Vágólapra másolva!
A címvédő Chelsea kétgólos győzelmet aratott a Liverpool felett az angol labdarúgó Ligakupa negyeddöntőjében, ezzel bejutott a legjobb négy közé.

Az angol sajtó a csalódott csapatok csatájaként harangozta be a Chelsea-Liverpool ütközetet, hiszen a londoniak az Arsenaltól, a Vörösök pedig a Manchester Unitedtől kaptak ki a hétvégén.

Mindkét gárdaban voltak pihenő sztárok, és nagy visszatérők, a hazaiaknál a lábközépcsonttörést szenvedő Terry mellett Alex és Joe Cole is kimaradt, leült viszont a padra a nyolc hónap után visszatérő Ballack, a másik oldalon többek között Gerrardot és Reinát mellőzte Rafa Benítez, de tíz hét után ismét játékra jelentkezett Xabi Alonso.

Crouch gyatra lövése vezette be a találkozót, aztán Kalou már a Pepét pótló Itandje-ot is megmozgatta, a vendégkapus kiöklözte a léc alá tartó labdát. Aztán Babel fűzte be Bellettit és Ben Hajimot, de a labdáért könyörgő Voronyin helyett Lucasnak akart gólpasszt adni, így a védők tisztázni tudtak.

Hobbs labdaeladása után Lampard került óriási ziccerbe, de lágyan alá akart pöckölni a labdának, Itandje pedig vállal mentett. Gyorsan jött a válasz, Voronyin, Crouch, majd Lucas volt a labda útja, utóbbi félmagasan lőtte el a labdát 12 méterről, Cech pedig bravúrral védett. Az első felvonás végén még Essien vett mellre egy röviden kifejelt labdát, aztán a 17 méterről elengedett lökete a jobb kapufa külső éléről vágódott a játéktéren túlra.

Forrás: EPA

Lampardot ünneplik a társai gólja után

A fordulás után előbb egy újabb Essien-bombát jegyezhettünk fel, amit ezúttal Itandje hatástalanított, majd Ricardo Carvalho fejelte haza röviden a labdát, Crouch át is emelte Cecht, de egy visszaérő védő menteni tudott. Az 59. percben megszerezte a vezetést a Chelsea, Sevcsenko tette le mellel a labdát Lampardnak, aki egyet tolt rajta, aztán lőtt, a lövés felperdült a becsúszó Carragher lábán, és így végül a kapu jobb oldalában kötött ki.

A bekapott gól legjobban Crouchot viselhette meg, aki tőle szokatlan módon, páros lábbal csúszott be Obi Mikelnek, Atkinson játékvezető pedig piros lappal díjazta a belépőt. A második félidő közepén eljött Ballack nagy pillanata, aki nyolc hónapos kálvária után lépett ismét pályára. A 90. percben éppen a német középpályás volt az, aki Bridge bal oldali beadása után továbbfejelte a labdát Sevcsenkónak, aki éles szögből is elvállalta, és az addig jól védő Itandje-nak is szerepe volt abban, hogy a labda végül a hálóban kötött ki.

angol Ligakupa, negyeddöntő:
Chelsea - Liverpool 2-0 (0-0)
gól:
Lampard (59.), Sevcsenko (90.)