Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligája moszkvai döntőjében két angol csapat, a Manchester United és a Chelsea küzdött azért, hogy felülhessen az európai futballtrónra. Az 1-1-gyel végződő rendes játékidő után a hosszabbításban sem született döntés, jöhettek a böntetők, amelyben Cristiano Ronaldo ugyan hibázott, de így is a Manchesteré lett a trófea, mivel a londoniak közül John Terry és Nicolas Anelka lába is megremegett. A Vörös Ördögök ezzel 1968 és 1999 után harmadszor nyerték meg a legrangosabb európai futballsorozatot.

A finálé képekben

Moszkva tavaly október óta nem számít a legkedveltebb úticélnak angol futballberkekben, ugyanis a háromoroszlános válogatott hiába vezetett Eb-selejtezőn 1-0-ra Wayne Rooney góljával az orosz fővárosban, a hazaiak végül 2-1-re fordítottak, és ennek a kínos pofonnak nagy szerepe volt abban, hogy Anglia végül lemaradt a 2008-as kontinensviadalról.

Most mégis mintegy 45 ezer szigetországi drukker indult útnak Moszkva felé, hiszen a Bajnokok Ligája döntőjében két angol csapat verekedte be magát a fináléba. A házidöntőre már tavaly is komoly esély volt, de akkor a Milan kakukktojásként bezavart az angolok játékába, a piros-feketék az elődöntőben a Manchester Unitedet, a fináléban pedig a Liverpoolt győzték le.

A MU és a Chelsea csatáját pikánssá tette, hogy a bajnokságban is ez a két gárda viaskodott az aranyért, és bár a londoniak nagyot hajráztak, végül mégis Sir Alex Ferguson fiai ünnepelhettek.

A Kékek hívei talán mégsem búslakodtak annyira a második hely miatt, hiszen a BL-döntő képében máris itt volt a javítás lehetősége, ráadásul a babonás Chelsea-drukkerek két statisztikát is széles mosollyal emlegethettek: egyrészt a klub napra pontosan 37 évvel ezelőtt, 1971. május 21-én nyerte első nemzetközi trófeáját, amikor a Kupagyőztesek Európa Kupájának fináléjában a Real Madridot fricskázta meg, másrészt, amikor korábban azonos nemzetbeliek döntőztek a BL-ben, akkor a bajnokságban hátrébb végző csapat emelhette fel a serleget.

Persze a számmisztikában bízó manchesteriek is találhattak az ő sikerüket ígérő adatokat, hiszen éppen 40 éve, 1968-ban lett először Európa legjobbja a United, akkor egy másik Sir, Matt Busby vezette a csúcsra a Bobby Charlton és George Best nevével fémjelzett alakulatot. Szintén a MU mellett szólt a két együttes egymás elleni örökmérlege is, amely szerint az eddigi - az angol bajnokságban, az FA-kupában és a Ligakupában vívott - 147 mérkőzésből 42 végződött döntetlennel, s 65 manchesteri siker áll szemben 40 Chelsea-győzelemmel.

Forrás: Getty Images

Volt, aki egy könnyed szunyókálással hangolt az esti izgalmakra

A Luzsnyiki-stadion eredetileg műfüves talaját az UEFA szigorú szabálya miatt végül ki kellett cserélniük az oroszoknak "rendes" fűre, a hírek szerint ez nem ment zökkenőmentesen, és nem tett jót a pályának, hogy Moszkvában délután még szakadt az eső, a BBC szerint fél hatkor ért véget az égi áldás.

Ami a kezdőcsapatokat illeti, igazán nagy meglepetés nem volt, bár különböző Chelsea-fórumokon felvetődött, hogy Ballack kimarad, és hogy Malouda helyett Kalou kerül be, végül mind a német, mind a francia légiós kifuthatott a pályára. A Vörös Ördögöknél a nem teljesen egészséges Rooney természetesen vállalta a játékot, így a dél-koreai Park csak a padra szorult.