Vágólapra másolva!
Óriási mérkőzést játszott egymással a Chelsea és az Aston Villa a Premier League 19. fordulójában, a vendég birminghamiek már 2-0-ra vezettek, de a Kékek feltámadtak, és fordítani tudtak, a végén azonban a Villáé volt a slusszpoén, így 4-4 lett a végeredmény. Ami a többi nagycsapatot illeti: a Manchester United már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát a Sunderland vendégeként, míg a Liverpool a hajrában csikarta ki a győzelmet a Derby ellen.

Álmosan kezdett a Chelsea, két perc alatt két helyzetet dolgozott ki az Aston Villa, előbb Agbonlahor lapos suhintása kerülte el kevéssel a bal alsó sarkot, majd Barry passza után Young gurított a jobb kapufa mellé.

A 14. percben már pontosabban céloztak a vendégek, Agbonlahor beadását Carew nem kapura, hanem középre fejelte, ahol az Alex mellől elszakadó Maloney érkezett, és hat méterről becsúszva vette be Cech hálóját. A vezetés megszerzése után sem álltak vissza a birminghamiek, Agbonlahor kétszer is éles szögből tesztelte a sérüléséből felépült Cech-t, a második kísérlet volt veszélyesebb, amit csak másodjára ölelt magához a cseh kapus.

A 26. percben tovább nehezítette a Kékek dolgát, hogy a combját fájlaló Lampard cserét kért, helyére Ballack érkezett. A Chelsea első nagy helyzetét Ballack indítása után Joe Cole puskázta el, aki egy jó csel után ballal pont Carson kezébe emelt.

A félidő végén fölényben voltak a londoniak, így váratlanul érkezett a Villa második gólja, Maloney indult nagy szólóra, de lövése nem volt túl erős, az ötösön lepattanó labda azonban megzavarta Cech-t, aki rosszul ért a játékszerhez, ami így a hálóba pattogott, veszélyben volt a Kékek 71 mérkőzés óta tartó hazai veretlensége.

Még a szünet előtt szépíteni tudott a Chelsea, egy lecsorgó labdára Ballack csapott le a 16-oson belül, Knight buktatta a németet, aki a hatás kedvéért szép nagyot homorított, Dowd bíró kiállította a hátvédet, és büntetőt ítélt, amit Sevcsenko gurított a jobb sarokba.

Martin O'Neill a szünetben átszervezte csapatát, lehozta a duplázó Maloneyt, és bevitte Curtis Daviest Knight helyére, hiszen számítani lehetett rá, hogy a Chelsea nagy erőket mozgosít majd az egyenlítésért. Sevcsenko gyorsan jelezte is a hazaiak szándékát, de gyenge gurítása épphogy elvánszorgott a kapuig, az 50. percben viszont már nem volt gond a lövőerővel, az ukrán légiós Kalou lekészítése után 22 méterről hatalmas gólt akasztott a léc alá.

Forrás: EPA

Essien becsúszva akadályozza Carew-t

A tíz emberrel játszó vendégek kontrái azért tartogattak veszélyt, egy ilyen alkalommal Young húzott el a bal oldalon, aztán éles szögből is elvállalta, de kaput nem talált. A 66. percben már a Chelsea vezetett, a középhátvéd Alex indult meg, Sevcsenkónak passzolt, aki lefordult Barryről, majd remekül tette vissza a labdát Alexnek, a brazil pedig előbb átugrott egy becsúszó lábat, majd jobbal, 12 méterről kilőtte a jobb alsót.

Volt még fordulat, ugyanis hat perccel Alex gólja után válaszolt az Aston Villa: Young ívelt középre szabadrúgásból, a berobbanó Laursen pedig az ötösről továbbította a labdát a kapuba, ugyan a futballnyelven szólva csizmaszárral találta el, de így is jó lett. Talán a gól borította ki Ricardo Carlvalhót, aki brutálisan, páros lábbal csúszott oda Agbonlahornak, Dowd egyből a piros lapot mutatta fel a portugál bekknek, így az utolsó tíz perc 3-3-ról indult 10-10 emberrel.

A 88. minutumban ismét ünnepelt a Stamford Bridge népe, Ballack ugyanis a bal sarokba csavart egy 20 méteres szabadrúgást. O'Neill minden mindegy alapon behúzta Harewoodot, így három csatárral rohamoztak a vendégek, és éppen Harewood lett a főszereplő a 90. percben, amikor közeli fejese Ashley Cole karjáról (válláról?) pattant ki, Dowd kiállította a védőt, és tizenegyest ítélt, amit Barry gurított a jobb alsóba, így 4-4 lett a végeredmény, hihetetlen mérkőzés volt.

Forrás: EPA

Négyszer ismétlődött meg a jelenet: a Villa-játékosok egy kupacban örömködnek, Cech-kapus pedig bosszankodik

A White Hart Lane-en sem spóroltak a gólokkal a csapatok, a Tottenham 5-1-re verte a Fulhamet. A Spurs Robbie Keane révén szerzett vezetést, aki Malbranque kapufáról kijövő labdáját püfölte az üres kapuba, aztán az első játékrész végén Huddlestone duplázta meg az előnyt, Niemi kapus mozdulni sem tudott a lövésre.

Dempsey a saját kipattanóját értékesítve ugyan szépíteni tudott, de két perccel később Keane 100. Premier League-találatával ismét megnyugtatta a Spurs híveit. Innentől már csak a különbség volt kérdéses, Huddlestone szerezte a negyediket, aztán gólpasszt adott Defoe-nak, a Fulham ekkor már tíz emberrel szenvedett Volz kiállítása miatt.

Villant a piros lap a West Ham-Reading meccsen is, ahol a vendégek fogyatkoztak meg az izlandi Gunnarsson durva belépője miatt. A Kalapácsosok az első félidő végén használták ki az emberelőnyt, Solano szépen emelte át a kifutó Hahnemann kapust.

A Reading azonban tíz emberrel sem adta fel, és Shorey látványos passza után Kitson tüzelt Green kapujába. A hátralévő időben Hahnemann és a kapufa kifogott a hazaiakon, így végül maradt az 1-1.

A Manchester United nem foglalkozott azzal, hogy a Sunderland kispadján az egykori United-legenda, Roy Keane ült, és már az első félidőben lerendezte a meccset. A 20. percben Wes Brown passzával Rooney lépett ki, és a jobb alsóba gurított, tíz perccel később a bikanyakú csatár az előkészítésből vette ki a részét, bal oldali beadását Saha kapásból küldte a hálóba, aztán a játékrész ráadásában Cristiano Ronaldo csavart gyönyörűen szabadrúgásból a jobb felsőbe.

A második félidőben már levette a lábát a gázpedálról a MU, de a végén egy negyedik gól azért csak összejött, Nani bukott orra a 16-oson belül, a véleményes büntetőből pedig Saha volt eredményes.

Forrás: EPA

Saha előbb akcióból, majd büntetőből volt eredményes a Sunderland ellen

A Liverpoolnak a Vörös Ördögökkel ellentétben az utolsó percig harcolni kellett, pedig Fernando Torres révén viszonylag korán megszerezték a vezetést a Mersey-partiak.

A Kosok McEveley góljával a második félidő közepén egyenlíteni tudtak, és a meccs végül a 90. percben dőlt el, amikor Gerrard elé pattant a labda a Derby kapuja előtt, és a Vörösök kapitánya nem hibázott.

Premier League, 19. forduló:
Chelsea - Aston Villa 4-4 (1-2)
gól:
Sevcsenko (45+3., 50., az elsőt 11-esből), Alex (66.), Ballack (88.), illetve Maloney (14., 44.), Laursen (72.), Barry (92., 11-esből)
piros lap: Knight (45+1., Aston Villa), Ricardo Carvalho (80., Chelsea), Ash. Cole (90., Chelsea)

Tottenham - Fulham 5-1 (2-0)
gól:
Rob. Keane (27., 62.), Huddlestone (45., 71.), Defoe (90.), illetve Dempsey (60.)
piros lap: Volz (87., Fulham)

West Ham United - Reading 1-1 (1-0)
gól:
Solano (42.), illetve Kitson (60.)
piros lap: Gunnarsson (29., Reading)

Birmingham City - Middlesbrough 3-0 (2-0)
gól: Downing (22., öngól), Forssell (45.), McSheffrey (90., 11-esből)

Derby County - Liverpool 1-2 (0-1)
gól: McEveley (67.), illetve Fernando Torres (12.), Gerrard (90.)

Everton - Bolton Wanderers 2-0 (0-0)
gól: P. Neville (51.), Cahill (70.)

Sunderland - Manchester United 0-4 (0-3)
gól:
Rooney (20.), Saha (30.), Cristiano Ronaldo (45.+2), Saha (86., 11-esből)

Wigan - Newcastle 1-0 (0-0)
gól: R. Taylor (65.)

Portsmouth - Arsenal 0-0

Nyert a MU és a Chelsea ishttp://www.origo.hu/sport/focivilag/20071223-ez-tortent-vasarnap-a-topligakban.html?pIdx=2