Vágólapra másolva!
A topligák közül talán a spanyol bajnokság az, amelyikben a leggyakoribb, hogy a tradicionális nagy klubok mellett feltűnik egy-egy meglepetéscsapat is a pontvadászat élmezőnyében: az elmúlt tíz esztendőben szerepelt már a Bajnokok Ligájában a Primera Divisiónból a Celta Vigo, a Real Sociedad és a Villarreal CF is. A jelenlegi idényben erre a Racing Santandernek van esélye, amely fennállása legsikeresebb idényét éli.

A kantábriai egyesület a spanyol bajnokság patinásabb klubjai közé tartozik, hiszen a Primera División alapítói közé sorolható, és eddig 39 szezont töltött el az élvonalban - anélkül, hogy egyetlen trófeát is nyert volna.

A csapat még 1931-ben ezüstérmes lett a pontvadászatban, ám a spanyol polgárháború óta egyszer sem tudott a bajnokság első felében végezni. A Racing néhány dicsőséges pillanattól (az 1999-2000-es idényben idegenben verték 4-2-re a Real Madridot), egy-egy kiváló egyéni teljesítménytől (Salva 2000-ben gólkirály lett Spanyolországban), vagy pár érdekességtől (a santanderi egyesület volt az első Hispániában, amelynek mezszponzora volt) eltekintve meghúzódott a spanyol labdarúgás kiscsapatai között.

Nem volt ez másként az elmúlt években sem, elvégre a klub a 2002-es feljutása óta mindig a kiesés ellen küzdött - a legutóbbi szezonban megszerzett tizedik pozíció kisebbfajta csodának számított a Nuevo Sardinero-stadionban. Ennek a remek eredménynek az egyik fő letéteményese a hórihorgas szerb támadó, Nikola Zigic volt, aki 12 találatot ért el, és ennek köszönhetően a nyáron jó pénzért el is tudták passzolni a Valencia CF-nek, amely 14 millió eurót adott érte.

Ebből a summából futotta az erősítésekre, és a santanderiek nemzetközileg is ismert focistákat tudtak igazolni. A svájci válogatott kapust, Fabio Coltortit a Grasshopper-Clubtól vették meg, a lengyel Euzebiusz Smolarek a Borussia Dortmundtól érkezett, a Kongói DK-ból származó csatárt, Mohamed Tchité pedig az RSC Anderlecht mezét cserélte fel a Racingéra. Az ő vételára 7,5 millió euró volt, ami új klubrekordot jelentett Santanderben - de az egyesület még így is nyereségesen zárta az átigazolási szezont.

A transzferek nagy része csak közvetlenül a bajnokság kezdete előtt realizálódott, így a szintén nyáron érkezett trénernek, Marcelino García Toralnak nem volt könnyű dolga, de a mester már az előző idényben a Recreativo Huelva csapatánál megmutatta, hogy érti a szakmáját - az újonc gárdával nyolcadik lett. Egy hasonló helyezéssel alighanem Santanderben is elégedettek lettek volna, ám egyelőre úgy tűnik, hogy a csapat még a drukkerek legmerészebb várakozásait is felülmúlja. Az ötödik játéknapon a Villarreal CF ellen hazai pályán elszenvedett vereséget követően az együttes nyolc meccsen keresztül nem kapott ki, amivel feljött egészen a hatodik helyre, és azóta ennél sokkal lejjebb nem is csúszott.

Forrás: Getty Images
Legközelebb a Real Madrid ellen bizonyíthat a Racing

Az együttes nem szerez valami sok gólt, 32 forduló alatt 37 találat kifejezetten kevésnek számít (a Primerában 11 olyan gárda van, amelyik eredményesebbnek mondhatja magát), viszont hátul elképesztően stabil. Mindössze 31 alkalommal került a hálójába a labda, aminél csupán a Real Madrid kapott eggyel kevesebb találatot, és 32 összecsapásából 19-et megúszott kapott gól nélkül!

Mindez nem csak a védelemnek köszönhető, bár a hátsó alakzatban az argentin Ezequiel Garay is egészen kiváló teljesítményt nyújt (nem csoda, hogy az FC Barcelona vagy a Real Madrid is szeretné megszerezi), hanem a középpályának is. Marcelino ugyanis a 4-4-2-es felállás azon variációját preferálja, amelyben két védekező felfogású, középső középpályás mellett a két szélen játszanak támadóbb szellemű focisták. Ennek megfelelően a gárda legstabilabb embere a védekező középpályás Gonzalo Colsa, aki egyetlen mérkőzést sem hagyott ki, de mellette az argentin Aldo Duscher is alapembernek számít. A csatársorban Pedro Munitis helye biztos (aki egyben a gárda csapatkapitánya is), és mellette hol Tchité, hol pedig Smolarek szerepel.

A csapat jelenleg úgy áll az ötödik helyen, hogy lemaradása mindössze egy pont a negyedik Atlético Madriddal szemben, vagyis akár még a BL-t érő helyekre is odaérhet - viszont a hetedik Almería előtt nyolc pont az előnye, vagyis szinte biztos, hogy kijut a nemzetközi porondra. A Racing jó szereplése a nézőszámban is megmutatkozik: az 1988-ban átadott Nuevo Sardinero stadionban a jelenlegi idény előtt mindössze kétszer volt teltház, a mostani pontvadászatban viszont a drukkerek már öt alkalommal töltötték meg a lelátókat. A jövő hét végén alighanem ismét megteszik, hiszen vasárnap a listavezető Real Madrid látogat Santanderbe...

www.infosport-focivilag.hu