Vágólapra másolva!
A labdarúgás manapság már nem csak sport, hanem egyben a szórakoztatóipar része is, akárcsak a zene. Új sorozatunkban a két, nagy népszerűségnek örvendő terület kapcsolatát igyekszünk szemléltetni: hétről hétre bemutatunk egy olyan dalt, amelyiknek ihletője, vagy témája a futball. A műfaj a punktól kezdve a rockon keresztül egészen a popig terjed, a lényeg ugyanaz: a labdarúgáshoz fűződő kapcsolat.

Az angol énekes-dalszerző, Stephen Willian Bragg, aki Billy Bragg művésznéven lett ismert, elsősorban arról híres hazájában, Angliában, hogy sohasem rejtette véka alá politikai állásfoglalását, és mindig is baloldali elveket vallott - de költői szépségű dalszövegeivel a brit mindennapok egyik legautentikusabb dalnoka lett.

Bragg 1957. december 20-án született Essexben, és 20 esztendős volt, amikor az egyik jó barátjával Riff Raff néven punkzenekart alapított - ami abban az időszakban szinte mindennapos volt az angol fiatalok körében. A banda nem kapott túl nagy figyelmet a korabeli punk-dömpingben, és Bragg 1981 májusában fel is hagyott a zenéléssel - inkább beállt katonának. A hadseregben azonban alig pár hónapig bírta, és az addig rá költött költségeket kifizetve "kivásárolta magát" a seregből.

Innentől kezdve már csak a zenével foglalkozott, de csak elhivatottságának volt köszönhető, hogy felfigyeltek rá. Az egyik lemezkiadóhoz úgy jutott be, hogy tévészerelőnek adta ki magát, míg a BBC híres lemezlovasa, John Peel azok után játszotta le Life is a riot című számát, hogy Bragg bevitt a stúdióba egy kis elemózsiát Peelnek, aki az élő adásban arra panaszkodott, hogy éhes.

Az 1985-ben megjelent, Between the wars című négyszámos EP-je a 15. helyig jutott előre a brit listán, míg az általa írt, New England című szerzemény Kirsty McCall előadásában bejutott a Top 10-be is. Az idő tájt elsősorban politikai témájú dalokat írt, és egyik alapítója volt a Red Wedge nevű szervezetnek, amelynek olyan zenészek voltak a tagjai, akik arra bíztatták a fiatalokat, hogy az 1987-es választás idején a Munkáspártra szavazzanak. Ugyanabban az esztendőben megfordult a volt kommunista blokk országaiban, így Magyarországon is - a Petőfi Csarnokban adott koncertet.


A politikai érdeklődése később sem csökkent, 1990-ben például The Internationale címmel adott ki albumot, de későbbi dalaiban már inkább a szociális érzékenységre helyezte a hangsúlyt, és egyre több magánéleti témát fogalmazott meg dalaiban. A kilencvenes évek végén a legendás amerikai country-énekes, Woody Guthrie kiadatlan dalszövegeihez írt zenét Guthrie lányának kérésére, majd ezeket a Wilco nevű amerikai folk-rock együttesel közösen adták ki.

Legutóbbi albuma 2008-ban jelent meg Mr. Love & Justice címmel, és az idén a fiatal énekesnővel, Kate Nash-sel közösen lépett fel a New Musical Express díjátadó gáláján.

A Boy done good című szerzemény remekül példázza Bragg fantasztikus szövegírói képességeit: a dalban a labdarúgás szakkifejezéseit használja fel egy szerelmi kapcsolat leírására. Braggnak ennél a nótánál (amely az 1997-es, Bloke on Bloke című albumon szerepelt) csak a szöveggel kellett foglalkoznia, hiszen a zeneszerző a The Smith egykori gitárosa, Johnny Marr volt.

DJ Harmi
www.infosport-focivilag.hu