Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában több sztárgárdának is illene javítania. A Sevilla FC sorozatban négy tétmérkőzésen elszenvedett vereség után fogadja a Slavia Prahát, a két héttel korábban a Fenerbache otthonában kikapott FC Internazionale viszont az AS Roma elleni győztes rangadó után játszik a PSV Eindhovennel. A legnagyobb érdeklődés azonban alighanem az AS Roma manchesteri vendégjátékát kíséri majd, hiszen az előző kiírás negyeddöntőjében a MU az Old Traffordon 7-1-re verte az olaszokat.

A rómaiak számára meglehetősen kínos emlékű összecsapás ma is élénken él a focistákban, olyannyira, hogy az FC Internazionale elleni, hétvégi bajnoki előtt állítólag a Farkasok csapatkapitánya, Francesco Totti kijelentette: számára fontosabb, hogy visszavágjanak a Manchesternek, mint a milánóiak elleni rangadó. Lehet, hogy a támadó ezért nyújtott halványabb teljesítményt az Inter ellen, de annyi bizonyos, hogy a rómaiakban nagyon ég a bizonyítási vágy az Old Traffordon sorra kerülő összecsapás előtt.

Az előző körben mind a két gárda megnyerte a maga meccsét, így a győztes nagy lépést tehet a továbbjutás, sőt, a csoportelsőség felé. Annak azért kicsi a valószínűsége, hogy megint olyan gólzáporos mérkőzésre kerül majd sor, mint áprilisban, hiszen a MU támadórészlege ebben a szezonban korántsem olyan hatékony: a Vörös Ördögök legutóbbi hat tétmeccsüket egyaránt megnyerték, de ebből ötször 1-0-ra diadalmaskodtak - a hatodik a Chelsea FC elleni 2-0-s győzelem volt. Az angol gárdából sérülés miatt hiányzik a holland kapus, Edwin van der Sar, akit a lengyel Tomasz Kuszczak pótol, míg a rómaiaknál Rodrigo Taddei, Marco Cassetti és Christian Panucci marad ki hasonló okokból - utóbbi két focista egyaránt a védelem jobb oldalán játszhatna, ahol így alighanem a brazil Cicinho szerepel majd.

Forrás: EPA

Az Inter a hét végén éppen az AS Roma ellen aratott váratlanul magabiztos győzelmet, de a milánói gárda a BL-ben vereséggel rajtolt, és most a PSV Eindhoven ellen is hasonló problémákkal küzd majd, mint két hete a Fenerbache ellen. A milánóiaknál ugyanis még mindig rengeteg az eltiltott az előző szezonban a Valencia CF elleni kiesést követő botrány miatt, így aztán Maicon, Iván Córdoba, Nicolás Burdisso és Julio Cruz sem léphet pályára. Ez főleg a csapat védelmét érinti érzékenyen, hiszen Marco Materazzi sérülés miatt nem játszhat, de Roberto Mancini legnagyobb szerencséjére a nyáron igazolt Cristian Chivu végre felépült, és először lehet a kezdő tizenegy tagja. Eltiltottból egyébként a PSV-nél sincs hiány, hiszen a balhátvéd Marc Zonneveld ugyanezen okok miatt nem játszhat, de rajta kívül mindenki Ronald Koeman edző rendelkezésére áll.

A legutóbbi két szezonban UEFA-kupát nyert Sevilla FC története első BL-meccsét elveszítette, de az Arsenal otthonában kikapni még nem lett volna olyan nagy szégyen - a nagyobb baj az, hogy az andalúziaiak legutóbbi három bajnoki mérkőzésükön is vereséget szenvedtek. A Slavia Praha ellen így a spanyolok már nem engedhetnek meg újabb botlást maguknak, a csehek azonban bombaformában vannak, legutóbbi bajnokijukat az FC Tescoma Zlín ellen 7-1-re nyerték meg, pedig legnagyobb sztárjuk, a középpályás Vladimír Smicer sérülés miatt nem játszott, és ő alighanem Sevillában is hiányozni fog a csapatból.

A spanyol együttesek közül az FC Barcelona is kedden lép pályára, mégpedig a VfB Stuttgart vendégeként. A találkozó érdekessége, hogy a Barca legutóbbi három tétmeccséről hiányzott Ronaldinho ismét ott lesz a keretben, sőt, alighanem a kezdő tizenegyben kap helyet. Ismét összeáll tehát a Lionel Messi-Thierry Henry-Ronaldinho trió, amelynek korábban nem nagyon ment a játék - ennek "áldozata" Xavi lehet, aki várhatóan kiszorul a középpályáról. A katalán együttes sérültlistáján szerepel még Yaya Touré, Gabriel Milito és Gianluca Zambrotta is, de mivel Oleguer, Carles Puyol és Lilian Thuram is Frank Rijkaard rendelkezésére áll, így aztán a mexikói Rafael Márquez pótolhatja a középpályán Tourét. A stuttgartiaknak az előző körben a Rangers FC ellen elszenvedett vereség után most mindenképpen pontszerzésre lenne szükségük, de mesterük, Armin Veh is elismerte, hogy a csapat nincs csúcsformában.