Vágólapra másolva!

Tagadja a bundavádakat a ghánai futballedző

Visszautasította az ellene felmerült vádakat Abukari Damba korábbi ghánai válogatott kapus, miután német lapértesülés szerint ő állt a hátterében a 2006-os labdarúgó-világbajnokság bundagyanús nyolcaddöntőjének.

Declan Hill kanadai író azt nyilatkozta a Der Spiegel című magazinnak, hogy az akkoriban hazájának U17-es csapatát vezető tréner kapcsolatai révén "eladta" a nagyválogatott Brazília ellen 3-0-ra elvesztett mérkőzését az ázsiai fogadómaffiának. Hill kifejtette, hogy az ottani alvilág vezetői legalább kétgólos ghánai vereségre tettek fel nagy összegeket.

"Hazugság az egész, életemben nem voltam még Bangkokban" - jelentette ki Damba, aki jogi lépéseket helyezett kilátásba a lap ellen.

Az ázsiai fogadási csalásokat feltáró, "Biztos győzelmek" című könyvében a szerző összesen négy gyanús vb-meccset említ. A brazil-ghánai mellett állítólag az olasz-ghánai (2-0), az angol-ecuadori (1-0) és az olasz-ukrán (3-0) találkozót manipulálták a kétgólos különbségre fogadó "keresztapák" kedvéért. A négyből csak egy - az angol-ecuadori - nem a várt eredményt hozta.

Időközben maga Hill is elhatárolódott a Spiegel-interjútól: "Sosem állítottam, hogy csalás történt volna a vb- vagy Bundesliga-mérkőzéseken. Rosszul idéztek engem."