Vágólapra másolva!
Csak Spanyolországban nem lesz igaz rangadó hétvégén a labdarúgó-bajnokságban, bezzeg az olaszoknál három húzós meccs is akad, az Inter-Fiorentina és az Udinese-Roma a bajnoki cím, illetve a BL-indulás miatt emelkedik ki a progamból, a Juventus-Milan ütközet pedig mindig külön figyelmet érdemel. Angliában a BL-ből kizúgó Arsenal a bajnokságan is elszállhat, amennyiben elbukja a Manchester United elleni csatát, a Vörös Ördögöknek viszont nagy lépést jelenthet az arany felé, ha legyőzik az Ágyúsokat. A Bundesligában is erős a kínálat, a Werder-Schalke, a Leverkusen-Stuttgart és a Bayern-Dortmund randevúk is izgalmasnak ígérkeznek, utóbbi különösen azért pikáns, mert jövő héten a német kupa döntőjében is ennek a két együttesnek lesz jelenése.

Az angol labdarúgó-bajnokság hétvégi fordulójában Manchester United-Arsenal szuperrangadóra kerül sor.

Amennyiben Sir Alex Ferguson tanítványai begyűjtik a három pontot, abban az esetben az Arsenal végérvényesen kiszáll a bajnoki címért folytatott küzdelemből, hiszen hátránya négy fordulóval a vége előtt kilenc pontra nőne.

A találkozó egyértelmű esélyese a United, amely szerdán úgy jutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe, hogy legjobbjai pihentek az AS Roma elleni visszavágón, míg a londoniak kedden egy idegőrlő kilencven percet követően búcsúztak a Liverpool ellenében.

A United ugyanakkor nem mehet biztosra, főleg azért, mert a második helyen álló Chelsea csak három pontra van lemaradva, ráadásul a Kékek hétfőn a Wigant látják vendégül és szinte borítékolható a győzelmük.

Premier League, 34. forduló:
szombat:
Birmingham City - Everton 16 ó
Bolton Wanderers - West Ham United 16
Derby County - Aston Villa 16
Reading - Fulham 16
Sunderland - Manchester City 16
Tottenham Hotspur - Middlesbrough 16
Portsmouth - Newcastle United 18.15

vasárnap:
Liverpool - Blackburn Rovers 14.30
Manchester United - Arsenal 17 ó

hétfő:
Chelsea - Wigan Athletic 21 ó

Az állás:
1. Manchester United 33 70-17 77 pont
2. Chelsea 33 58-23 74
3. Arsenal 33 63-27 71
4. Liverpool 33 57-25 63
5. Everton 33 49-27 60
6. Portsmouth 33 47-33 56
7. Aston Villa 33 56-44 52
8. Blackburn Rovers 33 43-39 51
9. Manchester City 33 37-39 49
10. West Ham United 33 35-40 44
11. Tottenham Hotspur 33 62-56 40
12. Newcastle United 33 40-58 38
13. Sunderland 33 32-50 36
14. Middlesbrough 33 30-47 35
15. Wigan Athletic 33 30-47 34
16. Reading 33 37-61 32
17. Birmingham City 33 38-51 30
18. Bolton Wanderers 33 30-52 26
19. Fulham 33 30-56 24
20. Derby County 33 16-68 11 - már kiesett

Hét fordulóval a Primera División zárása előtt a hétvégi körben gond nélkül megőrizheti hétpontos előnyét a spanyol futballbajnokság éllovasa, a Real Madrid közvetlen üldözőivel, az egyformán 59 ponttal álló FC Barcelonával és Villarreallal szemben.

A vezető hármasból a királyi gárdának jut ugyanis a 32. fordulóban a legkönnyebb ellenfél, amennyiben az utolsó előtti Real Murciával találkoznak Raúlék, ráadásul a fővárosi elitalakulat stadionjában, a Santiago Bernabéuban, ahol még sosem nyert a vendégalakulat.

Vagyis majdhogynem előre odaadható a három pont a madridiaknak, de hasonló a helyzet a Barcelonánál is, hiszen a katalán élcsapatnak még vendégként sem okozhat gondot a tabellán csak 17. Recreativo Huelva legyűrése. Még akkor sem, ha a Barca az utolsó hat bajnokijából csupán egyet nyert meg.

A Villarrealra viszont fogós feladat megoldása vár, hiszen a megbízható középcsapattá erősödött Almería otthonában lép fel, távolról sem a biztos siker reményében. Kérdés, hogy a győzelmi kényszer - ezzel együtt pedig a két "nagy" nyomában maradás esélye - béklyót rak-e a Sárga Tengeralattjáró néven is emlegetett vendégek lábára a Mediterráneo-stadionban, avagy olyan ösztönzőerőt jelent, ami elegendő lesz a hatékony focihoz, ennél fogva pedig a diadalhoz is.

Az UEFA-kupától csütörtök este a Bayern München ellenében hihetetlen balszerencsével búcsúzó Getafe a kiesőjelölt Zaragozával szemben vigasztalódhat.

Primera División, 32. forduló:
szombat:
Valencia - Racing Santander 20 ó
Recreativo Huelva - Barcelona 22

vasárnap:
Deportivo La Coruna - Athletic Bilbao 17 ó
Espanyol - Osasuna 17
Getafe - Zaragoza 17
Mallorca - Sevilla 17
Betis - Levante 17
Valladolid - Atlético Madrid 17
Real Madrid - Murcia 19
Almería - Villarreal 21

Az állás:
1. Real Madrid 31 65-30 66 pont
2. Barcelona 31 60-29 59
3. Villarreal 31 52-39 59
4. Atlético Madrid 31 56-39 53
5. Racing Santander 31 35-30 50
6. Sevilla 31 60-42 48
7. Espanyol 31 40-43 45
8. Athletic Bilbao 31 31-29 43
9. Almería 31 31-35 42
10. Mallorca 31 50-43 41
11. Betis 31 39-43 41
12. Getafe 31 37-39 40
13. Deportivo La Coruna 31 39-43 40
14. Valencia 31 34-47 39
15. Valladolid 31 38-50 38
16. Osasuna 31 32-34 37
17. Recreativo Huelva 31 33-49 36
18. Zaragoza 31 41-54 33
19. Murcia 31 28-48 29
20. Levante 31 25-60 19

Atlético-Almería: kilenc gól, két piros laphttp://www.origo.hu/sport/focivilag/20080406-az-eredivisie-premier-league-primera-divisison-bundesliga-serie-a-esemenyei.html?pIdx=3