Vágólapra másolva!
Ki az a futballrajongó, aki ne lenne kíváncsi rá, hogy miképp fest Európa - jelen pillanatban legalább - második legjobb csapatának a stadionja? Ha már a Portsmouth-győzelemmel végződött FA-kupa-döntő másnapján Londonban tartózkodtunk, nem hagyhattuk ki az elegáns, ám közel sem monumentális Stamford Bridge megtekintését. Noha "legálisan" nem lehetett vasárnap megnézni belülről az arénát, az [origo] tudósítója nemcsak beosont az építménybe, de összefutott Gordon Brown brit miniszterelnökkel is.

Képriport a Stamford Bridge-ről

Három nappal a Chelsea-Manchester United döntő előtt, azaz vasárnap már BL-lázban égett London. A metrón és a sétálóutcákon már egyre gyakrabban lehetett hallani a "Moscow", azaz Moszkva szót, ami ugye a finálé helyszíne lesz orosz idő szerint szerdán 22.45-kor.

A futballszurkolók amúgy viccesnek tartják az orosz-angol "helyszíncserét", múlt hét szerdán ugyanis Manchesterben rendezték a szentpétervári Zenit győzelmével véget ért UEFA-kupa-döntőt (a Rangers-drukkerek azóta duplán szomorkodhatnak, hiszen kedvenceik csak döntetleneztek a Motherwell elleni bajnokin, így a skót aranyérem is elúszóban van...), most pedig ugye két angol csapat utazik a távoli Oroszországba. Az oroszok jöttek, az angolok mentek - már csak az a kérdés, ki fogja magasba emelni a Luzsnyiki-stadion 69 500 ezres lelátója előtt a legjobb európai együttesnek járó trófeát.

A Wembleyben rendezett FA-kupa-döntő után még azért a portsmouthi örömünneppel nyitnak a napilapok sportrovatai, a The Daily Telegraph képriportban számol be arról, amint a londoni arénától, a diadal helyszínétől 313 km-re fekvő településen, a "szokásos" nyitott tetejű busszal végigjárták Sol Campbellék a várost, ahol mindenki az utcára vonult ünnepelni, aki élt is mozgott. Már csak azért is óriási siker ez a kuapdiadal a Pompey számára, mert a "nagy négyes", az Arsenal, Chelsea, Liverpool és a MU nagyon ritkán engedi ki a kezéből az FA-kupát. (Csak zárójelben jegyezzük meg, Harry Redknapp menedzser sokat köszönhet Ferenczi István klubjának, a Barnsleynak is, amely a Liverpoolt és a Chelsea-t is kiverte, hogy aztán az elődöntőből "előreengedje" a Cardiffot a fináléba.)

S ha már az FA-kupa-döntő másnapján Londonban vagyunk, létezhet-e jobb futballprogram annál, minthogy megtekintsük Európa - jelen állás szerint legalább - második legjobb labdarúgóklubjának a stadionját, a Stamford Bridge-et?

Fotó: Juha Pál [origo]

Együtt semmi sem lehetetlen

A majdnem London centrumában lévő aréna nagyon könnyen megközelíthető, bár igaz ez London minden pontjára, a város metróvonala tökéletes közlekedési eszköz (már ha nem robbantanak...), mindenhová gyorsan el lehet jutni. A Fulham Broadway megálló melletti Chelsea-stadion viszont tényleg remek helyen van, s a látogató egyből tudhatja, hogy jó helyen jár: a metró "kiléptető" csapóajtajáról Ballack és Lampard tekint vissza, majd az utcára, a stílusos Fulham Streertre kilépve egyből látványos Chelsea-óriásreklám vonzza a tekintetet.

Három perc séta után meglepő hirtelenséggel bújik elő a házak közül a Stamford Bridge, a Wembley monumentalitásától nagyon távol áll, de még a Manchester City arénájához képest is aprónak tűnik a gigaklub építménye. Nem nagy (42 055 férőhelyes), de impozáns, elegáns a megjelenése. A "túl jó" elhelyezkedés miatt nem is lesz könnyű bővíteni az arénát, pedig a Kékek vezetői "mindössze" 55 ezresre növelnék a befogadóképességet.

Fotó: Juha Pál [origo]

Nem nagy, de elegáns és modern

Az első út nem vezethet máshová, mint a szurkolói ajándékboltba, márcsak azért sem, mert kérdésünkre, hogy lesz-e ma stadiontúra, azt a szigorú választ kaptuk, hogy "az ára 15 font, de csak hétfőn lesz legközelebb".

Ha valaki a Chelsea-nek drukkol, és nagybevásárlásra készül, felesleges plazába mennie, hiszen itt tényleg mindent megkap. S a minden alatt nem csak sálra vagy mezre gondolunk, hanem: kék helyett - micsoda vétség - rózsaszín pizsama lányoknak, nyakörv és etetőtál kutyatulajdonosoknak, Chelsea-drukker kertitörpe, Drogba-alapú számítógépes egér, címeres bébirugdalózó, égszínkék lábtörlő.

Fotó: Juha Pál [origo]

Ha épp ez nincs otthon

A boltban természetesen a szerdai BL-fináléra is gondosan készültek, a programfüzetnél és a döntős pólónál jobb vételnek tűnik a Chelsky feliratú orosz kucsma, ami most "akciós", csak 10 font.