Vágólapra másolva!
Immár nagyüzem volt Európa futballpályáin, hiszen amellett, hogy a Bajnokok Ligájában már az utolsó selejtező mérkőzéseire került sor, három topligában is fordulókat rendeztek - volt, ahol rögtön kettőt is. Ezen kívül a spanyol és az olasz Szuperkupa sorsa is eldőlt, és e heti álomcsapatunkban a felsoroltak közül csak az utóbbi nem képviselteti magát.

Kapus:

Martin Vaniak (cseh, Slavia Praha): A prágai együttes ebben a szezonban eddig öt tétmérkőzést játszott, és még csak egy gólt kapott, amiben Vaniaknak óriási szerepe van. A múlt héten főleg az Ajax Amsterdam elleni, idegenbeli BL-selejtezőn kellett bemutatnia tudását, és még egy tizenegyest is hárított.

Hátvédek:

Sofian Chahed (német, Hertha BSC): A berlini együttest a bajnokság rajtja előtt sokan temették, de a fővárosiak az első hazai mérkőzésükön nyerni tudtak, pedig ellenfelük a bajnok VfB Stuttgart volt. A Hertha első gólját a jobbhátvéd Chahed szerezte tizenegyesből, és a bekk végig rendkívül hasznosan játszott.

Micah Richards (angol, Manchester City): Sven-Göran Eriksson csapata három forduló után százszázalékos teljesítménnyel, kapott gól nélkül áll a Premier League élén. A City a múlt héten a Derby Countyt, majd a Manchester Unitedet verte 1-0-ra, és Richardsnak főleg a városi derbin volt sok dolga, de kiválóan futballozott, és a mezőny legjobbja volt.

Francois Modesto (francia, AS Monaco): A nagyhercegség csapata a gyengébb szezonkezdet után a múlt héten alaposan beleerősített, hiszen mind a két bajnokiját megnyerte, ráadásul gólt sem kapott. Ebben nagy szerepe volt a csapatkapitány Modestónak, aki ráadásul az FC Metz ellen maga is betalált.

Christian Pander (német, FC Schalke 04): A Ruhr-vidéki derbin a gelsenkircheni csapat mindenképpen vissza akart vágni az előző szezonban, Dortmundban elszenvedett vereségért, ami a Schalkénak a bajnoki címbe került, és a Királykékek le is győzték ősi riválisukat. A saját nevelésű balhátvéd, Pander ehhez egy góllal és egy gólpasszal járult hozzá.

Középpályások:

Franck Ribéry (francia, Bayern München): A bajorok igazi rangadót játszottak a Bundesligában, ám a Werder Bremen ellen meglepően könnyen diadalmaskodtak. A müncheni együttesből többen is kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, és Ribéryre sem lehetett panasz, aki gólja mellett számtalan látványos megoldást mutatott be a középpályán.

Steven Gerrard (angol, Liverpool FC): A Vörösök középpályása a hét közi, Toulouse FC elleni BL-selejtezőn megsérült, ám ennek ellenére vállalta a játékot a Chelsea FC elleni rangadón, és a londoniak ellen kiválóan futballozott. Gólpasszt adott Fernando Torresnek, többször is remekül szerzett labdát, és azokat rendre jól játszotta meg.

Renato (brazil, Sevilla FC): Az andalúz együttesnek a múlt héten két nagyon fontos találkozója volt, és mindkettőt sikerrel vette. Az AEK Athén elleni BL-selejtezőn a csapat akkor szerezte mindkét gólját, amikor már Renato is a pályán volt, és a brazil középpályás a Real Madrid elleni spanyol Szuperkupa-visszavágón kétszer is eredményes volt.

Éric Mouloungui (gaboni, RC Strasbourg): Szélesi Zoltán leendő egyesülete alaposan belehúzott a múlt héten a Ligue 1-ben, hiszen mind a két mérkőzését megnyerte. A gaboni balszélső már az AJ Auxerre ellen is adott egy gólpasszt, de a hét végén a Toulouse FC ellen ellenállhatatlanul futballozott, gólja mellett újabb két assziszttal szolgálta ki társait.

Csatárok:

Marama Vahirua (francia, FC Lorient): Két nem akármilyen skalpot gyűjtött be a múlt héten a francia kiscsapat a Ligue 1-ben, hiszen a hét közi fordulóban idegenben győzte le a Paris Saint-Germaint, majd otthon a bajnoki címvédő Olympique Lyon ellen is diadalmaskodott. Vahirua mindkét összecsapáson kétszer talált be, és különösen a Lyon elleni első gólja ment élményszámba.

http://www.youtube.com/v/SBDJ40yP7q0


Frédéric Kanouté
(mali, Sevilla FC): A sevillai csapat rendkívül sikeres héten van túl, hiszen előbb a BL selejtezőjében kétgólos előnyt szerzett az AEK Athén ellen, majd a Real Madridot idegenben legyőzve gyűjtötte be a spanyol Szuperkupát. Kanouté előbbi mérkőzésen egy gólt szerzett, a Bernabéu-stadionban pedig mesterhármast ért el.