Vágólapra másolva!
Ahogyan a sztárklubok egyre inkább összegyűjtik a legjobbnak számító futballistákat a nagyvilágból, úgy jelentenek a csapatok számára egyre nagyobb problémát a válogatott mérkőzések. A nagy egyesületeknél az elmúlt hetekben szinte semmilyen szakmai munkát nem lehetett végezni, hiszen majdnem mindegyik játékos hazája válogatottjával készült - de azért akadtak kivételek.

A minap Rafa Benítez panaszkodott arra, hogy a válogatott mérkőzések számára hivatalosan is kitűzött "FIFA-napok" idején a jelentősebb egyesületek háza táján alaposan lecsökken a tréningre látogató focisták száma.

Mindez egyenes következménye annak, hogy ezek a klubok igyekeznek összegyűjteni a legjobbnak számító futballistákat a világ minden szegletéből: ők ugyanis természetesen rendszeresen szerepelnek hazájuk válogatottjában, és ennek megfelelően időnként a nemzeti csapat rendelkezésére kell állniuk. A FIFA által egységesített versenynaptár csak annyit segít a problémán, hogy így legalább az összes futballista egyszerre lép pályára címeres mezben, vagyis nem fordulhat elő, hogy valamelyik klub hátrányos helyzetbe kerül, mert egyik focistájának éppen a válogatottban kell szerepelnie - a kontinentális selejtezők idején a nemzeti bajnokságokban nem rendeznek fordulót.

Ezzel együtt a klubedzők dolgát nem nagyon könnyíti meg, hogy szinte a teljes keret elutazik, és csak páran maradnak az egyesületnél - a tréningeken érdemi munkát nem nagyon lehet végezni. A sztárklubok edzőpályái ilyenkor valósággal kiürülnek, érdemes végignézni, hogy az egyes klubokból hány focista lépett pályára mondjuk a múlt hét végén címeres mezben.

A prímet a Real Madrid viszi, a királyi klubból 13-an játszottak hazájuk válogatottjában a múlt héten. A spanyol együttesben Iker Casillas és Sergio Ramos, az argentinban Gabriel Heinze, Fernando Gago és Javier Saviola, a hollandban Ruud van Nistelrooy és Arjen Robben, a brazilban Robinho és Júlio Baptista, a maliban pedig Mahamadou Diarra szerepelt, míg Miguel Torres a spanyol, Royston Drenthe pedig a holland U21-es csapatban lépett pályára. Ráadásul Wesley Sneijder csak azért nem szerepelt a holland csapatban Románia ellen, mert eltiltását töltötte, de ezzel együtt is hazautazott az Oranjéhoz.

Az FC Barcelona csak egy fővel maradt el a Realtól, a katalánoknál tucatnyian képviselték hazájukat az elmúlt hét végén. A spanyol válogatottat erősítette Xavi és Iniesta, a franciáknál Lilian Thuram, Thierry Henry és Eric Abidal, az argentinoknál Lionel Messi és Gabriel Milito, a portugáloknál Deco, a braziloknál Ronaldinho, a mexikóiaknál pedig Giovani dos Santos játszott, míg a spanyol U21-es válogatottban Bojan Krkic szerepelt. Hozzájuk csatlakozott még Carles Puyol is, aki meghívót kapott ugyan a spanyol válogatottba, de nem vetették be Dánia ellen - a barcelonai edzéseken persze így sem tudott részt venni.

Az angol egyesületek közül az Arsenal FC képviseltette magát a legtöbb focistával a "válogatott hétvégén", az Ágyúsoktól 11-en szerepeltek hazájuk színeiben. Bakary Sagna és Lassana Diarra a francia, Jens Lehmann a német, Francesc Fabregas a spanyol, Nicklas Bendtner a dán, Alekszandr Hleb a fehérorosz, Philippe Senderos a svájci, Eduardo da Silva a horvát, Emmanuel Adebayor a togói, Gilberto Silva brazil, Theo Walcott pedig az angol U21-es együttesben játszott, s Robin van Persie nem lépett ugyan pályára, de elutazott a holland kerettel Romániába.

A Liverpool FC különösen rosszul járt, mert futballistái közül 14-nek postáztak meghívót a nemzeti szövetségtől, de közülük "csupán" nyolcan léptek pályára: Steven Gerrard (Anglia), Steve Finnan (Írország), Ryan Babel (Hollandia), Andrij Voronyin (Ukrajna), Mohamed Sissoko (Mali), Sami Hyypiä (Finnország), Yossi Benayoun (Izrael) és Javier Mascherano (Argentína). A többieknek vagy csak szerdán volt meccsük (ilyen a norvég John Arne Riise), vagy a kispadról nézték végig válogatottjuk meccsét: utóbbi kategóriába tartozik a spanyol José Manuel Reina, Dirk Kuyt és Peter Crouch. Ami pedig külön bosszantó lehet Rafa Benítez számára, első számú csatára, a spanyol Fernando Torres a hispán válogatott edzésén sérült meg, és így játéka kérdésessé vált a hét végi, Everton FC elleni városi derbin.

Forrás: EPA

Az Inter és a Milan válogatott játékosai nélkül is bombaerős

A fentiek fényében különösen érdekes a két olasz sztárcsapat, az AC Milan és az FC Internazionale helyzete, ugyanis mind a két milánói gárda játszott egy felkészülési mérkőzést a válogatott meccsek miatti szünet alatt, és olyan összeállításban léptek pályára, amely akár egy tétmeccsen is megállná a helyét. Az AC Milanból hatan szerepeltek a különböző válogatottakban: Massimo Oddo, Andrea Pirlo, Gennaro Gattuso és Massimo Ambrosini az olaszban, Clarence Seedorf a hollandban, Kaká pedig a brazilban. Ennek ellenére az Athletic Bilbao ellen a Milan az alábbi kezdő tizenegyet küldhette pályára október 12-én: Kalac - Cafú, Nesta, Maldini, Favalli - Brocchi, Émerson, Gourcuff, Serginho - Gilardino, Alexandre Pato. Ez a gárda papíron rendkívül erősnek tűnik, más kérdés, hogy a baszkok ellen "csak" egy gól nélküli döntetlenre futotta erejéből - persze azt is hozzá kell tenni, hogy a második játékrészben több ifjúsági korú játékos is beállt.

Mindez azonban semmiség az FC Internazionaléhoz képest. Roberto Mancini játékosai közül nyolcan játszottak válogatott meccset a múlt héten: hárman (Javier Zanetti, Estebán Cambiasso és Nicolás Burdisso) az argentin, ketten (Maicon és Júlio César) a brazil csapatban, de akadt interista a szerb (Dejan Stankovic), a román (Cristian Chivu) és még a hondurasi (David Suazo is) válogatottban is. Hasonló cipőben járt a honfitársaihoz hazautazott, de a hét végén pályára nem lépett Zlatan Ibrahimovic, vagyis az Inter keretéből összesen kilenc focista nem állt Mancini rendelkezésére (és akkor még a magyar Filkor Attilát nem is említettük, hiszen ő azért távol van az A csapattól). Ehhez képest szintén múlt pénteken, a saját utánpótláscsapata ellen az Inter az alábbi kezdő tizeneggyel futott ki a pályára: Orlandoni - Maxwell, I. Córdoba, Samuel, César - Figo, Vieira, Solari - Adriano, Crespo, Cruz. Nem meglepő, hogy a végeredmény 4-1 lett a "nagyok" javára, a gólok közül Cruz kettőt, Crespo és Solari pedig egyet-egyet szerzett.