Vágólapra másolva!
Az MTK fiataljai nyerték meg azt a göteborgi labdarúgó világtornát, amelynek U15-ös korosztályában 192 csapat indult el.

Juhász Tibor tanítványai sorrendben egy helyi kiscsapatot, majd a brazil Sao Paulót, a dán Alborgot, egy stockholmi iskolát, egy-egy kínai és salvadori együttest, a brazil Botafogót, egy spanyol alakulatot, majd a fináléban egy francia akadémiát legyőzve diadalmaskodtak.

"A döntő egyetlen gólját szerző Vas Patrikot választották meg a torna legjobbjává, úgyhogy csodálatos tíz napon vagyunk túl. Az összes korosztályt tekintve 1600 csapat érkezett Svédországba, a nyitóünnepségen több mint 50 ezer néző volt jelen" - mondta Domonyai László, a kék-fehérek igazgatója, hozzátéve: az egyetlen magyar résztvevő utazási és szállásköltségeit is a szervezők állták.