400350


A Barcelona a BL-diadal után szombaton sem állt meg, az oroszlánbarlangnak tartott sevillai stadionban 3-0-s győzelmet aratott a Primera Divisiónban. Lionel Messi két szép gólt is lőtt, hajszálnyival talán az első volt látványosabb - erre várjuk a szavazataikat, ha önöknek is tetszett! (A parádés balos löket 00:22-nél nézhető meg!)

192804outform.html400350


A Valencia-Betis bajnokinak David Villa adta meg az alaphangját: egy balról érkező beadást kegyetlenül bikázott fordulásból a bal alsóba. A hazaiak 2-0-ra is vezettek, a sevillaiak egyenlítettek, végül mégis a Mestalla közönsége örülhetett a három pontnak, a Valencia 10 emberrel is képes volt bekotorni még egy gólt.

192805outform.html400350


Az UEFA-kupában épphogy pontot tudott menteni a Portsmouth otthonában az idén igencsak rapszodikusan teljesítő AC Milan. Az angol FA-kupa-győztes Pompey már 2-0-ra vezetett, amikor a 84. percben Ronaldinho állt a labda mögé, és fantasztikusan megcsavart szabadrúgásgóllal szépített. A 90 perc letelte után az addig háromszor a kapufát eltaláló Filippo Inzaghi mentett pontot az olaszoknak.

192806outform.html400350


Az Inter-Napoli (2-1) a szép gólok mérkőzése volt, Ivan Cordoba vezetése után Sulley Muntari lőtte a legszebbet: sarkazós előkészítés után ő is sarokkal talált be (00:47-nél csodálható meg). Csak a teljesség kedvéért: a vendégek szépítő góljánál is volt sarkazásos passz, amit Ezequiel Lavezzi váltott gólra.

192807outform.html400350


Robin van Persie
lőtte a hétvége egyik legvitatottabb, egyben a(z egyik) leglátványosabb gólját is. A ballábas holland 1-0-s Chelsea-vezetésnél egyméteres lesről megindulva kapott labdát Denílsontól, és jobbal durván a bal pipába tüzelt. Ezzel egyenlített az Arsenal, majd Van Persie egy pár perccel később szerzett újabb találattal a győzelmet is kicsikarta az Ágyúsok számára. (1:13-nál nézhető meg Van Persie csodás lesgólja!)

192808outform.html400350


A Werder Bremen a Bundesligában 5-0-ra elverte a Frankfurtot, nagyban köszönhetően a duplázó Claudio Pizarrónak. A perui csatár szerezte a zöld-fehérek első két találatát: a nyitógól szemfüles, a második parádés volt. Minket most inkább az utóbbi érdekel: öt Werder-játékos hatszor ért a labdába az akció során, amely a kapus kirúgásával indult, majd Pizarro léc alá vágott löketével zárult (nézzék 1:17-től!).

192809outform.html400350


A szintén németországi Stuttgart-Schalke (2-0) összecsapáson Jan Simak felettébb szemfüles volt, amikor a balszélről a beadásra számító vendégvédelmet, de főképp a feleslegesen kifutó kapust megtréfálva ívelt a kapuba.

192810outform.html400350


Előző gólszépségversenyünket az olvasói szavazatok alapján Gera Zoltán nyerte az északíreknek lőtt távoli bombagóljával.