Vágólapra másolva!
Az elmúlt hét során kétségtelenül a Bajnokok Ligája döntő volt a legfontosabb esemény, és a moszkvai fináléban szerepeltek közül két játékost is beválogattunk álomcsapatunkba - mindkettőt a végső győztes Manchester Unitedből. De akad magyar focista is a gárdában, köszönhetően a válogatott remek, görögök elleni győzelmének.

Kapus:

Edwin van der Sar (holland, Manchester United): a Bajnokok Ligája döntője végül csak tizenegyesekkel dőlt el, és ez mindig a kapusoknak kedvez, akik közül most Edwin van der Sar volt a szerencsésebb. A holland ugyanúgy egy tizenegyest védett, mint kollégája, Petr Cech, ám mivel a végső diadal a manchesterieké lett, így inkább neki szavaztunk bizalmat.

Hátvédek:

Wes Brown (angol, Manchester United): a Vörös Ördögöknél a támadórészleg a BL-döntőben kicsit elmaradt a várakozástól, a védelem azonban remekül szerepelt. Különösen igaz ez a jobbhátvéd Brownra, akinek az oldalán a Chelsea FC alig vezetett támadást, ráadásul a bekk még egy gólpasszt is adott - a szezon során már harmadszor.

Juhász Roland (Magyarország): jobban nem is sikerülhetett volna Erwin Koeman bemutatkozása a magyar válogatott kispadján, hiszen nemzeti csapatunk 3-2-re legyőzte az Európa-bajnokságra készülő görögöket. A védelem tengelyében Juhász remek teljesítményt nyújtott, ráadásul gólt is fejelt.

Michael Turner (angol, Hull City): az angol másodosztály rájátszásának fináléjában a Hull City 1-0-ra nyert a Bristol City ellen, és ezzel a gárda, amely négy éve még a negyedik osztályban szerepelt, a következő idényben a Premier League-ben játszhat majd. A meccs egyetlen gólját a veterán csatár, Dean Windass érte el, de a mezőny legjobbja a csapat középhátvédje, Turner volt.

Hakan Balta (Törökország): a félholdasok Szlovákia ellen játszottak felkészülési mérkőzést a múlt héten, és a török együttes, ha nehezen is, de nyerni tudott. A meccs pozitív meglepetése a törökök számára a balhátvéd Hakan Balta volt, ami nem csak védőfeladatát látta el kiválóan, hanem ő érte el a meccs egyetlen találatát is.

Középpályások:

Valon Behrami (Svájc): a helvétek is készülnek a kontinensviadalra, és ennek jegyében ugyancsak a szlovákokat nézték ki edzőpartnernek. Ez jó választásnak bizonyult, mert a svájciak sima 2-0-s győzelmet arattak, köszönhetően elsősorban a középpálya jobb oldalán szerepelt Behraminak, aki góllal és gólpasszal járult hozzá a diadalhoz.

Forrás: Getty Images

Juhász kiválóan játszott a görögök ellen

Simone Perrotta (olasz, AS Roma): a Farkasoknak a bajnoki címet ugyan nem sikerült megnyerniük, de az olasz kupa döntőjében visszavágtak az FC Internazionalénak. A római együttes 2-1-re verte a milánóiakat a fináléban, és a mérkőzés legjobbja a fővárosiak középpályása, Perrotta volt, aki hatalmas mezőnymunkája mellett be is talált.

Rafael van der Vaart (Hollandia): az Oranje az ukránok ellen aratott önbizalom-növelő győzelmet a kontinensviadal előtt, és külön öröm lehetett Marco van Basten szövetségi kapitány számára, hogy a középpályássor kiválóan funkcionált. Van der Vaart remekül játszott, két gólt szerzett, és egy pazar emeléssel majdnem maga is betalált.

Sidney Govou (francia, Olympique Lyon): az OL idén ugyan a vártnál nehezebben nyerte meg a bajnoki címet, ugyanakkor sikerült végrehajtania azt, ami eddig egyszer sem jött össze: a gárda duplázni tudott. Ehhez a kupadöntőben a Paris Saint-Germaint kellett legyőznie, és a finálé egyetlen találatát a hosszabbítás során Govou érte el.

Csatárok:

Washington (brazil, Fluminense): a Libertadores-kupa negyeddöntőjének brazil házirangadóján a Sao Paulo FC egészen az utolsó percig továbbjutónak tűnt a Flu ellen, amikor jött a rióiak támadója, Washington, és fejesgóljával a legjobb négy közé juttatta csapatát. A támadónak ez már a második találata volt az összecsapáson, vagyis kulcsszerepe volt a gárda továbbjutásában.

Martín Palermo (argentin, Boca Juniors): az argentin klub az első meccsen hazai pályán csak 2-2-es döntetlent ért el a mexikói Atlas ellen, így aztán a visszavágó keménynek ígérkezett - ám Palermo gyorsan eldöntötte a továbbjutást. Az extravagáns csatár egy félidő alatt mesterhármast vágott, és főleg a harmadik gólja volt szépségdíjas.

www.infosport-focivilag.hu