Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligája utolsó csoportfordulójának keddi játéknapján pályára lépő tizenkét csapat közül tíznek is megvolt rá az esélye, hogy helyet szerezzen a legjobb tizenhat között, a nagy meglepetések azonban elmaradtak, a Real Madrid és a Liverpool is hamar bebiztosította a továbbjutást. Az FC Porto, a Schalke és az Olimpiakosz szintén készülődhet a nyolcaddöntőre.   

FC Porto - Besiktas 2-0 (1-0)
Porto, Estádio do Dragao
v.: Fröjdfeldt (svéd)
Porto: Helton - Bosingwa, Pedro Emanuel, Bruno Alves, Fucile (Cech, 75.) - Quaresma, Lucho Gonzalez (Bolatti, 81.), Assuncao, Meireles, Sektioui (Postiga, 74.) - Lisandro
Besiktas: Rüstü - Tandogan, Toraman, Mercimek, Ibrahim Üzülmez - Serdar Özkan, E. Cissé, Delgado, Yilmaz (Akin, 46.), Tello (Higuain, 84.) - Bobo
gól: Lucho Gonzalez (44.), Quaresma (62.)

Az A csoportban az utolsó körre hagyták a helyezések felosztását, a forduló előtt még bárki elérhette volna az áhított első két pozíció valamelyikét. A legkedvezőbb helyzetben az FC Porto volt, a portugálok számára egy döntetlen is elég lett volna hazai pályán a Besiktas ellen, amelynek viszont mindenképpen nyernie kellett volna a továbbjutáshoz.

Ennek ellenére a hazaiak több helyzetet dolgoztak ki az első félidőben, igaz, a vezetés megszerzéséhez a törököktől is hathatós segítséget kaptak. A 44. percben egy szöglet utáni szituációban Rüstü kapus lest látott és megállt, nem úgy Lucho Gonzalez, akinek a Sektiouitól kapott labdát így már csak a hálóba kellett passzolnia.

A 2-0-s végeredményt Quaresma alakította ki a 62. percben, Lisandro pompás átadása után 14 méterről tekert a hálóba.

Olympique Marseille - Liverpool FC 0-4 (0-2)
Marseille, Stade Vélodrome
v.: Hauge (norvég)
OM: Mandanda - Bonnart, Givet (Faty, 45+3.), J. Rodriguez, Taiwo - Ben. Cheyrou (Nasri, 33.), Cana, Ziani, Valbuena, Zenden (Cissé, 46.) - Niang
Liverpool: Reina - Arbeloa, Carragher, Hyypiä, Riise - Benajun, Gerrard, Mascherano, Kewell (Fabio Aurélio, 67.) - Torres (Babel, 77.), Kuyt (Leiva, 86.)
gól: Gerrard (4.), Torres (11.), Kuyt (48.), Babel (90+1)

A Marseille-Liverpool mérkőzésen mindkét csapat csak egy győzelemmel mehetett biztosra. Papíron ugyan a Liverpool volt az esélyesebb, de idegenben kellett kiharcolnia a továbbjutást, ráadásul Erik Gerets együttese az Anfield Roadon le tudta győzni az angol sztáregyüttest.

Marseille-ben azonban a Vörösök korán megtették az első lépést annak érdekében, hogy ez ne ismétlődhessen meg, Gerrard a negyedik percben kiharcolt egy büntetőt, amelyet ő maga végzett el. A tizenegyest Mandanda kivédte, ám a kipattanót már nem hibázta el a liverpooli kapitány.

A 11. percben akár már hátra is dőlhetett a kispadon Rafa Benítez, hiszen Torres előbb elcselezte magát az öt és felesig, majd a hosszú sarokba gurítva megduplázta az előnyt.

A továbbiakban is a Mersey-partiak akarata érvényesült, és bár a szüntig már nem sikerült újabb gólt szerezniük, a második félidőt már hasonlóan hatékonyan kezdték, mint az elsőt: a védelem asszisztálása mellett Kuyt hét méterről könnyedén emelt a jobb sarokba.

Szegény Mandanda - aki a második félidőben több rossz ütemű kimozdulással is borzolta a franciák idegeit - a hosszabbításban még egy kötény is kapott Babeltől, a cserecsatárnak pedig a kapus átjátszása után már csak a hálóba kellett gurítania, a Liverpool így kiütéssel zárta a marseille-i kirándulást.

A csoportot a Porto nyerte, a Liverpool a második helyen megy tovább, az OM-nak UEFA-kupát ér a harmadik hely.