Vágólapra másolva!
Az elmúlt héten szerencsére a magyar futballválogatottak, a felnőtt és az U19-es csapat tagjai is is szép számmal lövöldözték a gólokat, főképp Tőzsér Dániel találatától volt hangos a sajtó, az AEK Athén középpályásának azonban nem lesz könnyű dolga, ha meg akarja nyerni gólszépségversenyünket. Ellenfelei között ugyanis ott van az argentin Juan Román Riquelme két remekbe szabott szabadrúgásával, de szemet gyönyörködtető volt Lee McCulloch mértani pontosságú csavarása és Albert Riera balos bombája is, Koman Vladimir szemfüles lökete pedig titkos esélyesként várja olvasóink szavazatait!

Kezdjük az eredményhirdetéssel, legutóbbi gólszépségversenyünket az AC Milanban futballozó Massimo Ambrosini találata nyerte meg, az olasz középpályás beadásszerű álomlövéssel örvendeztette meg a BL-győztes szurkolóit.

Tőzsér Dániel Málta ellen szerzett szabadrúgás-góljára még a vendégek szövetségi kapitánya is azt mondta, hogy a forduló legszebbje lesz, persze akkor a vendégcsapat mestere nem tudhatta, hogy a többi meccsen milyen találatok születnek majd. Azért mi bátran benevezzük versenyünkre a kapufáról bevágódó bombát (videónkon 7:28-nál tekinthető meg).

162101outform.html400350


S akit Tőzsér nyugodtan kihívhatna egy lövőversenyre, az nem más, mint az argentinok "tökéletes 10-ese", Juan Román Riquelme, aki a Chile elleni vb-selejtezőn (bizony, Dél-Amerikában már a dél-afrikai repülőjegyekért fociznak) kétszer is szabadrúgásból volt eredményes. Az első (01:40-nél figyeljék) sem volt csúnya...

http://www.youtube.com/v/ySt54bbI7K4162102outform.html400350


... de a második (01:35-nél) jobban meg volt lőve, és látványosabban is landolt a kapuban.

http://www.youtube.com/v/avmIKU1nb9g
162103outform.html400350

Európa továbbra is ámul Skócia válogatottján, a gárda - a 2006-os vb-döntő két résztvevőjét, Olaszországot és Franciaországot mgelőzve - vezeti a B csoportot, ráadásul még szép gólokat is lőnek Alex McLeish tanítványai. Szombaton Ukrajnát oktatták 3-1-re, s pazar volt, ahogyan - a második hazai gólnál, a felvételen 0:30-nál - Lee McCulloch feltekerte a bal felsőbe élete első válogatott találatát.

http://www.youtube.com/v/D7DuSHRgo80162105outform.html400350


A dán-spanyol (1-3) meccsen a vendégek játékosa, Albert Riera mutatta meg, hogyan kell ballal hulló falevél-szerűen a léc alá bombázni.

http://www.youtube.com/v/5ecNWGDtQCs162106outform.html400350


Ha már magyar góllal kezdtünk, fejezzük is be azzal, szerencsére válogatottjaink szépen termelték a gólokat. Az U19-esek például Svájcot 2-1-re verték a tatabányai Eb-selejtezőn, s a Sampdoria légiósa, Koman Vladimir fineszes találatával (0:34-nél tekinthető meg) bizonyította, hogy rá bizony a felnőttcsapatnál is nyugodtan lehet számítani.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=fAZ4WKiOFUTih2y9162107outform.html400350