Vágólapra másolva!
Meghallgatta és tudomásul vette Várhidi Péter szövetségi kapitány beszámolóját a múlt szerdai, szlovének elleni barátságos mérkőzésről a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége. A szakember három olyan játékost név szerint is megemlített, akivel elégedetlen volt, de még nem tudni, az ő teljesítményüknek lesz-e a következménye.

A testület előbb elolvasta a szakvezető véleményét, majd az edzőbizottság értékelését is, végül meghallgatta a kapitány szóbeli kiegészítését. Ezt követően a beszámolókat tudomásul vette, hozzátéve, hogy az 1-0-s zalaegerszegi vereség alkalmával mutatott játék elfogadhatatlan volt a nemzeti együttestől. Ugyanakkor személyi konzekvenciája nincs a történteknek az elnökség részéről.

Serényi Péter sajtófőnök az elhangzottakról annyit árult el, a kapitány is elégedetlen volt játékosaival, hármat közülük név szerint is megemlített, de hogy az ő teljesítményüknek lesz-e a következménye, az Várhidi Péter kompetenciája.

A szövetségi kapitány elmondta, konkrét kérdésekkel szembesült beszámolója során, és ezekre igyekezett konkrét válaszokat adni. Arra az újságírói kérdésre, hogy ki az a három futballista, akivel elégedetlen, azt válaszolta, ő nem tud semmilyen három játékosról, szeretné ezt a csapattal megbeszélni, kérte, ezt engedjék meg neki.

"Hogy valaki számára lesz-e következménye a zalaegerszegi produkciónak, azt a májusi kerethirdetéskor mindenki leszűrheti" - mondta Várhidi.

A szakvezető arra a kérdésre, hogy az elnökség elfogadta-e azon érvelését, miszerint a gyenge támadójátéknak a sok hiányzó az oka, úgy felelt: ezek olyan tények, amin nem lehet vitatkozni, viszont megoldást kell arra találnia, hogy ez még egyszer ne fordulhasson elő s a csapat el bírja viselni több kulcsjátékosának hiányát is.

"Engem ez az elnökség nevezett ki, épp ezért ez az elnökség vonhatja meg a bizalmat tőlem, de amíg nem teszi, addig folytatom a munkám a megkezdett úton" - zárta szavait a szakvezető. Várhidit déltől közel egy órán át hallgatta meg az elnökség.

Ezt követően az elnökség elfogadta a 2008/09-es élvonalbeli bajnokság versenykiírását, amiben a jelenlegihez képest nincs érdemleges változás, így továbbra is 16 csapatos marad az NB I. Emellett - az alapszabály biztosította jogával élve - hatályon kívül helyezte a fellebbviteli bizottságnak az eljárást megszüntető határozatát az MTK-ügyben, egyúttal új eljárás lefolytatását rendelte el. Korábban a fegyelmi bizottság 6 pontot vont le az MTK-tól átigazolási szabálytalanságok miatt, de a fellebbviteli testület bizonyos határidők be nem tartására hivatkozva megszüntette az eljárást.