Vágólapra másolva!
Az előző kiírás két döntőse, a győztes AC Milan és a vesztes FC Liverpool is kikapott a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában, ezzel az angolok komoly bajba kerültek, de az olaszok helyzete sem megnyugtató.

"Ez az egyik legrosszabb meccsem volt, amióta idejöttem, különösen hazai pályán. Szörnyű találkozó volt. Értelemszerűen nem játszottunk jól, rengeteg labdát eladtunk. Nem tudtunk tiszta gólhelyzeteket kidolgozni, csak szögletből sikerült veszélyeztetni és egy kis nyomást gyakorolni a riválisra" - értékelt önkritikusan Rafael Benitez, a Liverpool vezetőedzője az Olympique Marseille-től elszenvedett 1-0-s vereség után.

Az OM ugyanakkor történelmi sikert aratott, ugyanis eddig francia csapat még nem nyert az Anfield Roadon. "Sokan vereséggel számoltak, de mi éreztük, hogy a támadó taktika eredményre vezethet" - mondta a kikötővárosiak belga mestere, Eric Gerets.

A csoportban ezzel a Marseille vezet hat ponttal a négypontos Porto és az egypontos Liverpool előtt. A Besiktas mindkét mérkőzését elveszítette.

A címvédő Milan Glasgowban maradt alul a Celtic vendégeként, de mégsem a skótok bravúrja váltott ki nagy visszhangot a mérkőzéssel kapcsolatban. Ugyanis egy magáról megfeledkezett szurkoló a 90. percben szerzett győztes gólt úgy ünnepelte, hogy berohant a pályára és "barátilag" megpaskolta Dida arcát. A brazil kapus előbb utánaeredt, majd színészeket megszégyenítően összerogyott és percekig ápoltatta magát, végül hordágyon vitték le a pályáról.

Forrás: EPA

"Nem óvjuk meg a mérkőzést. Ezt a döntést Silvio Berlusconi elnökkel egyetértésben hoztuk meg, mert egy bajnoknak így kell viselkednie" - mondta az olaszok alelnöke, Adriano Galliani.

Carlo Ancelotti vezetőedző szerint kapusa semmi "komolyat" nem csinált azzal, hogy szimulált, mert a szurkoló semmilyen körülmények között nem kerülhetne a pályára. Azt ugyanakkor elismerte, hogy az eredményen nem szabad változtatni, mert csapata védelme hibázott, s ez okozta a vereséget.

Forrás: [origo]

Az európai szövetség azonban kivizsgálja az esetet és minden bizonnyal súlyos büntetésben részesíti majd a Celticet a botrány miatt, de egyelőre Marcus Merk játékvezető jelentését várja. Az mindenesetre érdekes, hogy a skót rendőrség senkit nem vett őrizetbe, s mint jelentéséből kiderült, nem tudja, ki rohant be a pályára.

A csoportban a Benficát 1-0-ra verő Sahtar Doneck vezet hat ponttal, mögötte a Milannak és a Celticnek három-három pontja van, míg a portugál csapat mindkét meccsét elbukta.