Vágólapra másolva!
A spanyol és az olasz bajnokság rajtjával immár mindegyik jelentős pontvadászatban pattogott a labda a hét végén, míg a játékosok nagy része hét közben barátságos mérkőzéseken is pályára lépett. Álomcsapatunkba csak az öt topligából kerültek be futballisták, a prímet pedig a franciák viszik, akik négy focistával képviselik magukat.

Kapus:

Kasper Schmeichel (dán, Manchester City): A fiatal portás ugyan a szezon során először gólt kapott, de mégis az Arsenal FC ellen nyújtotta eddigi legjobb teljesítményét. A manchesteriek hálóőre több bravúros védést is bemutatott, Robin van Persie tizenegyesét is hárította, az utolsó percben pedig előrement egy szögletnél, és kis híján gólt fejelt - úgy látszik, ezt is örökölte édesapjától.

Hátvédek:

Sergio Ramos (spanyol, Real Madrid): A királyi gárda a spanyol bajnokság nyitányán a városi rivális Atlético Madrid ellen gyűjtötte be a három pontot, Ramos ezúttal a védelem jobb oldalán kapott helyet. A bekk ugyan nem futballozott hibátlanul, de a tőle megszokott lelkes játékot nyújtotta, fejelt egy kapufát, adott egy gólpasszt, és az sem volt véletlen, hogy az Atlético lecserélte balszélsőjét, Simao Sabrosát.

Philippe Mexes (francia, AS Roma): A gall nemzeti tizenegy Mexesszel a védelem tengelyében 1-0-ra nyert a szlovákok elleni barátságos mérkőzésen, és a középhátvéd klubcsapatában is remekelt. A Serie A nyitányán a rómaiak meglepően simán nyertek idegenben a Palermo ellen, amihez Mexes góllal járult hozzá.

Julian Rodriguez (francia, Olympique Marseille): Az OM az első négy fordulóban nyeretlen maradt a Ligue 1-ben, így az ötödik játéknapon az SM Caen ellen idegenben aratott győzelem a lehető legjobbkor jött. A mérkőzésen a mezőny legjobbja a marseille-iek középhátvédje, Rodriguez volt, aki csapata első gólját fejelte, és a L'Equipe-től nyolcas osztályzatot kapott.

Philipp Lahm (német, Bayern München): A bajorok focistája a hétközi, Anglia elleni barátságos mérkőzésen egy új szerepkörben mutatkozott be, hiszen Joachim Löw mester a sok sérült miatt védekező középpályásként szerepeltette, de Lahm így is a mezőny legjobbja volt. A hét végén a klubjában aztán visszatért a védelem bal oldalára, és ott is kiválóan futballozott.

Forrás: EPA
A középpályán is belépett, ha kellett

Középpályások:

Bernd Schneider (német, Bayer Leverkusen): A veterán középpályás számára élete egyik álma valósult meg azzal, hogy a Wembley-stadionban ő viselte a Nationalelf csapatkapitányi karszalagját, és remek teljesítménnyel járult hozzá a németek győzelméhez. A hét végén aztán a Leverkusenben is pazarul játszott, két gólpasszt is adott a Karlsruher SC ellen, és klubja megszerezte első győzelmét a szezonban.

Mohamed Sissoko (mali, Liverpool FC): A Vörösök az előző szezonban elsősorban rossz idegenbeli mérlegük miatt nem voltak versenyben a bajnoki aranyért, most viszont eddig vendégként mindkétszer nyerni tudtak. A hét végén a Sunderland AFC-t verték, és Steven Gerrard hiányában Sissoko kapott kulcsszerepet a középpályán - amit remek teljesítménnyel és egy bombagóllal hálált meg.

Forrás: EPA
Megállíthatatlan volt az Anfield Road kedvence

Kaká (brazil, AC Milan): A rossonerók játékmestere ott folytatta a szereplését, ahol az előző szezonban abbahagyta. A Serie A nyitófordulójában a Genoa ellen két gólt is szerzett: egyszer akcióból, egyszer pedig tizenegyesből volt eredményes, és igazi vezéregyénisége volt csapatának. Ráadásul a hét közi, válogatott meccsen is jól futballozott az algériaiak ellen.

Jérémy Menez (francia, AS Monaco): A nagyhercegség csapata sorozatban harmadik bajnokiját nyerte meg a hét végén, és a Le Mans UC elleni diadalban Meneznek oroszlánrésze volt. A balszélső előbb kiharcolt egy tizenegyest, majd maga is betalált, amit a L'Equipe nyolcas osztályzattal jutalmazott.

Csatárok:

David Trezeguet (francia, Juventus FC): A torinói gárda egy év kihagyás után tért vissza a Serie A-ba, és nem is akárhogyan, hiszen az első fordulóban a Zebrák 5-1-re verték a Livornót, és így rögtön a tabella élére ugrottak. A diadalból Trezeguet mesterhármassal vette ki a részét, ezzel is jelezve a francia szövetségi kapitánynak, Raymond Domenechnek, hogy a legjobbak között is képes a gólszerzésre.

Forrás: EPA
Nemcsak a góljai, a fogai is szépek

Martin Harnik (osztrák, Werder Bremen): A fiatal támadó alighanem még nagypapakorában is emlegetni fogja az elmúlt hetet, hiszen pár napon belül hazája válogatottjában és klubjában is debütált - mindkétszer góllal. Az osztrák csapatban a csehek elleni barátságos találkozón hat perccel a beállása után volt eredményes, a Werderben pedig nyolc perccel azután, hogy becserélték, utóbbi gól ráadásul három pontot ért a brémaiaknak.