Vágólapra másolva!
A jövő évi Európa-bajnokság 16 résztvevője közül két körrel a selejtezősorozat vége előtt még csak hat válogatott neve ismert (a házigazda osztrák-svájci duón kívül Csehország, Görögország, Németország, Románia), de rajtuk kívül még jó pár olyan együttes akad, amelynek már csak egy kis lépés hiányzik ahhoz, hogy kijusson a kontinensviadalra. A selejtezők két legnagyobb vesztese az angol és a dán együttes lehet, utóbbi 1984 óta mindegyik Eb-n szerepelt - Lengyelország viszont először kvalifikálhatja magát az Európa-bajnokságra. Helyzetjelentés és esélylatolgatás csoportról csoportra.

Matematikailag még mindig négy együttesnek van esélye a továbbjutásra ebben a csoportban, de reálisan nézve a lengyelek és a portugálok szinte biztosan kvalifikálják magukat a jövő évi kontinensviadalra.

A listavezető együttes számára a hátralévő két mérkőzésen mindössze két pontra van szükség ahhoz, hogy biztosan ott legyen az első két helyezett között a záráskor is, ami azt jelenti, hogy Leo Beenhakker csapata a következő játéknapon, Belgium ellen bebiztosíthatja Eb-szereplését - ehhez csupán le kell győznie a belga válogatottat. Márpedig a Vörös Ördögök a selejtezősorozat során vendégként a portugáloktól, a szerbektől és a finnektől is kikaptak, vagyis ha a lengyelek őket nem tudják megverni, akkor valóban nem érdemlik meg a kijutást. Persze ha Euzebiusz Smolarekék esetleg mégsem győznének Belgium ellen, akkor sem bukták el a kvalifikációt: ez esetben Szerbiából kell még legalább egy pontot elhozniuk.

Ez utóbbi persze elméletileg már nem olyan egyszerű, hiszen a szerb csapatnak csak akkor van esélye a továbbjutásra, ha megnyeri mindhárom hátralévő mérkőzését, és még ez esetben sem a saját kezében van a sorsa. Ebből a szempontból a finnek valamivel jobban állnak, mert a látszat ellenére csak rajtuk múlik, hogy kiharcolják-e az Eb-részvételt: északi rokonaink ugyanis mindkét hátralévő meccsük megnyerésével pontszámban utolérik Portugáliát (hiszen az utolsó körben a luzitánokhoz látogatnak), és ha legyőzik Cristiano Ronaldóékat, akkor őket biztosan megelőzik - hiszen pontegyenlőség esetén az egymás elleni eredmény dönt, márpedig Helsinkiben a portugálok vereséget szenvedtek.

Ha viszont nem csak a finnek, hanem a szerbek is megnyerik mindkét hátralévő mérkőzésüket, és a papírformának megfelelően a portugálok is megverik Örményországot, akkor hármas holtverseny alakulna ki: Portugália, Szerbia és Finnország is 26-26 ponttal rendelkezne. Ilyenkor a három csapat között minitabellát kell felállítani, amelyben a luzitánok biztosan utolsók lennének, a finnek viszont csak akkor előzhetnék meg Szerbiát, ha legalább három góllal győznek Portugáliában - aminek azért kicsi a valószínűsége, de tény, hogy ebből a szempontból Jari Litmanenék nem függnek más csapattól, ellentétben a szerbekkel.

Forrás: MTI

Az A csoportban első lengyelek ellen barátságos meccsen nyert a minap Magyarország

A legextrémebb esetben akár még szerb-finn továbbjutás is megvalósulhat: ehhez "csak" annyi kell, hogy a lengyelek ne verjék meg Belgiumot, majd kikapjanak Szerbiától, amely emellett a kazahok ellen is begyűjtené a három pontot, miközben a finnek is megnyernék mindkét hátralévő mérkőzésüket. A fenti okoskodás persze mit sem ér, ha Portugália a hátralévő két meccsén legalább négy pontot szerez, ez esetben ugyanis a luzitánok biztosan kvalifikálják magukat a kontinensviadalra.

A csoportmgydvgkp
1.Lengyelország1273220-1024
2.Portugália1265123-1023
3.Szerbia1255219-920
4.Finnország1255211-620
5.Belgium1243513-1415
6.Örményország102354-119
7.Kazahsztán1214710-207
8.Azerbajdzsán101275-255


A hátralévő mérkőzések:
november 17.
Szerbia - Kazahsztán
Finnország - Azerbajdzsán
Portugália - Örményország
Lengyelország - Belgium

november 21.
Azerbajdzsán - Belgium
Szerbia - Lengyelország
Portugália - Finnország
Örményország - Kazahsztán