Vágólapra másolva!
A szerdai orosz-angol Eb-selejtező előtt bizonytalanság uralkodott Moszkvában azt illetően, hogy mire kell számítani a hírhedt angol futballhuligánok és a mögöttük nem nagyon elmaradó orosz "kollégák" találkozása kapcsán.

Az egyik orosz klub kemény szurkolókat tömörítő "cégének" Killer - Gyilkos - becenévre hallgató vezére szerint több forgatókönyv jön számításba: az egyik, hogy olyan szigorúak lesznek a biztonsági intézkedések, hogy minden "jó szándék" ellenére sem sikerül összemérni az erejüket, ebben az esetben az oroszok nem is fogják keresni az ellenfeleket, és minden rendben zajlik le.

A másik lehetőség, hogy a szervezett huligánokon kívül is mindenki azon lesz, hogy igazolja az angolok rossz hírnevét, függetlenül a biztonsági intézkedésektől, s ebben az esetben minden lehetséges: bárhol, bármikor kitörhetnek összecsapások.

A várhatóan 80 ezer néző békéjéről a stadionban és környékén 5000 belügyi katona és rendőr - köztük 55 lovas és több mint 80 kutyás rendőr - vigyáz majd, a különleges feladatokra kiképzett OMON rohamrendőrség 230 tagja tartalékban várja a fejleményeket, és a belvárosban szolgálatot teljesítő rendőrök számát is jelentősen megemelték erre a napra, a stadion közelében lévő piacot pedig szerdára bezárták.

Az OMON különleges gyakorlatokat is tartott a meccsre való felkészülés során, s külön eligazítást kapott a jogszabályok feltétlen tiszteletben tartásáról és a külföldi állampolgárokkal való bánásmódról - mondta el a belügyminisztérium fővárosi igazgatóságának sajtósa.

Oroszországban minden klubnak van saját "cége", amelyben a keményebb szurkolók tömörülnek, s ezek mindegyikének van saját szlengje, divatja, újságja, internetes honlapja és számos íratlan törvénye, vagyis nem csupán egyszerűen verekedőkről, hanem egész szubkultúráról van szó.

Az orosz futballhuligánok nem támadnak békés emberekre, csakis a másik fél huligánjaival csapnak össze, s íratlan törvényeik szerint a verekedésekben semmiféle eszközt nem használnak puszta kezükön kívül. Ezzel együtt az ilyen összecsapásokban Oroszországban az utóbbi években életét vesztette néhány ember, s nem véletlen, hogy egy-egy hétköznapi meccsen is hatalmas rendőri készültség van.

Forrás: EPA

Az angol szurkolók sem mennek a szomszédba egy kis "vérmességért"

A legemlékezetesebb összecsapás 2002-ben zajlott le a moszkvai belváros szívében: akkor a vb-selejtezőn a Japán nemzeti együttessel játszó orosz válogatott nem jutott tovább. A szurkolók az állami duma - a parlament - épülete előtt, a Kremltől 200 méternyire borogattak fel és gyújtogattak kocsikat, s két ember életét vesztette, bár a "cégek" szerint ebben "igazi huligánok" nem vettek részt.

A szerdai meccsre mintegy 75 ezer jegyet adtak el az orosz, és mintegy 4500-at a brit szurkolóknak. A hazai szövetség szerint ilyen érdeklődés még nem volt meccs iránt az orosz futball történetében: október elejéig 570 ezer jegyigénylés érkezett.