Vágólapra másolva!
Erwin Koeman, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya csütörtökön az MLSZ székházában találkozik először a hazai élvonalbeli edzőkkel. A holland szakember csütörtök délelőtt részt vesz Csömörön az OLLÉ-program által létrehozott pálya avatásán, és az ünnepség keretében rendezendő bemutató mérkőzésen pályára is lép a szövetség csapatában.

Koeman ezt követően csütörtök délután találkozik a magyar trénerekkel, akikkel szakmai megbeszélést folytat.

Csütörtöktől már árulják a jegyeket és bérleteket a labdarúgó A válogatott soron következő három mérkőzésére. A görögök (Puskás-stadion, május 24., 19 óra) és a horvátok (Szusza Ferenc-stadion, május 31., 20.30 óra) elleni találkozóra a legolcsóbb jegy 2000, a legdrágább pedig 5000 forintba kerül.

Az MLSZ erre a két mérkőzésre, valamint a vb-selejtezők főpróbáját jelentő Magyarország-Montenegró összecsapásra (Puskás-stadion, augusztus 20., 18 óra) 4000 forintos áron bérletet is kibocsát, melyet az IBUSZ irodáiban vásárolhatók meg.

Mindeközben kiderült: a magyar válogatott egy helyet rontva 57. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA)
világranglistáján, amelyen változatlanul Argentína vezet Brazília és Olaszország előtt.

A magyarokkal azonos világbajnoki selejtezőcsoportba került csapatok közül a portugálok a 9., a svédek a 23., a dánok a 33., az albánok a 76., a máltaiak pedig a 135. helyet foglalják el a rangsorban.

A legfrissebb FIFA-ranglista (zárójelben a múlt havi állás):
1. (1.) Argentína 1520 pont
2. (2.) Brazília 1518
3. (3.) Olaszország 1396
4. (4.) Spanyolország 1323
5. (5.) Németország 1264
6. (6.) Csehország 1244
7. (7.) Franciaország 1205
8. (8.) Görögország 1196
9. (9.) Portugália 1131
10. (10.) Hollandia 1123
11. (11.) Anglia 1098
12. (12.) Románia 1082
13. (13.) Horvátország 1044
14. (14.) Ghána 1010
15. (15.) Skócia 1007
16. (17.) Kamerun 1005
...23. (24.) Svédország 862
...33. (33.) Dánia 761
...57. (56.) MAGYARORSZÁG 546
...76. (76.) Albánia 421
...135. (135.) Málta 202