Vágólapra másolva!
Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke három automatikus részvételi lehetőséget biztosítana a Bajnokok Ligájában a három legerősebb bajnokságnak a jelenlegi kettő plusz kettes rendszerhez képest.

Az érvényben lévő szisztéma szerint az élbajnokságokból két csapat közvetlenül felkerül a főtáblára, kettő pedig a selejtező harmadik körében kapcsolódik be a sorozatba. Az újítással - mely novemberi, végrehajtó-bizottsági jóváhagyás esetén 2009-ben lépne érvénybe - adna is, és el is venne a francia sportvezető, aki megválasztása előtt többek között azzal kampányolt, hogy igyekszik majd mérsékelni a meghatározó bajnokságok túlsúlyát a szerényebb nemzeti pontvadászatok javára.

Platini elképzelése szerint négy BL-helyet kupagyőzteseknek osztanának ki: a legelőkelőbben rangsorolt országok érintett alakulatai kétkörös előselejtezőben döntenék el, melyikük szerepelhetne a főtáblán.

A sportvezető azt is felvetette, hogy a döntőt hétvégén kellene megrendezni. "Az idei, athéni finálén alig láttam családokat, gyerekeket. Ezen úgy lehetne változtatni, ha hétvégén kerülne sor a döntőre" - mondta Platini, aki hozzátette, az UEFA-kupa utolsó mérkőzését nem tenné át hétvégére, mert az már problémákat okozna a nemzetközi versenynaptárban. A legrangosabb európai kupasorozatban eddig valamennyi döntőt szerdán rendezték.

További elem, hogy megszűnne az Intertotó-kupa. Ez utóbbi egyben azt is jelentené, hogy csökkenne a mérkőzések száma, és ezzel együtt a játékosok leterheltsége. Platini a BL-sorsolás előtt, Monte-Carlóban kijelentette: a Sevilla futballistája, Antonio Puerta halála is jelzi, hogy változtatni kell a versenynaptáron.