Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligája szerdai nyolcaddöntői közül egyértelműen az Arsenal és az AC Milan összecsapása emelkedik ki, elvégre a címvédő lép pályára az angol listavezető ellen: a piros-feketék kissé tartalékosan kénytelenek pályára lépni, de az Ágyúsoknál is akadnak sérültek. A Barcelona keretében a szezon során másodszor van együtt a "négy fantasztikus", a manchesteriek walesi szélsője, Ryan Giggs pedig pályafutása 100. BL-meccsén léphet pályára.

Aligha túlzás kijelenteni, hogy a négy szerdai találkozó közül a Fenerbahce-Sevilla összecsapást övezi a legkisebb érdeklődés, és a szezon előtt arra is kevesen fogadtak volna, hogy e két klub közül valamelyik biztosan ott lesz a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

Igaz, a sevillai együttes az előző két idényben egyaránt megnyerte az UEFA-kupát, de a BL-ben ebben a szezonban debütált, ráadásul az andalúziai együttest több negatív esemény is érte az ősz során. Mostanra azonban mintha összeszedte volna magát a csapat, a bajnokságban feljött a hatodik helyre, és a Fenerbahce ellen mindenképpen esélyesnek számít a továbbjutásra, főleg, hogy idegenben kezdheti a párviadalt.

A spanyolok keretéből kimaradt az orosz csatár, Alekszandr Kerzsakov, aki Manolo Jiménez mester keze alatt nem sok játéklehetőséget kap - de amíg Frédéric Kanouté és Luís Fabiano ontja a gólokat, addig a tréner döntése maximálisan érthető. A törököknél a brazil hatás a legfontosabb, elvégre a kispadon Zico ül, és a csapatban is rengeteg dél-amerikai játékost találunk - a legfontosabb téli igazolás, a chilei Claudio Maldonado pedig a Santos FC-től érkezett.

A másik szerdán szereplő spanyol együttes, az FC Barcelona esetében a legnagyobb szenzációt az jelenti, hogy a szezon során második alkalommal mind a négy szupersztár ott van a csapat keretében, azaz Ronaldinho, Samuel Eto'o, Thierry Henry és Lionel Messi is elutazott Glasgow-ba, a Celtic elleni találkozóra. Annak azért kicsi a valószínűsége, hogy egyszerre mind a négyen pályára lépnek, de ennek eddig még a lehetősége sem volt meg...

A Barca keretének erejére jellemző, hogy Frank Rijkaard edző Gianluca Zambrottát, Bojan Krkicet és Edmílsont el sem vitte Skóciába. Ami a glasgow-iakat illeti, a hazaiak nem számíthatnak eltiltott középpályásukra, Scott Brownra, és a télen a Sevilla FC-től szerződtetett német védő, Andreas Hinkel sem léphet pályára, hiszen már pályára lépett a sorozatban. Könnyen lehet, hogy a Celtic a biztonságosabb védekezés érdekében csak egy csatárral lép majd pályára, a kérdés csak az, hogy ez a támadó a holland Jan Vennegoor of Hesselink, vagy a szintén januárban igazolt Jorgosz Szamarasz lesz-e.

Az Olympique Lyon nem a legjobb előjelekkel készült a Manchester United elleni találkozóra, hiszen a francia bajnokcsapat a hét végén 1-0-ra kikapott a Ligue 1-ben a Le Mans UC-től, igaz, Alain Perrin mester a kulcsemberek közül Jérémy Toulalant és Karim Benzemát is pihentette. Főleg utóbbi játékos számára lehet különleges a MU elleni találkozó, hiszen a hírek szerint a manchesteriek is szeretnék őt megszerezni.

A lyoniak mindenesetre bíznak benne, hogy Benzema góllal bizonyítja: érdemes lenne őt leigazolni, mint ahogyan a télen megszerzett középhátvédben, Jean-Alain Boumsongban is nagy lehet a bizonyítási vágy azok után, hogy pályafutásának angliai kitérője a Newcastle Unitednél nem a legjobban sikerült.

A Vörös Ördögök a hét végén az FA-kupában 4-0-ra verték ugyan az Arsenalt, de az ott látott kezdő tizenegy alighanem a fölényes siker ellenére is jelentősen kicserélődik majd, és visszakerül a csapatban Cristiano Ronaldo, Carlos Tévez, Ryan Giggs, de még valószínűleg Owen Hargreaves is. Giggs esetében mindez pályafutása 100. BL-mérkőzését jelentené - ezt a bűvös határt a Bajnokok Ligájában eddig rajta kívül csak hét focistának sikerült elérnie.
A játéknap legnagyobb rangadója azonban kétségtelenül az AC Milan londoni fellépése lesz.

A címvédő számára a Bajnokok Ligája kiemelt fontosságú, hiszen a csapat a bajnokságban a vártnál gyengébben szerepel, bár még ott is kiharcolhatja a következő BL-szereplést, amennyiben megszerzi a negyedik helyet - de azért a milanisták a sorozat újbóli megnyerésének jobban örülnének.

Az Arsenal ellen azonban egyelőre azt sem tudni, hogy ki lesz a kapus: a brazil Dida sérülés miatt biztos nem, és az ausztrál Zeljko Kalac szereplése is erősen kérdéses - ha ő sem tudja vállalni a játékot, akkor a harmadik számú portás, Valerio Fiori áll majd a kapuba, aki a 2003-2004-es szezon óta nem védett tétmérkőzésen a Milan színeiben. Az, hogy a csatárok közül többen is sérültek, nem olyan nagy probléma Carlo Ancelotti számára, hiszen a mester alighanem a védjegyévé vált "karácsonyfa-formációban" küldi majd pályára együttesét, vagyis elöl csak egyetlen támadó szerepel majd, aki várhatóan Alberto Gilardino lesz - bár Alexandre Pato a kispadon már ott ülhet.

Az Arsenalnál alapvetően az ideálisnak mondható kezdő tizenegy futhat ki, bár lehet, hogy ha a cseh Tomás Rosicky egészséges lenne, akkor Arsene Wenger is a 4-5-1-es formációt választaná - így viszont várhatóan a horvát Eduardo da Silva lesz Emmanuel Adebayor társa a csatársorban. Az Arsenal immár 17 mérkőzés óta veretlen hazai pályán a Bajnokok Ligájában, de az Ágyúsok számára ezen sorozat folytatása csak akkor lenne ideális, ha előnyt tudnának szerezni a milánói visszavágóra.

www.infosport-focivilag.hu