Vágólapra másolva!
Bozóky Imre, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) korábbi elnöke polgári pert indít Kisteleki István jelenlegi MLSZ-elnök ellen személyiségi jogainak megsértése miatt, és nem vagyoni kártérítést követel. Ezt Bozóky jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Hangsúlyozta: 2005-ben olyan támadások érték az általa vezetett MLSZ-t és személy szerint őt magát is, amelyek következtében az elnökségnek távoznia kellett. Amint Kisteleki Istvánt megválasztották MLSZ-elnöknek, kijelentette: a korábbi vezetés több százmillió forintos kárt okozott a szövetségnek.

Bozóky jelezte: a lezárult APEH-vizsgálat alapján ez az összeg legfeljebb tízmilliós nagyságrendű lehet. "Közel másfél éve nem szólaltam meg, most viszont reagálnom kell a vádakra" - indokolta az ügyvédként dolgozó Bozóky, miért fordult a nyilvánossághoz.

Kisteleki István korábban úgy nyilatkozott, hogy az MLSZ-nek az előző vezetőség alatt 200 millió forint adótartozása és 500 milliós szabálytalan kifizetése halmozódott fel. Bozóky az APEH-eljárás alapján közölte: a 2005-ös esztendőt illetően közel 3,5, illetve 2,6 millió forintos kár érhette a szövetséget az adók és késedelmi pótlékok miatt.

A 2001 és 2004 közötti időszakra vonatkozóan még mindig vita áll fenn, hogy a játékosok formaruhája után kell-e adót fizetni vagy sem. A volt elnök megjegyezte: tudomása szerint a Magyar Olimpiai Bizottságnak nem kellett adót fizetnie az olimpikonok formaruhájáért. Ha az MLSZ-nek mégis kell, akkor az néhány millió forint, számítása szerint pedig így jön ki a legfeljebb tízmilliós kár.

"Annak tükrében, hogy az APEH által vizsgált időszakban a szövetség 8 és fél milliárd forintos forgalmat bonyolított le, ez az összeg nem nagy, ráadásul a hivatal külön kiemelte jelentésében, hogy a számviteli rend és fegyelem javulást mutat a korábbi időszakokhoz képest" - tette hozzá.

Bozóky kiemelte, annak idején a rend, fegyelem, törvényesség jegyében váltották le. Szerinte a jelenlegi állapotok alapján kijelenthető: "egészen más okok állhattak a háttérben, és ezek nem gazdasági vagy törvénytelenségi okok." A törvényesség és fegyelem - pontosabban azok elmaradása - kapcsán a volt MLSZ-elnök utalt a liga megszüntetésére, a tv-szerződések és az FTC ügyére.

Jelezte, a sporttörvény rendelkezése alapján a jelenlegi vezetés nem szüntethette volna meg a ligát, mert létezik amatőr és vegyesbajnokság, és ezek mellett kell lennie egy hivatásos tagozatnak (akkori elnevezéssel ligának) is. A tv-szerződésekkel kapcsolatban Bozóky emlékeztetett arra, hogy leváltása után nagyon gyorsan felbontotta az MLSZ a Kentaro AG-vel kötött megállapodást, majd a svájci cég kérésére zárolták az MLSZ-nek járó FIFA- és UEFA-kifizetéseket.

A Kentaro 2,485 millió eurós kártérítést követel. Utóbbi összeg változhat annak tükrében, hogy a válogatott miként szerepel, de Bozóky hangsúlyozta: szó sincs arról, miszerint ő azt sugallná, a jelenlegi vezetésnek érdeke, hogy a nemzeti csapat gyengébben teljesítsen, mivel így csökkentheti a kártérítési összeget. Ami a Ferencvárost illeti, az ex-elnök furcsállja, hogy az FTC akkor kap licencet, amikor a korábbihoz képest nagyobb hiánya van. "Megjósolhatatlan, mi lesz az MLSZ-szel szembeni eljárás vége." - tette hozzá.

"Rettentően szomorú vagyok, hogy idáig jutottunk. Jobb lenne, ha több energia fordítódna a labdarúgásra. Azonban az engem, családomat és nevemet ért súlyos és méltánytalan támadásokra kénytelen vagyok reagálni, és ezért pert indítok Kisteleki István MLSZ-elnök, mint magánszemély ellen" - zárta mondandóját Bozóky Imre.