Vágólapra másolva!
Drámai küzdelmet hozott az Arsenal FC és a Liverpool FC párviadala a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, és a visszavágón öt perccel a rendes játékidő letelte előtt még az Ágyúsok álltak továbbjutásra. Ekkor azonban a csereként beállt Ryan Babel előbb kiharcolt egy tizenegyest, majd maga is betalált - a fiatal holland szélső ezzel is bizonyította, hogy érdemes volt őt a nyáron megvenni Rafa Beníteznek.

A De Bjilmer nevű városrész Amszterdamban alighanem az egyik legtöbb tehetséget adta a holland labdarúgásnak, hiszen ebben a negyedben, ahol leginkább a Suriname-ből érkezett bevándorlók élnek, nőtt fel többek között Ruud Gullit, Frank Rijkaard, Edgar Davids, Clarence Seedorf és Patrick Kluivert is.

Az itt élők számára a sportnak óriási szerepe van, nem csoda, hogy a Babel-família mindegyik tagja is sportolt valamilyen szinten, és 1986. december 19-én született Ryan is sokat foglalkozott a testmozgással. Az atlétikában és a tornában sem volt ügyetlen (húga, Janice rendkívül tehetséges sprinternek számít, és még azt sem lehet kizárni, hogy ott lesz a pekingi olimpián), de a legjobban természetesen a labda érdekelte.

Nem csoda, hogy már hatesztendősen az egyik helyi kölyökklubban, az SV Diemenben szerepelt, majd hamarosan egy másik amatőr gárdába, az ASV Fortiusba került. Tizenegy esztendős volt, amikor édesapjával együtt úgy döntött, hogy elmennek az Ajax Amszterdam híres "nyílt napjára", ami amolyan toborzónak számít az egyesületnél.

Forrás: EPA

Az első válogatáson át is ment, de a másodiknál már nem tartottak rá igényt, így a kis Ryan visszatért a Fortiushoz, de már nem kellett sokáig itt maradnia. Nem sokkal később ugyanis a Holland Labdarúgó-szövetség, a KNVB is tartott egy válogatást, ahol felfigyeltek Babelre, a fiatal tehetség bekerült a korosztályos amszterdami válogatottba, és innen egyenes út vezetett az Ajax utánpótlásába.