Vágólapra másolva!
Lemondott posztjáról Juande Ramos, az UEFA-kupa-győztes FC Sevilla labdarúgócsapatának vezetőedzője. Az angol és a spanyol média biztosra veszi, hogy a Tottenham Hotspurnál folytatja a pályafutását. Utódja Manolo Jimenez lett.

"A Sevillánál töltött idő életem legfontosabb szakasza volt mind szakmailag, mind emberileg" - mondta az 53 éves szakember, aki 2005 óta dolgozott a klubnál és két év alatt öt trófeát gyűjtött a gárdával. 2006-ban és idén megnyerte a második számú európai kupasorozatot, ráadásul tavaly az európai Szuperkupát, idén pedig a Király-kupát, s a spanyol Szuperkupát is elhódította.

A bajnokság előző szezonjában elért harmadik hellyel a Sevilla története során először elindulhatott a BL-ben is.

A vezetők szombaton már be is mutatták a játékosoknak az új trénert, Manolo Jimenezt, aki eddig a klub másodosztályban érdekelt együttesét irányította. A 43 éves edző futballistaként 14 évig szolgálta a sevillaiakat, a spanyol válogatottban pedig 15-ször játszott, tagja volt az 1990-es olaszországi világbajnokságon szerepelt gárdának is. A megállapodás részleteit egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

A Tottenhamnél csütörtökön menesztették a holland Martin Jolt. Azt a feltételezést, miszerint Ramos lesz az utódja, nemcsak a spanyol szakember lemondása, hanem az a tény is erősíti, hogy a londoniak két hónappal ezelőtt már megpróbálták szerződtetni őt, akkor azonban - az általa szédítőnek nevezett ajánlatra - nemet mondott.