Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligája szerdai negyeddöntőiben pályára lépő négy gárda közül három a Premier League-et képviseli, amiből logikusan következik, hogy egy angol párviadalra is sor kerül: az Arsenal FC és a Liverpool FC a bajnoki sorsolás szeszélyének köszönhetően egy hét alatt háromszor méri majd össze erejét. A harmadik angol együttesnek, a Chelsea FC-nek papíron ugyan könnyebb dolga van, de Isztambulban egyetlen csapat sem mehet biztosra.

A török bajnokcsapat ugyanis ebben az idényben eddig mindegyik mérkőzését megnyerte hazai pályán a BL-ben (ami a selejtezőt is beleszámítva öt összecsapást jelent), és immár 11 találkozó óta veretlen a Sükrü Saracoglu-stadionban. Persze a Chelsea FC sem panaszkodhat, elvégre a londoniak a Bajnokok Ligája jelenlegi kiírásában még veretlenek, sőt, a legutóbbi hat meccsükön még csak gólt sem kaptak. Egy sorozat tehát biztosan megszakad Isztambulban, a kérdés már csak az, hogy a hazaiak vagy a vendégek szériája ér véget.

A török fanatikusok mindenesetre abban bíznak, hogy kedvenceik az FC Internazionale és a Sevilla FC után egy harmadik nemzetközi sztárcsapatot is "elkapnak" hazai pályán, és elsősorban a Fener brazil légiósaiban bíznak: a középpályás Alex a hét végi, Besiktas JK elleni bajnokin kétszer is betalált, győzelemre segítve együttesét.

De rajta kívül alighanem ott lesz a kezdők között a csatár Deivid, illetve a brazil származású, de már török válogatott középpályás, Mehmet Aurélio is, sőt, a hírek szerint a veterán balhátvéd, Roberto Carlos is vállalja a játékot. A jobbhátvéd Gökhan Gönül eltiltás miatt nem játszhat, az ő helyén várhatóan Önder Turaci futballozik majd, a csatársorban pedig Deivid partnere az a Mateja Kezman lesz, aki a 2004-2005-ös idényben a Chelsea FC-ben szerepelt.

A londoniaknál is akad egy olyan futballista, aki megfordult az ellenfélnél: a francia csatár, Nicolas Anelka 2005 januárja és 2006 augusztusa között kergette a labdát Törökországban. Más kérdés, hogy ő valószínűleg csak kispados lesz, mert a középcsatár posztján Avram Grant inkább Didier Drogbát preferálja - bár az elefántcsontparti focista a hét végén a Middlesbrough FC ellen kapott egy kisebb rúgást.

A londoniak kapujában továbbra is Carlo Cudicini áll majd Petr Cech sérülése miatt, a hét végi bajnokit vírusfertőzése miatt kihagyott Frank Lampard viszont várhatóan vállalni tudja a játékot - és pályafutása 50. BL-mérkőzését játszhatja majd.

A másik szerdai negyeddöntő pikantériáját az adja, hogy a két résztvevő, azaz az Arsenal FC és a Liverpool FC ezzel a találkozóval egy három meccsből álló "párviadalt" kezd el - a két BL-meccs között ugyanis a bajnokságban is éppen egymással találkoznak. A két együttes a nemzetközi porondon még sohasem játszott egymással, ám a szerdai találkozó a 200. tétmérkőzésük lesz egymás ellen.

A mostani összecsapásra az Emirates Stadiumban kerül majd sor, ahol a Liverpool FC még sohasem nyert, sőt, a Vörösök utoljára 2000-ben tudtak győzni idegenben az Ágyúsok ellen. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Arsene Wenger együttese immár 20 mérkőzés óta veretlen hazai pályán a nemzetközi porondon, akkor azt mondhatnánk, hogy a meccsnek inkább a hazaiak az esélyesei - de Rafa Benítez európai mérlegét ismerve ezt merészség lenne kijelenteni.

A londoni gárda a hét végén végre megszakította ötmeccses nyeretlenségi sorozatát a Premier League-ben, pedig Emmanuel Adebayor csak csereként lépett pályára - Wenger alighanem már a Liverpool elleni találkozóra gondolva pihentette a togói támadót, aki nincs csúcsformában, a legutóbbi kilenc mérkőzésén csak egyszer talált be.

Igaz, az a Giuseppe Meazza-stadionban történt az AC Milan ellen... A sérült Bacary Sagna helyén a védelem jobb oldalán várhatóan Kolo Touré szerepel majd, így középen Philippe Senderos lesz William Gallas partnere - és az Arsenal kezdő tizenegyében egyetlen angol focistát sem találhatunk majd.

Igaz, a Liverpool FC-ben sem lesz sok: csak Jamie Carragher és Steven Gerrard képviseli majd a két klub anyaországát, miközben például várhatóan öt spanyol és négy francia is helyet kap a kezdő tizenegyekben. A liverpooliaknál természetesen visszatér a kezdők közé a hét végi bajnokit eltiltás miatt kihagyott Javier Mascherano, kimaradhat viszont a két holland, Ryan Babel és Dirk Kuyt, hiszen a középpálya két szélén Fábio Aurélio és Yossi Benajun szerepeltetése valószínűbb.

A szerdai program:
Arsenal (angol) - Liverpool (angol) 20.45
London, Emirates Stadium
v.: Pieter Vink (holland)
Várható kezdőcsapatok:
Arsenal: Almunia - K. Toure, Gallas, Senderos, Clichy - Diaby, Hleb, Flamini, Fabregas - Van Persie, Adebayor
Liverpool: Reina - Carragher, Skrtel, Hyypiä, Riise - Fabio Aurelio, Gerrard, Mascherano, Xabi Alonso, Benajun - Fernando Torres

Fenerbahce (török) - Chelsea (angol) 20.45
Isztambul, Sükrü Saracoglu-stadion
v.: Claus Bo Larsen (dán)
Várható kezdőcsapatok:
Fenerbahce: Demirel - Önder Turaci, Diego Lugano, Edu, Roberto Carlos - Alex, Mehmet Aurelio, Maldonado, Ugur Boral - Deivid, Kezman
Chelsea: Cudicini - Paulo Ferreira, Terry, Ricardo Carvalho, Ashley Cole - Lampard, Makelele Essien - Joe Cole, Drogba, Kalou

www.infosport-focivilag.hu