Vágólapra másolva!
Alighogy megszáradt a tinta Buzsáky Ákos szerződésén a Queens Park Rangers csapatánál, a Plymouth egyből ki is nézte a technikás játékmester utódját. Az Argyle célpontja nem más, mint Gera Zoltán, a West Bromwich Albion támadó középpályása.

Mindkét magyar futballista szerződése 2008-ban jár le (illetve Buzsáky "gondjai" a minap már megoldódtak), ezért a "klubváltási recept" hasonlóan festhet az esetükben.

Buzsáky Ákost két hónapra kölcsönvette a QPR, s mintegy félmillió fontért cserébe 2008. január 1-jétől két és fél évig az angol másodosztályban - most még csak - utolsó előtti, ám nagy terveket szövögető nyugat-londoni klub alkalmazottja lesz.

A dobogós birminghami együttesben mostanság csak csereként szóhoz jutott Gera Zoltánt első körben a Plymouth is "ideiglenesen" szeretné megkapni, s ha ez összejön, akkor év végén két lehetőség léphet életbe: vagy fizet érte a Tímár Krisztiánt és Halmosi Pétert is a soraiban tudó gárda, vagy pedig "ingyen" szerzi meg.

Utóbbi lehetőséget a Bosman-szabály szerint lehet valóra váltani, aminek nagy előnye, hogy Gerzson maga dönthet a jövőjéről, a klubjának nincs beleszólása, hogy kihez ír alá, hátránya viszont, hogy az utolsó fél évet még a régi csapatában kellene "végigszenvednie". (Ki tudja, a jövőre már 29 éves játékos utóbbi variáció életbe lépése esetén mennyi lehetőséget kapna a WBA-ban.)

A plymouth.vitalfootball.co.uk nevű honlap mindenesetre azt valószínűsíti, hogy Buzsáky-módra vált klubot Gera, kérdés, egy esetleges nyomott vételárra igent mondana-e a West Brom. Talán igen, hiszen ha az egykori Fradi-kedvenc a Bosman-szabály alapján választ magának csapatot, akkor semennyit sem kapna érte Tony Mowbray gárdája.

Emlékezetes, hogy korábban a Middlesbrough állítólag 3,5 millió fontot sem sajnált volna a játékosért, a mostani szituációban viszont igencsak sarokba lett szorítva a WBA, s nem kizárt, ezúttal egy félmillió fontos vételi szándékra is rábólintana, hiszen Gera nem akar szerződést hosszabbítani, így bármennyi pénz jól jöhet érte. Ha így tenne, és aláírna egy új kontraktust, akkor akár 31-32 éves koráig is Birminghamben ragadhat, pláne, ha a csökönyös West Brom a kérőket a jövőben is úgy elzavarja, mint tette azt eddig minden alkalommal. (Mentsvár lehet az esetlegesen maradó Gera karrierjének, ha 2008-ban feljut a West Brom, a 2007-es Wembleyben rendezett playoff-döntőben ez nem jött össze, garancia a PL-tagságra persze most sincs.)

Ami még pikánsabbá teheti a történetet, hogy a fent említett weboldal szerint a Sheffield United és a Stoke City is szívesen lecsapna Gerára. Ez a két gárda viszont rosszabbul áll a Championshipben, mint a WBA. A Geráért szorítók jogosan kérdezhetik: a középpályás fog még valaha a Premiershipben játszani?